Új rekordot állítottak fel a svédek, eddig ugyanis maximum 23 gólos különbségű győzelmek születettek az Európa-bajnokságok történetében. 2000-ben épp a magyar válogatott verte meg Ausztriát 35–12-re, majd a norvégok a szlovénokat múlták felül 2004-ben 41–18-ra, két évvel később pedig 43–20-ra (illetve ma a szlovákokat 38–15-re).
Johanna Bundsen elképesztő teljesítményének tapsolhattak azok a rajongók, akik a magyar válogatott harmadik győzelme után nem mentek haza egyből. A svédek kapusa az első félidőben „rekordgyanús” 15 védést mutatott be az újonc Törökországgal szemben, tette ezt 56 százalékos hatékonysággal. Ha ez nem lett volna elég, megszerezte negyedik és ötödik gólját is az Európa-bajnokságon. Az ellenfél kapusa, Yagmur Bembeyaz nem a jó teljesítménye, hanem a 26. percben kapott piros lapja miatt került be a jegyzőkönyvbe. A hatoson kívül ütközött egy svéddel, amiért súlyos büntetésben részesült. A három nagy világeseményen összességében a 400. góljához közelítő Nathalie Hagman ismét elemében volt, meg sem állt tizenegyig. A svédek minden dühüket beletették ebbe a találkozóba – persze csak képletesen, de ezzel a lehengerlő támadójátékukkal még a franciák dolgát is megnehezíthetik majd a középdöntőben. A 47–19-es svéd diadal az Eb-k történetének a legnagyobb különbségű győzelme, a skandinávok ezzel az egy meccsen lőtt gólok rekordját (ami eddig 44 volt) is megdöntötték.
KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, CSOPORTKÖR
3. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT (Debrecen)
Svédország–Törökország 47–19 (25–12)
Ld: Hagman 11, ill. Aydin 3, Akgün Göktepe 3, Cetin 3
Korábban
MAGYARORSZÁG–Észak-Macedónia 29–19 (10–11)
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. MAGYARORSZÁG | 3 | 3 | – | – | 91–68 | +23 | 6 |
2. Svédország | 3 | 2 | – | 1 | 100–69 | +31 | 4 |
3. Észak-Macedónia | 3 | – | 1 | 2 | 62–82 | –20 | 1 |
4. Törökország | 3 | – | 1 | 2 | 68–102 | –34 | 1 |