Női kézilabda NB I: a Mol támogatja az esztergomi klubot – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.08.26. 13:47
Fotó: Kiss Márk
A Mol szerződést kötött az Esztergomi Kézilabda Clubbal, így a női NB I-be frissen bejutott egyesület az idényben Mol Esztergom néven szerepel.

Pantl Péter, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója a mezbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón a budapesti Mol Campuson bejelentette: a cég névadó szponzora lesz az esztergomi kézilabdacsapatnak.

„Ikonikus csapatot fogunk együtt építeni, amely hosszú távon meg fogja határozni a női NB I-es mezőnyt. Elek Gábor tökéletes választás volt, vezetésével olyan szakmai munka kezdődött el, amelynek látszanak az eredményei” – fejtette ki. Megemlítette, hogy nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is az egyik legnépszerűbb sportág a kézilabda, a futball után a második. A Mol több mint 15 éves múltra tekint vissza a sportágban, támogatja a magyar szövetséget, a válogatottat, klubcsapatokat, a férfi Bajnokok Ligáját és a környező országokban is jelen van a sportágban. Szponzorálta a 2022-es férfi Európa-bajnokságot – amelynek társházigazdája volt Magyarország – és az idei, részben ugyancsak magyarországi női kontinensviadalnak is az egyik kiemelt támogatója lesz a Mol.

„Az volt eddig a furcsa, hogy nem volt női kézilabdacsapatunk, most már ez is megvan” – tette hozzá.

Felidézte, a Tatabánya férfi csapatának támogatásánál fontos szempont volt, hogy a jövőben akár a válogatottban is szerephez jutó magyar játékosok szerepelnek benne.

„Jártam esztergomi mérkőzéseken az elmúlt szezonban, láttam a pályán az akaratot, a tehetséget és a küzdeni tudást, ami fontos lesz a jövőben. A bajnokságokban bemutatott ugrások pozitív előjelek” – utalt arra, hogy az Esztergom eredetileg az NB II-ben szerepelt volna az elmúlt idényben, de mivel a Siófok KC nem kapott licencet az élvonalba és visszasorolták a harmadosztályba, a NEKA bennmaradt az NB I-ben, az Elek-csapat pedig az NB I/B-be került, ahonnan másodikként jutott fel az élvonalba.

Ligeti András, az Esztergomi Kézilabda Club ügyvezető igazgatója azt mondta: amikor egy klub szerződteti Elek Gábort és Szucsánszki Zitát, nem mondhatja azt, hogy nem vár szakmai sikereket.

„Az viszont, hogy ez ilyen gyorsan érkezett, nekünk is újdonság volt. Az pedig, hogy Magyarország legnagyobb cége áll a klubunk mellé, óriási lehetőség, amellyel élnünk kell, másrészt hatalmas felelősség is” – szögezte le.

„Ötszáz fős csarnokot adtunk át, ez nagy adóssága volt a városnak nemcsak a kézilabda, hanem a tömegsport felé is. A lelátót 634 fősre fel tudtuk duzzasztani, dolgozunk azon, hogy ezt még tovább tudjuk növelni” – árulta el.

Utalt arra, hogy a városnak másodszor lesz csapata a női kézilabda élvonalában: az Esztergomi KSE 2001-től három és fél idényt töltött az NB I-ben, majd 2005 februárjában visszalépett.

Az MTI kérdésére felidézte: gimnazistaként járt ki annak az együttesnek a meccseire a Dobó Katalin Gimnáziumba, az ott megélt hangulatot, szellemiséget szeretnék továbbvinni a mai kornak megfelelően, mindezt nem kapkodva, lépésről lépésre.

„Azzal lennék elégedett, ha a szurkolók minden meccsen megtöltenék a Suzuki Arénát, jól éreznék magukat, a csapat szívvel-lélekkel játszva ki tudná őket szolgálni és bennmaradnánk az NB I-ben” – emelte ki.

Elek Gábor vezetőedző felidézte: Laurencz László vezetésével volt bajnoki ötödik helyezett a régi esztergomi együttes, nekik is nagy vágyuk, hogy ezt idővel elérjék. Ezt azonban nem rohamléptekkel, kapkodva akarják elérni, hanem tudatos építkezéssel haladnak előre.

„Nem mindig szerencsés lépcsőfokokat kihagyni az építkezésben, a világ sportjában, főleg a futballban láttunk már példákat erre, nem is ezt az utat szeretnénk követni. Úgy sikerült ezt a csapatot megerősítenünk, hogy jó eséllyel bent tudunk maradni az első osztályban. Hogy magunk között miről álmodozunk, az maradjon a mi titkunk” – fejtette ki Elek, aki szakmai igazgató volt az elmúlt esztendőben, idén pedig már vezetőedzőként irányítja a klubot, és mint elárulta, élvezi az itt töltött időt. Megköszönte, hogy a Mol fantáziát látott bennük, egyúttal megígérte, igyekeznek meghálálni a támogatást.

„A legbüszkébb arra vagyok, ahogy még a Ferencvárosnál sem volt olyan évünk, amikor az átigazolások ennyire hatékonyan működtek, nagyon kevés játékos mondott nemet” – árulta el, és biztatott mindenkit arra, hogy nézze meg a várost és látogasson ki a mérkőzésükre.

A Mol Esztergom jövő hét szombaton hazai pályán, az esztergomi Suzuki Arénában mutatkozik be a Kisvárda ellen. November másodikán lép pályára a Bajnokok Ligája-címvédő Győr vendégeként, majd Elek születésnapján, november 5-én fogadja a vezetőedző egykori klubját, az elmúlt szezonban bajnok és kupagyőztes Ferencvárost.

Szucsánszki játékosként és erőnléti edzőként is segíti a csapatot, Elárulta: sok mindent kell még tanulnia, de nagyon élvezi ezt a folyamatot.

„Úgy érzem, hogy jó úton vagyunk” – szögezte le.

Kisfaludy Anett kiemelte: Elek személye volt a döntő az Esztergomba szerződésénél, nagyon tetszett neki a felvázolt jövőkép. Kitért rá, nehéz úgy összerakni egy csapatot, hogy rengeteg az új játékos, de kemény munkával dolgoztak ezen.

„Mindenki azon van, hogy minél többet és minél gyorsabban fejlődjön, mindenki nagyon odarakja magát” – hangsúlyozta a csapatkapitány.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik