Női kézi: az olimpiai bajnok egykori átlövő legyőzte a rákot

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.11. 12:34
null
Bobrovnyikova élete legnagyobb csatáját nyerte meg (Fotó: Getty Images)
Még júniusban számoltunk be arról, hogy rákbetegséggel diagnosztizálták a 2016-ban olimpiát nyerő orosz kézilabdázót, Vladlena Bobrovnyikovát, aki emiatt felhagyott a profi sporttal.

A 35 éves, 78-szoros orosz válogatott Bobrovnyikova 2012 óta erősítette a Rosztov-Dont, míg a nemzeti együttessel ez idő alatt világbajnoki bronzérmet, olimpiai ezüstérmet és aranyérmet szerzett.

Betegségéről május közepén számolt be először az orosz átlövő, aki Hodgkin-limfómával, vagyis egy nyirokrendszert érintő rosszindulatú daganatos megbetegedéssel küzdött.

A helyzet azóta sokat javult, s az egykori kézilabdázó csütörtökön jelentette be, hogy a legutóbbi vizsgálaton már nem találtak rákos daganatot a szervezetében.

„Három hónapnyi kezelés és hat kemoterápiás kúra után a CT-vizsgálaton azt mondták, hogy tiszta vagyok! Nincs több tumor a testemben, az nem kifejezés, hogy boldog vagyok! Nem volt hiába a küzdelem!” – fogalmazott Instagram-bejegyzésében Bobrovnyikova.


Legfrissebb hírek

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09

Párizs 2024: Golovin Vlagyimir kihirdette az olimpiára utazó keretet

Kézilabda
2024.07.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik