Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 17:09
Fülöp György (1946–2025) (Fotó: mksz.hu)
Hosszan tartó, súlyos betegség után, március 1-jén, Budapesten 78 esztendős korában elhunyt Fülöp György háromszoros magyar bajnok kézilabdázó, aki játékvezetőként, versenybíróként és ellenőrként is dolgozott – közölte honlapján a Magyar Kézilabda-szövetség, amely saját halottjának tekinti a szakembert.

Az Elektromossal 1969-ben, 1970-ben és 1971-ben is magyar bajnoki címet szerző Fülöp György játékoskarrierje befejezése után is szeretett sportága mellett maradt, hiszen edzőként, terem- illetve strandkézilabda-játékvezetőként, játékvezető-ellenőrként, versenybíróként is tevékenykedett. Tagja volt a Magyar Kézilabda-szövetség Etikai- és Fegyelmi Bizottságának, illetve az MKSZ Támogatói Alapítványa kuratóriumának. 2018-ban megkapta a Magyar Kézilabda-szövetség Elismerő oklevelét – emlékeztetett a szövetség honlapja.

Tudatták azt is, hogy Fülöp Györgyöt a Magyar Kézilabda-szövetség saját halottjának tekinti, temetése 2025. április 8-án, kedden 15 órakor lesz az Óbudai temető szóróparcellájában.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:40

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Nem volt egri ellenszer a veszprémi támadójátékra

Kézilabda
2025.03.01. 20:33

Klubot vált Suba Sára junior-világbajnok kézilabdakapus – hivatalos

Kézilabda
2025.02.27. 18:23

Kézilabda: Pergel Andrej pontot érő gólt szerzett Spanyolországban – körkép

Kézilabda
2025.02.22. 23:28

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Podcast: Szabaddobás Gulyás Istvánnal és Sótonyi Lászlóval

Kézilabda
2025.02.21. 11:33

Európai kézilabdaligák: Ilic öt, Imre három gólja a Bundesligában

Kézilabda
2025.02.20. 22:32
Ezek is érdekelhetik