Hanusz Egon: Jó lépés lesz számomra a Benfica

Vágólapra másolva!
2024.07.21. 07:56
Hanusz Egon (Fotó: Török Attila)
Hanusz Egon, a TVB Stuttgarttól távozott válogatott kézilabdázó úgy véli, jó lépés lesz a pályafutásában, hogy a portugál Benficába igazolt.

Pénteken a Németországgal szemben 33–29-re elveszített, majd szombaton a Japán ellen 41–27-re megnyert olimpiai felkészülési mérkőzéssel köszönt el Stuttgarttól a válogatott irányító, aki három meghatározó évet töltött a német város klubcsapatában.

„Nagyon sok jó embert ismertem meg, akik most is nagyon kedvesek voltak velem. Bárkivel találkoztam, azt mondta, nagyon örül, hogy újra itt vagyok, és szomorú, amiért elmegyek. Jó volt ide visszajönni és itt játszani” – nyilatkozta az MTI-nek Hanusz, aki összesen 102 bajnoki, illetve kupameccsen 276 gólt szerzett, és jó néhányszor a mérkőzés legjobbjának választották a Bundesligában.

Mint felidézte, 2021-ig kizárólag Csurgón élt, ezért nagy váltás volt számára Németországba költözni, egy sokkal nagyobb városba, más kultúrába, ráadásul a nyelvet sem beszélte tökéletesen. Azóta a német és az angol nyelvtudása is fejlődött, játék közben pedig sokkal jobban tudja kezelni azokat a szituációkat, amik régebben nem annyira mentek neki stresszhelyzetben.

„Ha a végén van egy olyan helyzet, amelyben döntenem kell, most már nem remeg a kezem. Persze, ez néha előfordul minden sportolónál, de azt gondolom, ebben is előre tudtam lépni” – magyarázta.

A stuttgarti szerződése tartalmazott egy plusz évre szóló hosszabbítási opciót, de november végén közölték vele, hogy ezt nem tudják életbe léptetni. Az idei év elején megkeresték a Benficától, ő beszélt még egyszer a német klubjának vezetőivel, de a helyzet nem változott, ő pedig nem várhatott tovább, ezért aláírt a portugálokhoz.

„Utólag sem bánom, mert azt gondolom, ez jó lépés lesz a pályafutásomban. Előre tekintek, és nagyon várom, hogy milyen lesz. Nyilván az egy másik bajnokság, viszont be lehet mutatkozni az Európa-ligában” – vélekedett Hanusz.

Új csapata a szlovák bajnok Tatran Presovval és a Bartók Donátot foglalkoztató svájci Kadetten Schaffhausennel szerepel majd azonos csoportban, illetve odakerül a francia Limoges és a szlovén Trimo Trebnje selejtezőjének győztese.

Az irányító megjegyezte, a Bundesliga-meccsek biztosan hiányozni fognak neki, mert azoknak teljesen más a hangulatuk, Stuttgartban kimondottan szeretik a kézilabdát, rengeteg szponzor van, és sok néző jár ki a mérkőzésekre.

„Majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Én szívesen játszanék még Németországban” – fűzte hozzá.

Mikler Roland és Rodríguez Pedro mellett Hanusz Egont is a tartalékok közé nevezte az olimpia előtt Chema Rodríguez szövetségi kapitány, ennek ellenére mindhárman lehetőséget kaptak a felkészülési mérkőzéseken, az irányító pénteken és szombaton kimondottan sokat játszott.

„Chema már korábban elmondta nekünk, hogy le kell adnia a névsort a 14 játékosról és a három tartalékról, de ez nála még egyáltalán nem fix, szóval senki ne úgy vegye, hogy ő tartalék, hanem mutassa meg, hogy helye van a csapatban. Tudjuk, hogy betartja a szavát, és ha úgy gondolja, hogy az úgymond tartalékok közül valaki jobban teljesített, akkor őt fogja berakni, illetve ha a 14-es keretből valakinek nem úgy ment, akkor lehet, hogy őt hagyja ki” – magyarázta Hanusz, aki Japánnak négy gólt lőtt.

Hangsúlyozta: akkor sem lesz csalódott, ha nem kerül be a 14-be, de bízik benne, hogy lesz lehetősége játszani a jövő héten kezdődő olimpián, és ha megkapja a lehetőséget, mindenképpen szeretne élni vele.

Az ötkarikás játékokra készülő magyar férfi és női kézilabda-válogatottal kapcsolatos kedvező fejlemény, hogy a korábbi tervekkel ellentétben a három-három tartaléknak mégsem kell majd szállodába költöznie, ők is a szűk keret tagjaival lakhatnak az olimpiai faluban.

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT OLIMPIAI KERETE
Kapusok: BARTUCZ László (MOL Tatabánya KC), PALASICS Kristóf (La Rioja Logrono, spanyol), MIKLER Roland (OTP Bank-Pick Szeged)*
Jobbszélsők: IMRE Bence (FTC-Green Collect – július 1-jétől THW Kiel, német), RODRÍGUEZ Pedro (MOL Tatabánya KC)*
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (MOL Tatabánya KC – július 1-jétől FTC-Green Collect), ILIC Zoran (HSV Hamburg, német)
Irányítók: LÉKAI Máté (FTC-Green Collect), FAZEKAS Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), HANUSZ Egon (TvB Stuttgart, német – július 1-jétől SL Benfica, portugál)*
Beállók: BÁNHIDI Bence (OTP Bank-Pick Szeged), ROSTA Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), SIPOS Adrián (MT Melsungen, német)
Balátlövők: BODÓ Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), LIGETVÁRI Patrik (Veszprém KC), SZITA Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)
Balszélső: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE)
 * tartalék
Szövetségi kapitány: Chema RODRÍGUEZ

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik