Xavi Pascual: Jelenleg a Veszprém a világ legjobbja, mert az én csapatom!

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.06.28. 06:35
Fotó: Dömötör Csaba
Megérkezett Veszprémbe az Építők új edzője, a spanyol Xavi Pascual, aki beszélt a Nemzeti Sportnak a Bajnokok Ligájáról, a veszprémi játékoskeretről, a nyomásról és arról, milyen edzőnek tartja magát.



Milyen emlékei vannak Veszprémről?
– Akár a Barcával, akár a Dinamóval jártunk itt, tudtuk, hogy tele lesz a Veszprém Aréna, ez a szenvedély csodálatos – mondta a Nemzeti Sportnak a spanyol Xavi Pascual, a Veszprém új edzője. – Emlékszem az első alkalomra, amikor itt jártam, a csapatomban még Nagy Lászlóval, azon a meccsen jutottunk be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

– Miért Bukarestet választotta 2021-ben?
– Sokan kérdezték tőlem, miért megyek ide vagy oda, de ez az én életem, és én döntök róla. A románok megkérdezték, tudnék-e nekik segíteni, és akkor győztek meg végleg, amikor az elnök személyesen jött el hozzám Castelldefelsbe, ahol élek, hogy elmondja, nagyon szeretné, hogy menjek, és több dolgot már ott megígért. Nekem pedig erre a lehetőségre és tapasztalatra volt szükségem.

– A nagyszerű játékosokon és a remek edzőn kívül mi kell a Bajnokok Ligája megnyeréséhez?
– Tudom, Veszprémben ez a nagybetűs kérdés. Ma már nyolc-kilenc csapat van Európában, amelynek kiváló edzője és játékosai vannak és ugyanazok a céljai, mint a Veszprémnek. Nekem most az a legfontosabb, hogy visszatérjünk a négyes döntőbe, amit csak akkor nyerhetünk meg, ha minden évben ott vagyunk Kölnben. Mindig van, amit tudsz irányítani, és van, amit nem, a legutóbbi döntőben az Aalborg jobban játszott, mégsem tudott nyerni, ugyanakkor egy másik BL négyes döntőt lehetett volna rendezni azokkal a csapatokkal, amelyek nem lehettek ott Kölnben.

– Mit gondol a Veszprém játékoskeretéről, amelyet megörökölt?
– Azt, hogy jelenleg ez a világ legjobb csapata, mert az én csapatom! Egy játékost biztosan kell még igazolni, ami ilyen későn már nem könnyű. Szeretném felhozni a fiatal játékosokat is a második csapatból, hogy gyakoroljanak velünk, megnézem, hátha valaki tud segíteni nekünk hosszabb távon is. Nem kell, hogy játsszanak, csak eddzenek velünk, vegyék át az együttes dinamikáját. Minden poszton elképesztő tudású játékosaink vannak, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen zárt a csapat.

– Milyen edző Xavi Pascual?
– A munkában hiszek, ez nekem szenvedély. Állandóan azon gondolkodom, hogyan tudnánk jobbak lenni. Olykor persze hibázom, és mindig el is mondom a játékosaimnak, hogy a legtöbb hibát az edzők követik el ebben a játékban. Én dönthetem el, kit küldök fel a pályára, mit változtatok meg, de abban a pillanatban, amikor a döntést meghozom, még nem tudhatom, helyes-e vagy sem. Most is megvannak a saját elképzeléseim, de ezt a játékosaim fogják először megtudni, és én is tisztában szeretnék lenni azzal, mire számíthatok tőlük, hogy olyat kérjek majd, amit teljesíteni tudnak. Ez a csapatépítés időszaka, bár az időzítés nem a legjobb, az olimpia miatt jó ideig nem tudok velük dolgozni.

– Játékosként kapus volt. Edzőként hogyan tekint rájuk?
– Nem számít, hogy valaki milyen poszton játszik, a csapat része. Nagyon egyszerű, azokat a kapusokat szeretem, akik védenek! Az edzői stábnak az a dolga, hogy minden eszközt biztosítson a fejlődésükhöz. Rodrigo Corralest jól ismerem, tizenöt évesen én hoztam a Barcelonához, a kapusedzőnk, Sterbik Árpád pedig a játékosom volt.

– Mikor és mivel kezdi a munkát Veszprémben?
– Július 28-án kezdünk azokkal a játékosokkal, akik rendelkezésre állnak, augusztusban pedig folyamatosan csatlakoznak hozzánk azok, akik az olimpiáról érkeznek és túl vannak az egy hét pihenőn, ami mindenképpen jár nekik. De amikor augusztus huszadikán a cseh Dukla Prahát fogadjuk edzőmeccsen, már mindenkinek itt kell lennie!

– Tisztában van az elvárással Veszprémben, ami nagy nyomással jár?
– Nyomás akkor van egy csapaton, ha van esélye nyerni, ezért nyomás alatt játszani kiváltság. Ez a munkánk része, amit vagy elfogadunk vagy nem, de ha nem állsz készen arra, hogy elviseld, akkor arra sem állsz készen, hogy nyerj. A Barca, a PSG vagy a Kiel játékosain is hatalmas a nyomás, de azokon is, akik napi nyolc órát dolgoznak a bányában, hogy pénzt és ételt adhassanak a családjuknak. Mi kiváltságos helyzetben vagyunk, amivel élnünk kell.

Született: 1968. március 8., Barcelona
Állampolgársága: spanyol
Posztja játékosként: kapus
Klubjai játékosként: Barcelona (1986–1987, 1989–1991), Palautordera (1987–1989), Teucro (1991–1994), Ademar León (1994–1995), Guadalajara (1995–1996), Gáldar (1996–1997), Chapela (1997–1999), Octavio Vigo (1999–2005)
Klubjai edzőként: Barcelona (kapus­edző, 2005–2008; másodedző, 2008–2009; vezetőedző, 2009–2021), Románia (szövetségi kapitány, 2016–2018 és 2021–2024), Dinamo Bucuresti (román, 2021–2024), Veszprém (2024–)
Kiemelkedő eredményei játékosként: Bajnokok Ligája-győztes (1991), 2x spanyol bajnok (1990, 1991)
Kiemelkedő eredményei edzőként: 3x Bajnokok Ligája-győztes (2011, 2015, 2021), 11x spanyol bajnok (2011–2021), 10x Spanyol Kupa-győztes (2009, 2010, 2014–2021), 3x román bajnok (2022–2024), 2x Román Kupa-győztes (2022, 2024)
NÉVJEGY: Xavier PASCUAL FUERTES

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik