Férfi kézi: Spanyolországból igazolt irányítót a NEKA

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 10:13
null
Szeitl László a Veszprémi KKFT-től igazol a NEKA-hoz (Fotó: Török Attila)
Mikita Bence, Szeitl László és Simotics Mátyás is a férfi kézilabda NB I-ben szereplő NEKA-nál folytatja a pályafutását – írja a klub közleménye.

A 23 éves irányító, Mikita Bence 2017-ben végzett a Nemzeti Kézilabda Akadémián, az előző évadot a spanyol San José Obrero együttesénél töltötte.

„Az elmúlt évem Spanyolországban nagyon hasznos volt, jól éreztem magam, megismertem egy másik kultúrát, egy másik nyelvet, és nagyon sok barátot szereztem, valamint megtapasztalhattam, hogy valójában milyen, amikor távol vagyok az otthonomtól. A csapatnál minden rendben volt, egy másik szemszögből is láthattam a kézilabdát, rendkívül komoly szerepem volt és nagy bizalmat kaptam. A NEKA legelső növendékei között voltam, így különleges érzés és elmondhatatlan öröm, hogy visszatérhetek. Ez az egyik legprofibb hazai közeg, az egyik álmom valósult meg, hogy az NB I-ben játszhatok egykori csapatommal. Tudom, hogy nagyon komoly szakemberektől tanulhatok nemcsak játékosként, hanem edzőként is. Alig várom, hogy újra a NEKA színeiben léphessek pályára” – nyilatkozta Mikita Bence a klub honlapján.

A beállóSimotics Mátyás Mikitához hasonlóan NEKA-nevelés. A 21 éves játékos a másodosztályú Vecséstől tér vissza az NB I újoncához. A szintén ezen a poszton bevethető 26 esztendős Szeitl László az élvonalbeli Veszprémi KKFT-től igazol a NEKA-hoz.

Legfrissebb hírek

Gulyás István: Az edzőség több mint hivatás

Utánpótlássport
2025.02.28. 18:44

Jó eséllyel pályázik újra az NB I-re a NEKA

Kézilabda
2025.02.27. 10:15

Kézilabda: jó helyen vannak az ASI-ban az angyalföldi reménységek

Utánpótlássport
2025.02.22. 17:30

Az FTC-től vett kölcsön balszélsőt a NEKA a súlyos sérülést szenvedő Molnár Robin pótlására

Kézilabda
2025.02.21. 11:36

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Férfi kézilabda: műtét vár Molnár Robinra

Kézilabda
2025.02.17. 16:18

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17
Ezek is érdekelhetik