A könyvvel az volt a szerző célja, hogy az utánpótlás-nevelést mindenki egymásra épülő évekből álló folyamatnak tekintse. Mint hangsúlyozta, nincs fontos és kevésbé lényeges oldala a képzésnek, ugyanis minden összefügg egymással. A kiadvány nem gyakorlatokat, edzéselméleteket ölel fel, hanem közérthető módon magyarázza el a folyamatokat, fázisokat.
„A szülők megtudhatják a könyvből, mire kell figyelniük, ha élsportra szeretnék nevelni a gyereküket, egyúttal beleláthatnak akár az edzők fejébe is, mi áll egy-egy döntésük mögött – magyarázta a Nemzeti Sport megkeresésére Zsiga Gyula. – Szerencsére az utóbbi években elindult itthon egy szemléletváltás, amely az utánpótlás-nevelést magasabb polcra helyezi, így már egyre több jól képzett edző foglalkozik a gyerekekkel.”
A KORAI EREDMÉNYEK HAJSZOLÁSA MEGÖLI AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉST
A kiadvány olyan témákat boncolgat, amelyek más csapatsportok esetében is aktuálisak lehetnek. Visszatérő probléma, hogy sok esetben túl korán előtérbe kerül az eredményesség, pedig fiatalkorban még inkább a képzésre kellene helyezni a hangsúlyt.
„Egy utánpótlásedző vagy szülő számára is fontos, hogy a csapat jól teljesítsen és nyerjen. Azonban a nevelő időszakban rengeteg olyan képességet kell elsajátítania a gyerekeknek, amelyeket nem a mérkőzéseken, hanem az edzéseken fog megtanulni. Ezért fontos, hogy a mérkőzésszám ne legyen túlsúlyban az edzésszámmal szemben” – folytatta a BL-győztes sportvezető, aki szerint sok edző minél magasabb osztályban, minél idősebbek között játszatja a gyerekeket, hogy tapasztaltabbá váljanak.
„Azonban a tapasztalat sokkal inkább az edzésmunkán alapszik, amelyet sokszor háttérbe szorítanak, hogy a heti mérkőzésen minél jobb eredmény szülessen. Nem taktikai elemeket kellene gyakorolni és az aktuális ellenfelekre készülni, hanem képességeket, technikai tudástárat kellene fejleszteni, amelyekkel az egyén a csapat hasznára lehet.”
Zsiga hozzátette, azok dolgoznak jól, akik a részletekre koncentrálnak, és megtanítják a gyerekeknek, hogyan tudnak észrevenni vagy kialakítani egy-egy helyzetet; előnyt szerezni maguknak vagy a társuknak. Ez a pont a többi labdajáték esetében is lényeges kérdés, a könyvben ezért más sportágból jövő edzők is elmondják a tapasztalataikat.
AZ EGYÉNI KREATIVITÁST MINDEN ESETBEN FEJLESZTENI KELL
Sokszor előfordul, hogy az utánpótlásban gyakorlatilag lebutított felnőttedzéseket tartanak. Az edzők tapasztalatból próbálnak edzést levezetni, amely sablonossá, unalmassá vagy éppen érthetetlenné válik a gyerekeknek.
„Egy gyerek nem felnőtt fejjel gondolkodik, és az értékrendje is különböző – hangsúlyozta Zsiga Gyula. – A gyerekeknél csak akkor jön elő a győzelem, amikor a szülő vagy az edző ezzel nyüstöli. Valójában magát a játékot és a társaságot szeretik, valamint ha azt érzik, hogy napról napra fejlődnek. A siker is foglalkoztatja őket, de nem ezért kezdenek el sportolni. Nagy motivációt jelent számukra, ha látják a nagyokat egy-egy világversenyen jól szerepelni.”
„Előfordul, hogy nyolc-kilenc éves gyerekeknek már játékelemeket tanítanak, pedig még fel sem tudják igazán fogni. Minden labdajáték az előnyszerzésen alapul, azok a csapatok nyernek, amelyek gyorsabban reagálják le a lehetőségeket vagy megfordítva, megelőzik a támadók szándékait. Ezt csak játékhelyzetek gyakorlásával, a játékteret és a játékosok számát leszűkítve lehet megtanítani.”
A korosztályos válogatottjaink esetében is jellemző, hogy fiatalon már taktikai gondolkodásra tanítunk, ebben megelőzzük a többieket. Mivel a többség egy csapatból érkezik, összeszokottabb taktikai elképzelés szerint tudunk támadni. A skandináv és mediterrán országokban ebben az életkorban főleg képességet fejlesztenek, és azt látjuk, hogy ezek a játékosok felnőtt korhoz érve hamarabb be tudnak kerülni az első keretbe. Azért az elmúlt négy-öt évben szerencsére itthon is pozitív változások történtek.
HIBAJAVÍTÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ
A beszélgetésünk során többször is előjött, mennyire fontos a jó kommunikáció, és hogy kölcsönös párbeszéd legyen a szülők és az edzők között.
„Ne vezessük félre a szülőket, hanem objektíven, a valóságnak megfelelően közvetítsük a gyermekek hiányosságait, elmaradásait és az erényeit is. Sokszor az edző nem meri őszintén elmondani a hibákat a szülőknek vagy a játékosának. Mindenkinek vannak kedvencei, akikkel szívesebben old meg bizonyos feladatokat. Fiatalkorban azonban nem az ügyeseket kell dicsérni, hanem a szorgalmasakat, mert azokból lesznek igazán jó játékosok, akik hajlandóak külön is foglalkozni saját magukkal. Lehet az ügyesség egy vele született adottság, míg a szorgalmas mindig fejleszti magát, ezt látva az edzőt is motiválja, hogy ebben segítse.”