Női kézilabda NB I: Füzi-Tóvizi Petrával 2027-ig hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.10.02. 19:26
Montázs: dvsckezilabda.hu
A magyar női kézilabda-válogatott beállója, Füzi-Tóvizi Petra és az NB I-ben szereplő DVSC Schaeffler 2027-ig szerződést hosszabbított.

A hajdúsági klub honlapjának szerda esti bejegyzése kiemelte: a saját nevelésű játékos 16 éves, hat hónapos és három napos volt, amikor bemutatkozott az NB 1-ben. Azóta 253 tétmérkőzésen lépett pályára piros-fehérben és 486 gólt lőtt a most 25 éves Füzi-Tóvizi Petra. Egyéni gólcsúcsa a bajnokságban egy meccs alatt kilenc találat, 2020-ban Érden talált be ennyiszer.

„Nálam ez egy érzelmi kérdés is. Nehéz elképzelni magam egy másik csapatban, vagy másik városban. Sok minden Debrecenhez köt, itt nevelkedtem, itt élek, rengeteg élményt szereztem már az eddigi pályafutásom során is a csapattal” – idézte a klubhonlap a játékost. Elárulta: végigvették a lehetőségeket és mindent megfontolva döntött a maradás mellett: „Szakmai szempontból is megfelelő döntés, hiszen szeretnék még fejlődni, amire a DVSC Schaeffler tökéletes lehetőséget nyújt. Itt minden adott, profi körülmények között készülhetünk, a csapat pedig évről-évre erősödik és komoly ambíciói vannak, ami nagyon fontos.”

Füzi-Tóvizi 2018-ban tagja volt a Debrecenben junior világbajnokságot nyert magyar válogatottnak. Ugyanebben az évben bemutatkozott a felnőtt nemzeti csapatban is, immár 82-szeres válogatott, összesen 101 gólt szerzettcímeres mezben és a Párizsban olimpiai hatodik helyezett nemzeti csapat egyik alapemberének számít – összegzett a honlap.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik