
A magyar férfi kézilabda-válogatott Veszprémben ugyan legyőzte Szerbiát egy góllal, a selejtezős párbajt viszont elvesztette, így nem lehet ott a 2027-es világbajnokságon. Hacsak a nemzetközi szövetségtől nem kapja meg a két szabadkártya egyikét, amire esély ugyan van, de odaítélése teljes mértékben az IHF Tanácsától függ.
Ilyés Ferenc, az MKSZ elnöke a magyar szövetség keddi sajtóeseményén jelezte, jelentkeztünk az egyik szabadkártyára. „Azon vagyunk, hogy ha a pályán nem is sikerült, de a sportdiplomácia révén próbáljuk elérni, hogy ott legyünk minden világversenyen, és kijussunk a januári tornára” – jegyezte meg.
Horváth Gabriella főtitkár hozzátette, nem könnyíti a helyzetünket, hogy nincs egyértelmű kritériumrendszer. „Igyekeztünk visszakövetni az elmúlt éveket, és a levelünkben az erősségeinket hangsúlyoztuk. Kiemeltük a férfiválogatott erejét és sportértékét, hogy az elmúlt évek eredményei alapján mi vagyunk az elsők a selejtezőben lemaradók között, de kitértünk az MKSZ közelmúltbeli tevékenységére is. Emlékeztettük az IHF-et, hogy negyeddöntősök voltunk a megelőző három világversenyen. Azt is hangsúlyoztuk, hogy a sportág erős pozícióban van itthon, sok világversenyt rendeztünk. Reméljük, hogy a sportszakmai szempontok lesznek a döntőek, és akkor ott lehetünk a vébén” – mondta Horváth Gabriella.
Az IHF Tanácsa nem húzhatja sokáig a döntést, ugyanis június 10-én sorsolják a csoportokat, várhatóan legalább egy héttel előtte már nyilvános lesz a végleges mezőny. Úgy tudjuk, a szabadkártyák odaítélésénél sokféle szempontot mérlegelnek, úgy mint a sportág általános fejlettsége és népszerűsége az adott országban, a közelmúltbeli sportteljesítmény és a vb-részvétel lehetséges hatása a kézilabda globális fejlődésére. Utóbbi szempontból szerencsés, hogy a következő olimpiát rendező Egyesült Államok saját jogán kivívta a részvételt, különben erős kandidáló lehetett volna az egyik szabadkártyára.









