A dánok és a franciák a svédek nyomába érhetnek

A sportág népszerűségéhez képest meglehetősen rövid múltja van a kézilabda Európa-bajnokságnak, csak 1994-ben rendezték (a nőknél is amúgy) az első hivatalos kontinenstornát.

A lebonyolítási rendszer négy viadalt követően változott meg, az addig tizenkét csapatos létszámot tizenhatosra bővítették. A dániai Eb már a 11. a sorban, két év múlva pedig Lengyelország lesz a házigazda. Eddig nem volt ismétlő, tehát minden Eb-nek más ország adott és adhat otthont.

Ami a részvételek számát illeti, öt nemzet – a horvát, a francia, a német, az orosz és a spanyol – egyetlen kontinensviadalról sem hiányzott még, a németek esetében viszont ezúttal megszakad ez a sorozat. A dánok és a svédek is csak egyről-egyről maradtak le. Utóbbi duót – plusz a most hiányzó Szlovéniát – az idei, kilencedik részvételével Magyarország követi és erre méltán lehetünk büszkék. Még akkor is, ha az előbb említett hetessel ellentétben nekünk még egyetlen árva érem sem jutott osztályrészül, sőt mi több, még az elődöntőbe sem sikerült bekerülnünk.

Az örökranglistát még legalább két évig biztosan a négyszeres győztes svédek egyedül vezetik, az éremtáblán a kétszeres aranyérmes dánok és franciák követik őket. Eddig ez a három válogatott tudott egynél többször diadalmaskodni, ami az oroszoknak (1996) és a németeknek (2004) egyszer sikerült.

Lelkes éremgyűjtőnek tekinthetjük a világbajnok spanyolokat, akik háromszor vesztettek a döntőben (1996, 1998, 2006), de a 2000-es bronzmeccsüket megnyerték. A harmadik hely kifejezetten motiválta korábban a dánokat, akik megszakítás nélkül háromszor (2002, 2004, 2006) léphettek a dobogó alsó fokára, mígnem végre összejött a hőn áhított arany (2008, majd 2012) is.

A legutóbbi öt Eb-n csupán egy válogatott, a horvát jutott be minden alkalommal a legjobb négy közé, ám csak legutóbb tudta megnyerni az utolsó meccsét (két éve ez bronzot ért), ezzel szemben 2004-ben és 2006-ban elbukta a harmadik helyért rendezett találkozót, 2008-ban és 2010-ben pedig a döntőt.

A magyar válogatott eddig nyolc kontinenstornán vett részt – 2000-ben és 2002-ben nem jutott ki –, a legjobb eredménye pedig az 1998-ban elért hatodik hely.

NEHÉZ KEZDET

Az első, 1994-es Európa-bajnokság már a selejtezőktől fogva izgalmasan alakult a mieink számára, ugyanis válogatottunk a Szlovénia elleni idegenbeli vereség után meglepetésre 14–8-as vezetésről 23–20-ra kikapott Litvániában. Szerencsére a csapat a folytatásban javított, nyert Oslóban (24–16) is, így csoportelsőként harcolta ki a portugáliai részvételt.

Az Eb-n Szlovéniával ismét egy csoportba került a csapat, és délnyugati szomszédunkat Portugáliában is felülmúltuk, akárcsak a házigazdát, ám a svéd, dán, spanyol trió erős falatnak bizonyult, így a mieink csak a hetedik helyért játszhattak Fehéroroszországgal, és végül győzelemmel fejezték be az első kontinensviadalt. Az aranyérmet a mind a hét mérkőzését megnyerő Svédország szerezte meg.

TÖBB VOLT BENNE

Két évvel később az orosz, jugoszláv, horvát, szlovén négyes mellett a németekkel sodorta össze Magyarországot a sors, miután második helyen jutott tovább a cseh, macedón, szlovák selejtezős körből. Németországgal 24–24-es döntetlent játszottak a fiúk, míg Szlovéniát megverték, a másik három csapat viszont jobbnak bizonyult nálunk, és a románok elleni helyosztó is vereséggel végződött, így a tizenkettes mezőnyben csupán a tizedik helyen zártunk. Egy évvel később világbajnoki negyedik helyen végzett a válogatott, amely azt bizonyítja, kisiklás volt a kontinensbajnokság, hiszen annál azért több volt a gárdában, mint amit mutatott és elért.

Az Eb-t Oroszország nyerte, a döntőben a spanyolokat egy góllal verve. Az aranyérmes hat győztes mérkőzése mellett mindössze egyszer játszott döntetlent, még a csoportkörben (20–20) Jugoszlávia ellen.

A LEGJOBB EB-HELYEZÉS

1998-ban nagy reményekkel, világbajnoki negyedikként, Eb-selejtezős csoportját Svédország, Dánia és Lengyelország előtt megnyerve – hazai környezetben sorrendben négy-, öt-, illetve hét góllal győztünk (!) riválisaink ellen – utazott a válogatott Olaszországba, és Horvátországot, Csehországot, valamint Macedóniát le is győzte a csoportban, ám az elődöntőbe a nagyobb játékerőt képviselő Spanyolország és Oroszország jutott. A mieink a jugoszlávok elleni vereség után hatodikként térhettek haza, amely a mai napig a férfi válogatott legjobb eredménye Európa-bajnokságon.

A svédek visszaültek a kontinens trónjára, a spanyolok megint vesztes döntőt tudtak le (25–23). A svéd csapat a kontinensbajnokságon hat mérkőzését megnyerte, vereséget csupán egyszer szenvedett, a számára a továbbjutás szempontjából téttel nem bíró utolsó csoportmeccsen az olaszoktól (!) kapott ki (28–29).

ELMENT A VONAT

Rossz sorozat vette kezdetét 1999-ben a férfiválogatott életében, hiszen egymást követően négy világversenyre sem kvalifikálta magát. A sor a 2000-es Eb-pótseljetzőkkel vette kezdetét, még 1999 nyarán. Arra számítani lehetett, hogy a jó erőket képviselő szlovének ellen nem lesz egyszerű az Eb-részvétel megszerzése, de arra a totális csődre, amely bekövetkezett, alighanem senki sem számított.

Koperben az első meccsen még bele is fért a háromgólos vereség, de hiába számoltunk a behozható, ledolgozható hátránnyal, a veszprémi visszavágót is elbukta csapatunk, amely így csupán szemlélője lehetett a svéd válogatott Eb-címvédésének. A skandinávok minden mérkőzésüket megnyerték az Eb-n, igaz a franciák elleni elődöntőt csupán egy góllal hozták (24–23), az oroszok elleni finálét pedig hosszabbításban nyerték meg (33–31).

NEM SIKERÜLT A JAVÍTÁS

Miután kimaradt a sydneyi olimpia, valamint a 2001-es, franciaországi világbajnokság (utóbbi pótselejtezőjében a norvégok állták utunkat 43–42-es összesítéssel), adott volt a lehetőség a javításra, ehhez az Eb-pótselejtezőn Svájc ellen kellett volna bizonyítanunk. A javítás azonban nem sikerült. A papírforma alapján egyértelmű volt ugyan a győzelmünk, de a pályán mást mutatott a valóság. Már az első mérkőzésen, idegenben elszenvedett egygólos vereség is kissé felborzolta a kedélyeket, ugyanis ott is illett volna nyernünk. A nyíregyházi visszavágón egy héttel később hiába vezettünk a félidőben három góllal (13–10), a végén csupán minimális győzelmet arattunk, az idegenben lőtt több gól pedig ellenfelünk továbbjutását eredményezte.

A kontinensbajnokságot ismételten a svédek nyerték meg, akik ezúttal a Németország elleni fináléban bizonyították (33–31), nincs náluk jobb. Vagyis volt, a középdöntőben kikaptak ugyan a később bronzérmes dánoktól (26–27), de az végül nem osztott-szorzott.

ISMÉT AZ ELIT KÖZELÉBEN

Szinte megváltás volt a sportág, de különösen a szakág számára, hogy a 2003-as, portugáliai vb-n visszatértünk a legjobbak közé, ráadásul ottani hatodik helyünkkel olimpiai kvalifikációt is szereztünk. Azért a 2004-es Eb-pótselejtezőjében a macedónok ellen még megszenvedtünk, de megvolt a részvétel, és az athéni olimpiára készülve ez különösen fontosnak érezhettük.

A csoportmeccseken Csehországot és Izlandot is legyőztük, a házigazda szlovénekkel ikszeltünk, így három pontot vittünk a középdöntőbe. Ott azonban már csak egyet sikerült szereznünk, Szerbia és Montenegró ellen, viszont a franciáktól és a németektől is kikaptunk. Végül egy ponttal lemaradtunk a hetedik helyért megrendezendő helyosztóról, de a nemhivatalos számítások szerint a kilencedik helyen zártunk, miután jobb eredményt értünk el a másik középdöntős csoportban ötödik spanyoloknál.

Az Eb-t Németország nyerte meg, méghozzá a rendező szlovének ellen (30–25). A mezőny kiegyenlítettségre jellemző, hogy a szlovénektől mi pontot csíptünk el, a németek pedig a csoportmeccsek során döntetlent játszottak a franciákkal, a szerbektől pedig kikaptak, így a harmadik helyen továbbjutva csupán egy ponttal kezdték a középdöntőt.

A NAGY FRANCIA MENETELÉS KEZDETE, NEKÜNK CSALÓDÁS

A 2006-os Európa-bajnokságot Svájcban rendezték. Bár a macedónok elleni pótselejtezőt lényegesen könnyebben hoztuk, mint két évvel korábban – kettős győzelem, 68–54 ide, a hazai visszavágón tizenegy gólos siker –, az Eb számunkra sajnos nagyon könnyen felejthető volt. Első két mérkőzésünkön vereséget szenvedtünk (Dániától, illetve Szerbia és Montenegrótól), így az utolsó csoportmeccsen hiába vertük meg Izlandot, nem jutottunk tovább. A nemhivatalos pontszámítások alapján a 13. hely jutott nekünk.

Velünk ellentétben a franciák számára nagyon is emlékezetes volt a négy évvel ezelőtti torna, ugyanis a sportág történetében először nyerték meg az Európa-bajnokságot. Fölényüket jól mutatja, hogy az elődöntőben a 2004-es olimpiai bajnok horvátokat hat góllal (29–23), a döntőben a spanyolokat nyolc góllal (31–23) győzték le. A gallok hőse a 40 gólt szerző Nikola Karabatic, illetve Thierry Omeyer kapus volt, utóbbi a franciák közül egyedüliként bekerült az Eb All Star-válogatottjába is. A 2006-os Eb-győzelemmel kezdődött Claude Onesta csapatának nagy menetelése, amely aztán olimpiai (2008, 2012) és világbajnoki (2009, 2011) címeket is eredményezett.

LEMARADTUNK A „PEKINGI KACSÁRÓL”

Kulcsfontosságú volt a 2008-as norvégiai Európa-bajnokság a pekingi olimpiára való kvalifikáció szempontjából, ennek megfelelően az első hatba kerülést tűzte ki célként a válogatott elé a szövetség a torna előtt. A litvánok elleni pótselejtező nem okozott gondot – kettős magyar siker, összesítésben 59–53 –, az olimpiai kvalifikáció megszerzését illetően nehézséget jelentett, hogy nem lehetett pontosan megmondani, hányadik helyen kell végezni a kontinenstornán a továbbjutásért. Csak annyi volt biztos, hogy a szlovén, cseh, norvég, montenegrói, fehérorosz, magyar, izlandi, szlovák és svéd kilencesből kellett (volna) a két legjobb között zárni.

A nem éppen kedvező csoportbeosztás ellenére sikerült magunk mögé utasítanunk riválisainkat. Előbb parádés teljesítménnyel legyőztük a spanyolokat, majd kikaptunk a világbajnok németektől, az utolsó körben a fehéroroszok ellen aratott ötgólos siker azonban mégis csoportelsőséget ért. A középdöntőben a másik ágról sorrendben a svédek, az izlandiak és a franciák vártak a mieinkre. Úgy álltak a dolgok, hogy a svédek elleni győzelemmel elérhető közelségbe került volna az olimpiai selejtezőn való szereplés, de egy hétperces rövidzárlat miatt a végén meg kellett elégednünk a döntetlennel. Ezután csúnya vereséget szenvedtünk Izlandtól, az utolsó körben azonban nagyszerű hajrával legyőztük a franciákat.

Mint később kiderült, végzetesnek bizonyult az Izlandtól elszenvedett vereség. A másik középdöntős csoportban ugyanis az utolsó körben a horvátok és a norvégok döntetlent játszottak egymással, így a svédek mellett a végső helyezéseknél a norvégok is megelőzték a magyar válogatottat, amely így lemaradt az olimpiai selejtezőről. Nemhivatalos pontszámítások alapján, a szerzett pontokat figyelembe véve a nyolcadikok lettünk, hiába zártunk a csoportban az ötödik helyen.

Az Eb-t a dánok nyerték meg, akik a döntőben a horvátoknál bizonyultak jobbak (24–20). A középdöntőben még tíz gól volt a két együttes közötti különbség (30–20). Az aranyérmesek bizonyítványában hét megnyert találkozó mellett csupán a házigazda norvégok elleni, nyitányon elszenvedett egygólos (26–27) vereség csúfoskodott.

PEDIG BIZTATÓAN KEZDŐDÖTT...

A favorit horvátok veszprémi legyőzése után (30–28) a 4. csoportban saját kezébe vette sorsa alakítását a magyar együttes, amelynek azt követően tulajdonképpen a hazai kötelezőket kellett volna hoznia a biztos továbbjutáshoz. A finnek és a görögök ellen nem is volt gond, viszont a szlovákok meglepetésre nyertek ellenünk (29–30) Szombathelyen, így az utolsó találkozónkra maradt a döntés, amelyen éppen északi szomszédunkhoz látogattunk. Szerencsére csapatunk átérezte a mérkőzés súlyát, annak jelentőségét, és pillanatnyi kétséget sem hagyott győzelme és Eb-részvétele felől. Már a szünetben 17–6-ra vezettünk, a vége pedig 30–19 lett. Elkezdhettük szervezni az ausztriai utunkat.

Az Eb álomszerűen indult számunkra, de rémálomszerűen végződött. Előzetesen úgy számolhattunk, hogy a csehek legyőzése esetén továbbjutunk a csoportból, még ha az esélyesebb Franciaországtól és Spanyolországtól ki is kapunk. Ehhez képest nem sok hiányzott hozzá, hogy világraszóló bravúrt mutasson be a Csoknyai István által irányított csapat, bár a franciák ellen a döntetlen is hatalmas eredménynek számított, mégsem tudtunk felhőtlenül örülni neki, hiszen öt perccel a vége előtt még 29–25-re vezettünk.

Ekkor még minden szépnek és jónak tűnt, a spanyolok ellen viszont már nem volt esélyünk, a nagy pofont pedig az jelentette, hogy a csehek ellen sem. Ez utóbbi találkozón a továbbjutáshoz elég lett volna a döntetlen is, de a csehek végül simán nyertek a 14 gólt dobó Filip Jícha vezérletével, aki ellen amúgy a meccs nagy részében követő emberfogással védekeztünk.

A mieink számára így korán véget ért a torna, amit az a francia válogatott nyert meg, amely a csoportból két döntetlennel és egy egygólos győzelemmel lépett tovább.

BRAVÚROS CSOPORTKÖR UTÁN KIFULLADÁS

A szerbiai Eb-re tükörsimán jutott ki a magyar csapat, amely Macedóniát, Észtországot, valamint Bosznia-Hercegovinát is oda-vissza legyőzte. Az Eb-csoportok sorsolásánál aztán elpártolt tőlünk a szerencse, a francia, spanyol, orosz triónál nehezebbet nem nagyon kaphattunk volna – mégis veretlenül zártuk az első három meccset!

Az oroszok elleni, izzasztóan izgalmas döntetlen után a spanyolok ellen Császár Gábor időn túli hetesével bravúrt ért el a Mocsai-csapat, az extázis pedig átcsapott a franciák elleni meccsre is: az együttes szenzációsan játszott, és három góllal legyőzte az olimpiai és világbajnokot! Hiába uralkodott el azonban valóságos kézilabdaláz, válogatottunknak eddig tartott az ereje, az izlandiak ellen csalódást keltő hatgólos vereség következett, majd a szlovénoktól is kikapott két góllal a gárda, másrészt a horvátok elleni, gyakorlatilag már tét nélküli meccsen még összejött egy döntetlen.

Az Eb-t végül Dánia nyerte meg, amely a szurkolók által egészen a fináléig űzött szerbeket győzte le a belgrádi döntőben. A franciák csupán az utolsók lettek a középdöntőben, a 12. helyen végeztek, ám mint utóbb kiderült, ezzel még nem hunyt ki az aranygeneráció fénye – csak rápihent az olimpiára.