Női kézi: a román szövetség szerint nem volt rasszizmus

Vágólapra másolva!
2016.02.23. 15:29
A Román Kézilabda-szövetség Fellebbviteli Bizottságánál nem hallottak és nem láttak rasszista megnyilvánulásokat a HC Zalau–HCM Baia Mare bajnoki mérkőzéssel összefüggésben, a zilahi klubra kimért szankciókat törölték.

Újabb irányt vett az Allison Pineau-t érintő rasszista botrány. A Román Kézilabda-szövetség Fellebbviteli Bizottsága hétfőn megvizsgálta az ügyet, és megváltoztatta a Fegyelmi Bizottság múlt heti döntését, amely a három zárt kapus összecsapás mellett kétezer lejes (nagyjából 150 ezer forintos) pénzbüntetéssel sújtotta a HC Zalau csapatát. Miután megállapították, hogy a szóban forgó találkozón „nem voltak rasszista megnyilvánulások”, a Fellebbviteli Bizottság törölte az elsőfokú döntésben kiszabott büntetést.Allison Pineau-t érintő rasszista botrány. A Román Kézilabda-szövetség Fellebbviteli Bizottsága hétfőn megvizsgálta az ügyet, és megváltoztatta a Fegyelmi Bizottság múlt heti döntését, amely a három zárt kapus összecsapás mellett kétezer lejes (nagyjából 150 ezer forintos) pénzbüntetéssel sújtotta a HC Zalau csapatát. Miután megállapították, hogy a szóban forgó találkozón „nem voltak rasszista megnyilvánulások”, a Fellebbviteli Bizottság törölte az elsőfokú döntésben kiszabott büntetést.

Mint ismert, a HC Zalau–HCM Baia Mare összecsapás után a vendégek hivatalos levelet küldtek a Diszkriminációellenes Tanács és a Román Kézilabda Szövetség részére, amiben azt állították, hogy a 2009-es év legjobb játékosának választott francia a zilahi nézők rasszista bekiabálásainak célpontja volt.

„A mérkőzés 44. percében, amikor Pineau a kispadhoz ment, „monkey” megnevezéssel sértegette a zilahi szurkolók egy része, miközben a nézők majomhangokat utánoztak. A francia játékos ezt követően vitába keveredett a Román Kézilabda-szövetség megfigyelőjével, Bogdan Anton Prisecariuval, akivel angolul közölte, elfogadhatatlan a hozzáállása a szurkolóknak, valamint sértve és diszkriminálva érzi magát az eset miatt” – derül ki a nagybányaiak nyilatkozataiból.

Pineau csapattársa, Geiger Melinda közvetlenül a találkozó után a saját Facebook-oldalán reagált a történtekre, az átlövő erősen kritizálta a zilahi nézőket. Geiger kiírását a Fegyelmi Bizottság kedden vizsgálja.

Legfrissebb hírek

Egy góllal kikapott Németországtól a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.07.19. 21:20

Kézilabda El: megkapta selejtezős ellenfeleit az FTC és a Vác

Kézilabda
2024.07.16. 12:40

Ki fél a repüléstől? Ki hívná meg grillezésre a csapatot? – vidám videóban vallottak női kéziseink

Párizs 2024
2024.07.16. 08:42

Egy góllal győzött Győrben a női kéziválogatott

Kézilabda
2024.07.13. 16:15

A nőknél három csapatunk is selejtez, a férfiaknál a Tatabánya már főtáblás a kézilabda El-ben

Kézilabda
2024.07.09. 14:56

Női kézilabda: reggeli felkészülési meccsen tíz góllal vertük meg a szlovénokat

Kézilabda
2024.07.09. 10:52

Női kézilabda: a megszűnés fenyegeti a kétszeres BL-győztes Buducsnoszt Podgoricát

Kézilabda
2024.07.09. 10:09

Párizs 2024: Golovin Vlagyimir kihirdette az olimpiára utazó keretet

Kézilabda
2024.07.05. 12:09
Ezek is érdekelhetik