Női kézilabda BL: az erős mezőnyben mindkét magyar esélyes a végjátékra – erősorrend

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.29. 10:08
A Győri Audi ETO KC címvédőként várja a Bajnokok Ligája-évadot, és jó eséllyel indul az újabb győzelemért (Fotó: Török Attila)
Már csak alig több mint egy hét és kezdetét veszi a női Bajnokok Ligája, amelynek a mezőnye legalább annyira változatosnak és kiismerhetetlennek tűnik, mint amennyire az elmúlt néhány évben a válogatott világversenyek kiszámíthatóak voltak.

13–16. HELY
Három külföldi játékoson kívül a Podravka a horvát válogatott alapembereire épít. Ez várhatóan kevés lesz a továbbjutáshoz, ahogyan a szintén a Fradi csoportjában lévő Storhamar és Gloria Bistrita közül is elbúcsúzunk az egyiktől. A harmadik számú román együttesben Kácsor Gréta góljain sok múlhat. A legendás Bojana Popovics „személyi kultuszára” és tudására hagyatkozó Buducsnoszt Podgorica a debreceni felkészülési torna megnyerésével bizonyította, hogy benne lehet a meglepetés.

12. RAPID BUCURESTI
Sokat elmond a BL-mezőny erősségéről, hogy a tizenkettedik helyen van a Rapid, amelynek a soraiban ott található a hollandok kiválósága, Estavana Polman, aki az olimpián már majdnem régi fényében csillogott. A balszélső Korsós Dorina az előző idényben 54 gólt szerzett, még egy ilyen idény és a válogatott meghívó is megérkezhet.

11. NYKÖBING
A dánok a 2017–2018-as évad után térnek vissza a BL-be, akkor a középdöntőig jutottak. A világ legerősebb bajnokságából jönnek, a 35 éves Kristina Kristiansen mellett csupa lendületes fiatallal támadják az elitet.

10. ODENSE
Három hollandját is elveszítette a nyáron, Bo van Wetering és Dione Hou­sheer a Győrbe, Larissa Nüsser a Vipersbe igazolt. Helene Fauske, Louise Burgaard és Lysa Tchaptchet hatalmas vérfrissítést jelenthet.

9. HB LUDWIGSBURG
Az előző idényben még Bietigheim néven jutott be meglepetésre a döntőbe. Az elképesztő formában védő Gabriela Moreschi a nyáron a CSM-hez távozott, a helyére Johanna Bundsen érkezett a kapuba, aki vagy 15-18 védést mutat be meccsenként – vagy egyet sem. Faluvégi Dorottya végig stabil teljesítményt nyújtott, Háfra Noémi viszont súlyos sérülései után ragadna meg minden játékpercet a visszatéréshez.

8. KRIM MERCATOR
Sohasem volt ekkora esélye a négyes döntőbe jutásra, mint most, mégis csak a nyolcadik – ez is a mezőny erősségét mutatja! Az örökös szlovén bajnoknál továbbra is Dragan Adzsics a főnök, aki eléggé mutatós balkáni–francia egyveleggel dolgozhat együtt. Minden posztra van két jó játékosa, a jobb szélen Jovanka Radicsevics pályafutása utolsó évadját kezdi el.

7. VIPERS KRISTIANSAND
Anyagi gondok sújtják, amin a hírek szerint Anna Vjahireva 170 ezer euróért történő eladása sem sokat segített. Ám akkora a presztízse a Vipersnek, hogy még így is olyan neves érkezői voltak, mint amilyen az irányító Nüsser, a svéd–magyar olimpiai negyeddöntő óta jól ismert Nina Koppang, vagy a Győrből hazatérő Silje Solberg. Vagyis újra összeáll a Solberg, Lunde norvég kapuspáros!

6. BREST BRETAGNE
Anna Vjahireva könnyek között vette tudomásul, hogy a Vipers eladni kényszerül őt. Az orosz jobbátlövő nagyon jól érezte magát a háromszoros BL-győztesnél, mégis tovább kellett állnia. Érkezése és a játékra gyakorolt hatása egyből jóval magasabbra helyezi a Brestet, mint amire előző évadbeli teljesítménye alapján rászolgált.

5. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
A világ egyik legjobb kapusa, Laura Glauser, az egyik legjobb klasszikus irányítója, Darja Dmitrijeva, pályája csúcsán lévő két átlövő, Valerija Maszlova és Orlane Kanor – alaposan belehúzott nyáron a Fradi, amely 1997 után tudta ismét megnyerni a bajnokságot és a kupát is. A négy sztárral kiegészülve nem lehet más a cél, mint a négyes döntőbe jutás. Ám ehhez a negyeddöntőben egy ötven-ötven százalékos párharcot mindenképpen sikerrel kell vennie.

Laura Glauser (Fotó: Dömötör Csaba)

4. CSM BUCURESTI
Izgalmas nyara volt a CSM-nek is, a kispadon Adrian Vasile helyét Helle Thomsen vette át, ami óriási előrelépést jelenthet. Moreschi jött a kapuba, Emma Friis a bal szélre, Alina Grijseels és Inger Smits irányítónak, Djurdjina Jaukovics balátlövőbe, Pásztor Noémi pedig beállóba. A 36 éves Cristina Neagu végre szülővárosa csapatával is megnyerheti a BL-t, ami mesebeli búcsú lenne a valaha volt egyik legkiválóbb balátlövőnek.

3. METZ HANDBALL
A „sötét ló”, amely vagy nagyon jó lesz, vagy a legjobb nyolcba sem jut be. Sok változás volt a Metz háza táján is, a 23 éves Vámos Petra és a 21 éves Léna Grandveau a teljes BL-mezőny legtehetségesebb fiatal irányítói. Ők jelenthetik a jövőt a francia sztárcsapatnál, amelynek kapujában Szemerey Zsófinak szurkolhatunk.

2. TEAM ESBJERG
Nagy kérdés, hogy Jesper Jensen távozása mennyire vágja majd fejbe a dánokat, de Tomas Axnér jó választásnak tűnik. Nagyon sok múlik a világ legjobb kézilabdázóján, Henny Reistadon, aki már annyiszor bizonyította, hogy nála jobban kevesen bírják a nyomást. Line Haugsted érkezésével a védekezés is rendben lesz.

1. GYŐRI AUDI ETO
A Stine Oftedal-éra utáni első idénynek címvédőként vághat neki a győri együttes. A norvég irányítózseni utódjának Kristina Jörgensent szemelte ki a hatszoros BL-győztes, rajta kívül további öt klasszist kell majd Per Johanssonnak beépítenie. Ha azt vesszük, hogy tavasszal nagyjából három hónap alatt sikerült Ulrik Kirkely után rendet tennie, akkor ezzel a feladattal is hamar meg fog birkózni.

Kristina Jorgensen of Metz Handball during the game between Paris 92 and Metz Handball in the Ligue Butagaz Energie in I
Kristina Jörgensen (Fotó: Imago)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik