Az igazán nagy meccsek most jönnek a Ferencvárosnak

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 10:10
Csak néhány hónapja játszik a Ferencvárosban Laura Glauser, de azt már látja, hogy remek közegbe került, mindenki törődik a másikkal (Fotó: Árvai Károly)
A világ egyik legjobb kapusa, Laura Glauser nagyon hamar beilleszkedett az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatába. A francia játékos a Gloria Bistrita elleni szombati BL-mérkőzésen is jó teljesítményt nyújtott.

 

A negyedik meccsét is megnyerte a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, az FTC előtt a dán Nyköbing, a horvát Podravka és a norvég Storhamar után a román Gloria Bistrita is fejet hajtott. Laura Glauser 13 védésével kulcsember volt a 32–28-ra megnyert összecsapáson.

„Kettős érzéseim vannak, mert amennyire jól sikerült az első fél­idő, annyira nagy nehézségeink voltak a másodikban – kezdte értékelését a zöld-fehérek kapusa a Nemzeti Sportnak. – Harcosan kézilabdáztunk, a támadásaink és a védekezésünk is rendben volt. Aztán a kapusuk, Renata De Arruda elkezdett jobban védeni, ezért elöl elbizonytalanodtunk. Meg kell tartanunk az első harminc percben látott jó dolgokat, és felül kell vizsgálnunk, mi csúszott félre a szünet után.”

Az első harminc percben sikerült nyolc góllal ellépni a magyar válogatott Kácsor Grétát is foglalkoztató ellenféltől, aztán a fordulás után a Gloria megmutatta, hogy nem szabad leírni, nem véletlenül verte meg az első fordulóban a CSM Bucuresti csapatát. Florentin Pera együttese felzárkózott, de Darja Dmitrijeva és Andrea Lekics klasszisteljesítményével sikerült itthon tartani a két pontot.

Glauser a nyáron érkezett Budapestre, hogy az FTC sikeréért küzdjön. A küzdelem jó kifejezés az esetében, hiszen legfőbb jó tulajdonságaként éppen a küzdőszellemét emelte ki nekünk. Sohasem adja fel, ami nagy szenvedéllyel párosul. Meglepő módon rossz tulajdonságaként épp a szenvedélyességét mondta: emiatt néha elveszíti a kontrollt, túlpörög.

 

„Még csak néhány hónapja vagyok a klubnál, de az már most látszik, hogy egészséges közegbe kerültem. Mindenki törődik a másikkal, a körülmények adva vannak ahhoz, hogy a legjobbunkat nyújtsuk. Ebben a profi mentalitásban a Fradi és a Győr eléggé hasonlít egymáshoz, csak ezzel a hozzáállással lehet eljutni a legmagasabb szintre” – mondta a 31 éves kapus, aki nem közvetlenül az egyik magyar topcsapatból ment át a másikba, 2022 és 2024 között a román CSM Bucuresti mezében lépett pályára.

Nemcsak a profizmus, hanem az FTC és az ETO múltja és jelene is eléggé hasonló, ami az eredményességet illeti. Elég csak a Magyar Kupa-trófeák számát említeni, amiben 15–15 az állás, de a bajnoki címek tekintetében is csupán három a különbség a győriek javára (17–14). A fővárosiak a BL-ben is szeretnének hasonlóan eredményesek lenni, ami felé a nyári igazolásokkal – így Glauserrel – tettek egy nagy lépést.

Az első négy győzelmük a kötelező kategóriába volt sorolható, a következő hetekben pedig jöhet az igazi teszt a négyes döntőre is esélyes riválisokkal szemben. A következő mindjárt szombat este, a francia Metz otthonában, amelyben Glauser is lehúzott egy évtizedet, most pedig a magyar válogatott Szemerey Zsófi áll a gólvonal előtt, míg Vámos Petra irányítóként bizonyít.

Az A-csoport az első négy forduló után két részre szakadt, a Ferencváros mellett a szlovén Krim Ljubljana is százszázalékos. Az edzőlegenda Dragan Adzsics munkája kezd beérni, bár az is igaz, hogy csapata eddig ugyanúgy a táblázat alján lévő négy klubot győzte le, mint a zöld-fehérek. Az idény végén visszavonuló Cristina Neaguért is küzdő CSM Bucuresti a Gloriától elszenvedett vereség után összeszedte magát, három sikerrel folytatta szereplését. Szombat este a Metz–FTC rangadó mellett Krim–CSM találkozót rendeznek, így az erőviszonyok a felsőházban is kezdenek kikristályosodni.

Nagyon örülök, hogy ilyen jól indult az őszi szezon, a tavalyihoz képest sokkal eredményesebbek vagyunk. Habár keveset tudtunk a nyáron együtt készülni, látjuk a jeleit annak, hogy összeáll a csapat, egyénileg nagyon jó kvalitású, profi játékosaink vannak. Most is nagyon élveztük a játékot, a magyar–román összecsapásoknak mindig pikáns, különleges hangulatuk van, ezt most kifejezetten élveztük a pályán.
MÁRTON Gréta, az FTC balszélsője


 KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
A-CSOPORT
FTC-Rail Cargo Hungaria–Gloria Bistrita-Nasaud (román) 32–28 (18–10)
Érd, 2100 néző. Vezette: Prastalo, Balvan (bosnyákok)
FTC: GLAUSER – MALESTEIN 5 (1), Klujber, LEKICS 7, Edwige, O. Kanor 2, Márton G. 4. Csere: Tomori, CVIJICS 4, DMITRIJEVA 6, Bölk 2, Bordás, Hársfalvi, Maszlova 2. Edző: Allan Heine
BISTRITA: Kapitanovic – Seraficeanu 4, MBENGUE 7, T. DE ARAUJO 6, Bazaliu, So Delgado, NOCUN 5. Csere: DE ARRUDA (kapus), Niombla 3, Kirdiaseva, Kácsor 1, N. Vukcsevics, Laslo 1, Fudzsita, Dinca, Nosek 1. Edző: Florentin Pera
Az eredmény alakulása. 7. perc: 4–4. 14. p.: 7–5. 21. p.: 11–6. 27. p.: 15–8. 34. p.: 20–15. 40. p.: 23–19. 48. p.: 26–23. 51. p.: 27–24. 55. p.: 29–27. Kiállítások: 8, ill. 10 perc. Hétméteresek: 1/1, ill. 1/0

A CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. FTC

4

4

123–  95

+28

8

2. Ljubljana

4

4

119–101

+18

8

3. Metz

4

3

1

120–113

+7

7

4. CSM Bucuresti

4

3

1

114–112

+2

6

5. Gloria Bistrita

4

1

3

114–121

–7

2

6. Storhamar

4

1

3

101–113

–12

1

7. Podravka Vegeta

4

4

106–121

–15

0

8. Nyköbing

4

4

100–121

–21

0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik