Férfi kézilabdázóink Los Angelesben belőhetik a Párizsban még hiányzó gólokat is

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 14:00
Imre Bence és társai fontos tapasztalatokkal gazdagodtak az olimpián (Fotó: Árvai Károly)
Nüanszokon múlt a 10. helyen végző magyar férfi kézilabda-válogatott sikeresebb szereplése a párizsi olimpián. Az út továbbra is jónak tűnik, amire nemzeti csapatunk Chema Rodríguezzel az elmúlt években rálépett.

Nagy hiba lenne leírni a magyar válogatottat, amiért nem sikerült továbbjutnia a csoportjából, és végül a 10. helyen zárt a párizsi olimpián. Azt az elmúlt években is láthattuk, hogy bárkivel képesek vagyunk felvenni a versenyt, de a mezőny kiegyensúlyozottsága miatt akaratlanul is be-becsúsznak váratlan vereségek.

A dán válogatott ezen az olimpián is kiemelkedett, mögötte viszont csak egy-egy gól vagy védés döntötte el a csatákat, a nüanszokon múló helyzetekből pedig a lehető legrosszabbul jöttünk ki.

„Érdekes, hogy a csoportban előttünk végző négy csapat közül csak egy, a végül győztes dán jutott be az elődöntőbe, de ennek akár az is lehetett az oka, hogy az A-csoportban valóban óriási küzdelem folyt a négy továbbjutó helyért – összegezte a torna alakulását Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke a szervezet honlapján. – Sajnos az Egyiptom elleni első meccs első félideje nem sikerült jól, alaposan elemezni kell majd a tanulságokat. Az argentinokat nagyon magabiztosan győztük le, majd a norvégok elleni vesztes találkozón játszottunk talán a legjobban, de a végjátékban nem volt szerencsénk. A dánokat teljes erőbedobásra kényszerítettük, csakúgy, mint a hazai pályán küzdő franciákat. Fájdalmas volt a kiesés, de a játékunkat elnézve nagy potenciált látok a csapatban, semmivel sem érzem magunkat gyengébbnek az olimpia legtöbb csapatánál, javulni persze mindig lehet, és biztos vagyok benne, hogy tovább fejlődik a válogatott.”

A januári Európa-bajnokságon az 5. helyen végeztünk, ami a kontinenstornák történetében a legjobb produkció. Párizsban ugyanúgy majd minden második átlövésünkből lett gól, mint Németországban, viszont beállóból és szélről is kevésbé voltunk hatékonyak, a hét és a 17 százalékos visszaesés pontosan elég volt hozzá, hogy ne jöjjünk ki jól a ki-ki meccsekből. A jó szélsőjáték kiemelkedően fontos, mert így több terület nyílik a többi játékosnak a jobban széthúzott védőfallal szemben a cselezésre. Ugyanakkor nem Bóka Bendegúznak és Imre Bencének kedvezett, hogy a kisebb, 14-es meccskeretben egyedüli szélsőként vágtak neki a tornának, Rodríguez Pedrót inkább védekezésben cserélte be a szövetségi kapitány.

Ugyan hatékonyak voltunk betörésből és gyors indításokból/lerohanásokból is, de ha ezeket a támadásbefejezéseket vizsgáljuk, azt is látni kell, hogy a teljes mezőnyből mi forszíroztuk a legkevésbé ezt a két, futásra és sebességre épülő műfajt. Márpedig a világ kézilabdázása olyan szinten felgyorsult, hogy nem lehet ezeket a fegyvereket ennyire figyelmen kívül hagyni. A megoldás már látszik, az inkább klasszikus irányítói erényeket csillogtató Lékai Máté helyét a fürge indulócseleire legalább annyira építő Fazekas Gergő veheti át.

Könnyű lenne a Norvégia elleni kulcsmeccs elvesztését az utolsó ziccert kihagyó Imre Bencére és a három másodperccel a dudaszó előtt a győztes norvég ellenakciónál „elbambuló” Ilic Zoránra ráhúzni, de hatalmas hiba volna. Ismerve őket, biztosak lehetünk benne, hogy ilyen helyzetben most hibáztak utoljára ekkorát.

Ők is a tavalyi U21-es vb-ezüstérmes válogatottunk oszlopos tagjai voltak, akiket Chema Rodríguez tökéletes időpontban dobott be a mély vízbe. Azt pedig, hogy a spanyol szövetségi kapitánynak a „szíve csücske” ez a csapat, a Franciaország elleni könnyes nyilatkozata tökéletesen megmutatta. Néhány apró változtatással és olyan új taktikai elemekkel, mint az Eb-re kitalált hét mezőnyjátékossal történő emberelőnyös játék, eljöhet a várva várt áttörés, ami a négybe jutást eredményezi. Chema szerződése 2028-ig szól, a szövetség bizalma töretlen iránta, és ami fontosabb, a játékosoké is.


NS-szakértő: Éles József 279-szeres válogatott játékos

„Férfiválogatottunk küzdeni tudásával nem volt probléma, viszont a téthelyzetekben sajnos összezuhant. Egyiptom ellen a rossz kezdés meghatározó volt, a játék képe alapján Norvégia ellen akár öt-hat góllal is nyerhettünk volna, és a gyengélkedő Franciaországgal szemben is sokáig jól álltunk, de a végén egy rossz sorozat miatt alulmaradtunk és kiestünk. Mivel a védekezésünket robusztus emberek alkotják, ezért nehéz volt ellenünk gólt szerezni, viszont pont ezért kevés könnyű gólt lőttünk indításból. A következő években gyorsabb, mozgékonyabb csapatot kell építeni, hogy ebben is felzárkózzunk a legjobbakhoz.”


PÁRIZS 2024, A FÉRFI KÉZILABDATORNA VÉGEREDMÉNYE
1. Dánia (Lasse Andersson, Thomas Arnoldsen, Mathias Gidsel, Simon Hald, Mikkel Hansen, Emil Jakobsen, Lukas Jörgensen, Niclas Kirkelökke, Magnus Landin, Niklas Landin, Rasmus Lauge, Hans Lindberg, Henrik Möllgaard, Emil Nielsen, Simon Pytlick, Magnus Saugstrup – szövetségi kapitány: Nikolaj Jacobsen)
2. Németország
3. Spanyolország
4. Szlovénia
5. Egyiptom
6. Norvégia
…10. MAGYARORSZÁG (Ancsin Gábor, Bánhidi Bence, Bartucz László, Bodó Richárd, Bóka Bendegúz, Fazekas Gergő, Hanusz Egon, Ilic Zorán, Imre Bence, Lékai Máté, Ligetvári Patrik, Mikler Roland, Palasics Kristóf, Rodríguez Pedro, Rosta Miklós, Sipos Adrián, Szita Zoltán – szövetségi kapitány: Chema Rodríguez)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik