Női kézi Eb-sel.: Sajnálom, hogy nem kaptam meghívót – Tomori Zsuzsanna

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 10:17
null
Tomori sajnálja, hogy nem kapott meghívót (Fotó: Tumbász Hédi)
Mint ismert, Tomori Zsuzsanna tavaly decemberben lemondta a vb-szereplést. Neve nem volt ott Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának Európa-bajnoki-selejtezőkre készülő friss keretében sem. Az átlövő elmondta, csak az interneten látta a listát, nem beszélt ennek kapcsán a szakemberrel – beszélt erről Tomori az M1-nek.


„Nem volt köztünk ezzel kapcsolatban semmilyen beszélgetés, én is az interneten láttam a listát. Sajnálom, hogy nem kaptam meghívót, én a vb-t mondtam le és nem a teljes válogatottságot, de elfogadom a kapitány döntését” –
árulta el Tomori az M1-nek.

Tomori a nyáron igazolt a BL-címvédő norvég Vipers Kristiansandhoz, ahol hamarosan eldől a jövője.

„Elkezdtünk már beszélgetni erről, van néhány ajánlatom, két-három héten belül ki fog derülni. Én jól érzem magam, mindent megteszek azért, hogy lássák, mennyire szeretek itt lenni.”

Szombaton egyébként a Vipers Tomori korábbi csapatát, a Győrt fogadja a BL-ben.

A spanyolok elleni Eb-selejtezőkre készülő magyar válogatott keretében már történt egy változás, miután Tóth Gabriella nem fogadta el Golovin Vlagyimir meghívóját, mondván, fizikailag és pszichésen sem érzi jó formában magát.

A mieink március 2-án, 18 órakor Spanyolországot fogadják Eb-selejtezőn Tatabányán, három nappal később Santanderben is megmérkőzik a két gárda (20.00).

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A SPANYOLOK ELLENI EB-SELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim – Németország)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO KC), Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Albek Anna (Tus Metzingen – Németország), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planéta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kuczora Csenge (Váci NKSE), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (Győri Audi ETO KC), Hornyák Dóra (DVSC Schaeffler), Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Fodor Csenge (Győri Audi ETO KC), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO KC)
Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir

Az állás: 1. Magyarország 4 pont, 2. Spanyolország 4 pont, 3. Szlovákia 0 pont, 4. Portugália 0 pont

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: magabiztosan menetel az U20-as női élvonalban a SZISE

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:10

Kézilabda: Dániában pallérozódik a 17 éves Hargitai Levente

Utánpótlássport
2025.03.22. 19:28

Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

Utánpótlássport
2025.03.21. 12:35

Füzi-Tóvizi Petra: A harmadik hely lebeg a szemünk előtt

Kézilabda
2025.03.20. 10:32

Kézilabda: összecsiszolódott az ifjúsági fiúválogatott magja

Utánpótlássport
2025.03.19. 18:54

A törökökkel kezd a magyar női kézilabda-válogatott az új formátumú Eurokupában

Kézilabda
2025.03.18. 18:41

Kézilabda: kellenek a minőségi játékpercek a junioroknak

Utánpótlássport
2025.03.18. 17:13
Ezek is érdekelhetik