Női kézilabda BL: sokkal többet nyert az Esbjerg a vasárnapi meccsnél

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.11.18. 15:29
Henny Reistad marad az Esbjergben (Fotó: Imago, archív)
Az Esbjerg vasárnap hét góllal verte a Buducsnoszt Podgoricát a női kézilabda Bajnokok Ligája utolsó idei fordulójában, a Győri ETO-t is a soraiban tudó B-csoportban. A dán csapat számára azonban valószínűleg még nagyobb jelentőséggel bírt, hogy hosszabbítani tudott világklasszisával, Henny Reistaddal.

 

A világ jelenlegi legjobb játékosa további két évre írt alá, így 2027-ig marad Esbjergben.

Arra a kérdésre kellett felelnem, hogyan képzelem el a karrieremet, szeretnék-e váltani az idény végén. Azonban nem láttam igazán okot a távozásra, hiszen olyan ambiciózus csapat tagja lehetek, amely le akarja tenni a névjegyét Európában, nem elégszik meg a jelenlegi helyével, fejlődni szeretne” indokolta meg a hosszabbítását Reistad.

A 25 éves norvég irányító-átlövő már mindent megnyert a válogatottal, és 2021-ben a Vipersszel a BL-ben is felért a csúcsra, de a mentalitását ismerve az Esbjergnél sem éri be kevesebbel. A dán klubnál elárulták, a megtartását egyéni szponzorok is segítették, akik a játékoshoz hasonlóan szintén elkötelezték magukat a közös folytatás mellett.

Kézilabda
2024.11.15. 11:17

Henny Reistad elképesztő formában

Vajon meddig tartható fenn az ihletett állapot, amelyben Henny Reistad az ősszel kézilabdázik?

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 8. FORDULÓ
B-CSOPORT, VASÁRNAPI EREDMÉNYEK
Team Esbjerg (dán)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 26–19 (10–9)
Brest Bretagne Hb (francia)–Odense Hb (dán) 36–38 (17–18)
Rapid Bucuresti (román)–Győri Audi ETO KC 25–28 (11–15)

    
AZ ÁLLÁS       
1. GYŐR8611231–211+2013
2. Esbjerg862255–225+3012
3. Odense862254–237+1712
4. Brest853268–247+2110
5. Vipers8314225–220+57
6. Ludwigsburg835234–241–76
7. Rapid Bucuresti8116223–258–353
8. Buducsnoszt817191–242–511

 

Legfrissebb hírek

Bruna de Paula: Csak rajtunk múlik, hogy megnyerjük-e a BL-t és a bajnokságot

Kézilabda
20 órája

A Ludwigsburg nagy lépést tett a Győr felé, az Odense még nagyobbat az FTC irányába a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.03.23. 16:00

Az utolsó másodpercben csikarta ki a győzelmet a Podravka a Brest ellen a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.22. 18:24

Két győri is jelölt az IHF-nél 2024 legjobb női játékosa címre

Kézilabda
2025.03.06. 10:49

Az ETO és az FTC a négyes döntőre is esélyes – összegzés a női kézilabda BL csoportköre után

Kézilabda
2025.02.25. 11:56

Dragana Cvijics: Az első perctől irányítottuk a mérkőzést

Kézilabda
2025.02.24. 09:43

Ismét megverte az Esbjerget a Győr, így a csoport élén végzett!

Kézilabda
2025.02.23. 17:31

Csoportdöntő előtt a címvédő Győri ETO a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2025.02.23. 07:05
Ezek is érdekelhetik