Női kézi: Fodor Csenge – a Vörösingesektől a világ legjobb csapatáig

Vágólapra másolva!

2022.08.12. 12:24

Címkék

Fodor Csenge életében a futball és az atlétika is megelőzte a kézilabdát, de tizennégy éves kora óta már csak a kézilabda érdekli. A juniorválogatottal világbajnoki aranyat szerzett Debrecenben, a Győrrel pedig klubszinten már most mindent megnyert. Miközben nem akárki, a legendás Görbicz Anita mellett válhatott felnőtt játékossá. Elmesélte, milyen úton jutott el Keszthelyről a világ legjobb csapatáig és a magyar válogatottig.

– Emlékszik, mikor fogott labdát először a kezébe?
– Keszthelyen, ahol születtem, focizni kezdtem el kiskoromban, de idővel édesanyám szerette volna, ha sportágat váltok, és nemcsak fiúkkal sportolok, hanem keresünk valami lányosabb sportágat. Első osztályos lehettem, úgy hat-hét éves, amikor ő és az egyik barátnője csinált egy szivacskézilabda-csapatot, amelynek Keszthelyi Vörösingesek volt a neve, és mi voltunk az elsők. Ez két-három évig ment, utána kezdtem el Veszprémbe járni, a szüleim egy héten háromszor hordtak át, és közben otthon atletizáltam is, az iskolában a testnevelő tanáraim, Pál András és Pécsi Zsolt, klubszinten pedig Csikós József irányítása alatt.

– Atlétikában melyik versenyszámokat szerette?
– Diákolimpiákra jártunk, amit a csapattal meg is nyertünk, de volt, hogy én többpróbában az egyéni összetettet is. Tizennégy éves koromig atletizáltam, korosztályos országos bajnokságokra jártunk, és leginkább a gátfutás és a távolugrás ment, az volt az én két számom, de a kézilabdának köszönhetően a kislabdahajításban is nagyon jó voltam. Tízéves korom után a gyermekválogatottal háromszor is jártam Varsóban, a környékbeli válogatottakkal mértük össze az erőnket, a lengyelekkel, szlovákokkal, csehekkel, az egyik évben hatvan métert futottam, a másikban kislabdát hajítottam.

– Balatoni lányként nem próbálkozott a vízi sportokkal?
– Apu futballozott, míg fociztam, ő volt az edzőm, anyu pedig kézilabdázott, így nekem adva volt a sport és a labda, de sosem erőltettek rám semmit. Nyaranta, mikor strandra jártam, kipróbáltuk a kajakot, és jártunk uszodába is, de egyiket sem akartam soha versenyszerűen űzni.

– Mi maradt meg legjobban a gyermekkorából?
– Jó gyerek voltam, jól tanultam, szép gyerekkorom volt. Egyke vagyok, nincs testvérem, ezért sokat foglalkoztak velem a szüleim, rengeteget jártunk kirándulni, bejártuk a Balaton környékét. Nem vagyunk otthonülő család, sosem unatkoztam. Ha időm engedi, a mai napi hazajárok Keszthelyre a szüleimhez, bár a sok mérkőzés miatt inkább ők jönnek többet Győrbe hozzám.

– Mikor döntött a kézilabda mellett?
– Hatodik osztályos voltam, amikor megkeresett Győrből Róth Kálmán, el is mentünk, hogy körülnézzünk, milyen tanulási lehetőségek vannak, másrészt különböző antropometriai vizsgálatokat is végeztek rajtam. Ugyanakkor még túl fiatal voltam, és bár a szüleim rám bízták a döntést, végül úgy határoztunk, legalább az általános iskolát otthon végzem el. Amikor aztán eljutottunk a felvételiig 2013-ban, már Győr volt az elsődleges célpont, de hirtelen minden megváltozott, amikor jött egy telefon Kiss Szilárdtól, aki az akkor alakuló Nemzeti Kézilabda Akadémiára, a NEKA-ba hívott, amelyben ő is dolgozni fog edzőként.

– Őt honnan ismerte?
– Keszthelyen minden évben rendeztek kézilabdás nyári táborokat, ott ismertem meg őt és a veszprémi edzőimet is. Sokat gondolkodtam, mit válasszak, de Kiss Szilárd személye végül meggyőzött, elmentünk Balatonboglárra a kiválasztóra, és csak az utolsó pillanatban dőlt el, hol folytatom. Mi voltunk az elsőévesek az akadémián, amely harminc lánnyal és harminc fiúval indult, kollégiumban laktunk, és ott jártunk középiskolába a Mathiász János Technikum és Gimnáziumba, a meccseinket pedig a régi városi sportcsarnokban játszottuk. Akkor már nagyon komolyan vettem a kézilabdát, és hasznos négy évet töltöttem ott, teljesen új élethelyzetbe kerültem, hiszen fiatalon elköltöztem otthonról. Ott már nem volt más sportág, reggeltől estig csak a kézilabdára összpontosítottam. Utólag is úgy érzem, hogy nem hozhattam volna jobb döntést, sokat fejlődtem és sok barátot szereztem, az évek alatt a körülmények is egyre jobbak, egyre profibbak lettek. Ráadásul közel volt Keszthely, így sokat tudtam hazajárni a családomhoz.

Harry Potterre alszik el
Szeretem a krimit és a pszichológiai könyveket, de mivel ebből elég sok van, nem tudnék egyet kiemelni. Akkor már inkább legyen film, a Harry Potter-sorozat nagy kedvencem, abból is a második, a Titkok Kamrája. Olvastam is valamennyi részt, de filmben szeretem igazán, mert gyerekkori emlékek kötnek hozzájuk. Nekem nagyon átjött az a világ, amelyben játszódnak, a mai napig bármelyiket bármikor végig tudom nézni, sőt, most elárulok egy titkot: minden este Harry Potterre alszom el, félórás időzítéssel berakom valamelyik részt – és belealszom.

Kár, hogy Messi eligazolt
Szeretem a jó sorozatokat, de inkább filmpárti vagyok, már ha időm engedi. Ha tévét nézek, akkor inkább sportot, kézilabdát és focit, kiskorom óta a Barcelonának szurkolok, bár bevallom, amióta Lionel Messi eligazolt, nem követem annyira. A koronavírus-járvány és a korlátozások alatt remek sorozatok jöttek ki a Netflixre, a Nagy Pénzrablást és a Stranger Thingset állandóan néztem.

Kirúgott láb és orrvakarás
Az interjúim során sosem bakiztam, de mérkőzésen két, számomra emlékezetes és váratlan dolog is történt velem. Egyszer Duda, azaz Eduarda Amorim véletlenül kirúgta a lábamat, miközben futottunk fel támadni, aminek köszönhetően hason csúsztam el keresztbe a kispad előtt, és ugyan gyorsan felpattantam, premier plánban mutatta a tévé. A másik még cikibb volt, a horvát Podravka elleni Bajnokok Ligája-meccsen éppen a kispadot pásztázta a kamera, amikor tüsszentettem, és vagy öt másodpercen keresztül azt mutatta a tévé, hogy Fodor Csenge vakarja az orrát.

– Végül mégis Győrben kötött ki.
– Mivel mi voltunk az első fecskék a NEKA-n, az utolsó évben nagy kérdés volt, mi lesz velünk, hányan kerülünk NB I-es csapathoz. Győrrel ugyan már volt kapcsolatom korábbról, de hogy oda is kerülök, csak akkor dőlt el, amikor a juniorválogatottal játszottunk a Győri Audi ETO KC csapatával. Ez úgy történt, hogy a 2016–2017-es idényben a bajnokságon kívül a korosztályos nemzeti csapattal sorra játszhattunk az NB I-es csapatok ellen, amelyek eljöttek Boglárra, így került sorra a Győr is, amely ellen annyira jól ment nekem a játék, hogy Ambros Martín edző felfigyelt rám.

– Mire emlékszik abból a találkozóból?
– Az maradt meg, hogy óriási megtiszteltetésként éltük meg, én pedig teljesen felszabadultan játszottam, öt-hat gólt szereztem. Élveztük azt a hatvan percet, hiszen tudtuk, tétje sincs, és minden pillanata csak a hasznunkra válik olyan felnőtt játékosok ellen, mint Eduarda Amorim, Tomori Zsuzsanna vagy Kiss Éva. Fontosnak éreztem a lehetőséget, úgy gondoltam, jelentős lépések következnek a pályafutásomban.

– Jól gondolta. Győrben milyen volt a valaha volt egyik legjobb magyar kézilabdázó, Görbicz Anita mellett felnőtt játékossá válni?
– Az első évemben meg sem mertem szólalni az öltözőben, hihetetlen volt az a helyzet, hogy a világ legjobbjai mellett ülhetek. Tisztelettel és csodálattal néztem mindenkire, különösen Görbére, akivel mára baráti kapcsolatba kerültünk, bármikor hívhatom bármivel, az évek alatt rengeteg segítséget kaptam tőle akár technikai, akár mentális téren, rengeteget tanultam tőle a profizmusról és a hozzáállásról. Sosem fogom elfelejteni, hogy az ő csapattársa lehettem. Szerencsére visszavonulása után is a győri klubnál maradt, így a mai napig sokat tudunk találkozni.

– Sosem gondolkozott azon, hogy kipróbálja magát külföldön?
– Annyira jól érzem magam Győrben, hogy komolyan még nem fordult meg a fejemben, hiszen Bajnokok Ligája-csapatban játszhatok, és közel van a családom is. Azért volt, ami nagyon megragadt, amikor külföldön jártunk, Franciaország a kedvencem, és ha egyszer úgy hozná az élet, lehet, kipróbálnám magam légiósként is, de most nem gondolkozom ilyesmin.

Győrben szeretne érett játékossá válni
Öt év múlva huszonkilenc éves leszek, ami a legjobb kor a kézilabdában, Győrben szeretnék érett játékossá válni, kiteljesedni és megtalálni a saját játékstílusomat. A sorsra bízom, hogy akkor lesz-e már családom, azt viszont tudom, hogy szeretném addigra megtalálni azt az egyetemi szakot, amely igazán érdekel, és amelyet el akarok végezni. Ez abból fakad, hogy Győrben már elkezdtem ugyan az egyetemet, de az a szak, amelyre eredetileg felvettek, végül nem fogott meg annyira, hogy el is akarjam végezni.

– Tagja volt a 2018-as, Debrecenben junior-világbajnokságot nyerő együttesnek. Hogyan emlékszik vissza arra a sikerre?
– A nemzeti csapatoknál a serdülő korosztálytól kezdve végigjártam a ranglétrát, rendre ott voltam a világversenyeken. Az utánpótlás-időszak nagyon szép utazás volt, rengeteg emlékkel és tapasztalattal, amelyet a debreceni junior-világbajnokság zárt le és koronázott meg. Emlékszem, a csapatból akkor már mindenki túl volt az első NB I-es idényén, a hangulat szenzációs volt a Főnix Csarnokban, pedig én már Győrben addigra többször is megtapasztalhattam, milyen telt ház előtt játszani. Ez mégis más volt, hiszen a hazámat képviselhettem, és megnyertük a tornát.

– Ha már itt tartunk, ezen a debreceni junior-vb-győzelmen kívül melyiket tartja eddigi pályafutása legemlékezetesebb pillanatának?
– Az egyiket már említettem, amikor 2017 elején a Győr ellen játszottunk a juniorválogatottal. Aztán 2019 decemberében, amikor a magyar bajnokságban egyetlen góllal, 28–27-re nyertünk a Fradi ellen az Elek Gyula Arénában nagyon izgalmas és kiélezett meccsen, ráadásul öt lövésből öt gólt szereztem. Ezeken kívül két mérkőzést mondanék a Bajnokok Ligája négyes döntőjéből, az egyik ugyancsak 2019-ben, mikor a Vipers elleni elődöntőben megszereztem az első final four-gólomat, a másik pedig a mostani Esbjerg elleni találkozó.

– Kétezertizenkilencből két szép emléke is van, pedig akkor súlyos vállsérülés árnyékolta be az idényét.
– A bukaresti CSM elleni januári BL-középdöntős meccsen történt, amelyen ráadásul nagyon jól játszottam, már öt gólnál jártam. A második félidő elején egy betörésnél ütköztem a kapussal, a horvát Jelena Grubisiccsal, borzalmasan szerencsétlen szituáció volt, mert senki sem nyúlt hozzám, de nem tudtam letenni a kezem, és olyan szerencsétlenül estem, hogy kiment a vállam. Onnantól kezdve filmszakadás.

– Nem emlékszik semmire?
– Csak halványan arra, hogy még a pályán visszarakták a vállamat a helyére, de azonnal kórházba szállítottak, ahol röntgent és MRI-vizsgálatot végeztek. Kiderült, hogy elszakadtak a szalagok, műteni kell, ami harmadnap meg is történt. Ez volt az első súlyosabb sérülésem, és szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem a dobó kezemmel történt. Bár fel volt köve a karom, a vizsgálatok eredményéig nem realizáltam, mi történt velem és mennyire súlyos az eset, de a műtét után nagyon nehéz volt. Amikor felébredtem, akkor esett le, hogy most jön a neheze. De nem agyaltam sokáig, néhány nap alatt túltettem maga rajta, amiben segített, hogy mindenki bejött hozzám a kórházba, a csapattársak és Danyi Gábor is, aki akkor már vezetőedző volt. Így könnyebb volt feldolgozni.

– Gondolom, az is segített, hogy viszonylag hamar visszatérhetett.
– Igen, februárban megműtöttek, és áprilisban már játszottam. Az orvosok eredetileg több időt mondtak a gyógyulása, de egy fiatal szervezet gyorsabban épül fel, nem voltam még húszéves, és szigorúan betartottam mindent, amit mondtak, nem kapkodtam, lépésről lépésre haladtam. Bevallom, a védekezésnél kicsit a mai napig érzem, de mivel nem a lövő kezemmel történt, nem okoz problémát.

– A támadást jobban szereti?
– Igen, mi, szélsők általában befejező emberek vagyunk, így figyelni kell a technikára, amit nagyon élvezek, de a védekezés is ugyanolyan fontos, még ha a mi feladatunk a szélen nem is olyan látványos, mint mondjuk középen egy belső, hármas védő küzdelme. Ugyanakkor összetett a feladatunk, a védekezésből a gyors indulásokat pedig kifejezetten szeretem, mert tudom, a gyors és könnyű gólok az egész csapat dolgát megkönnyítik.

– A táplálkozásra kiemelten figyel?
– Igen, de nem hiszem, hogy ma már jobban figyelnék rá, mint bármelyik profi sportoló, hiszen ez a mindennapok része lett. Sosem ettem mindennap húst, de időnként próbálok teljesen húsmentesen étkezni, most éppen újra elhatároztam magam. Idény közben nagyon szigorúan veszem a táplálkozást, de nyáron néha megengedek magamnak olyat is, amit amúgy nem.

– Ha nyaralás, akkor Balaton?
– A Balaton nekem inkább az otthont jelenti, hiszen itt nőttem fel, szinte mindennap lent voltam a parton, strandoltam, röpiztem a barátokkal. Ha nyaralok, inkább külföldre megyek, és csak tengerpartra, hiszen víz közelében érzem igazán jól magam. Sok minden köt a Balatonhoz, egyszer szeretném körbebiciklizni a tavat, mert eddig sosem volt rá időm, minden évben figyelem a Kékszalagot, és egyszer talán belevágok a Balaton-átúszásba is.