Öt vereség után ismét nyert a Toronto

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 21:02
Címkék
Vince Carter vasárnap este jól látható jelét adta annak, hogy kiheverte makacs térdsérülését: 23 perc alatt 22 pontot szerezve győzelemre vezette együttesét, a Torontót a nyugati második Sacramento ellen. Az ezt megelőzően sorozatban 23 meccset kihagyó védő kétszeresen is boldog volt, hiszen éppen aznap, január 26-án ünnepelte 26. születésnapját. "Imádom ezt a játékot. Nem a pénzért, nem is a hírnévért csinálom, egyszerűen csak élvezetből” – nyilatkozta Carter a diadalmas visszatérését követően. A kanadaiakra igencsak ráfért már egy kiadós siker, hiszen pillanatnyilag övék a liga harmadik legharmatosabb alakulata (11 győzelem, 33 vereség), és a Kings elleni ütközet előtt ötször veszítettek egyhuzamban. Carter mellett Lenny Wilkens, a Toronto főedzője is ünnepelt, éspedig azért, mert az NBA történetében ő a második tréner, aki négy különböző együttessel is elérte a 100. sikert. Először Larry Brown, a Philadelphia edzője hajtotta végre ezt a bravúrt.Szűk hat perc volt még hátra, amikor a Raptors Voshon Lenard duplájával 11 pontosra (91–80) növelte előnyét – akkor úgy tűnt, hogy eldőlt a találkozó. Ám a vendégek összekapták magukat, és 1:50 perccel a befejezés előtt felzárkóztak 95–91-re. A hazaiak szerencséje, hogy Carter – aki a mérkőzés egyes szakaszaiban sokat ücsörgött térdét pihentetve a kispadon – a hajrában ismét pattogtatott, így nem volt kérdéses, ki nyeri meg az összecsapást. A torontóiak 15-öse hat pontot dobott az utolsó 95 másodpercben, amire Chris Webber, Mike Bibby és Jimmy Jackson együttvéve ugyanennyivel felelt. Megmaradt tehát a négypontos különbség – ezzel a Sacramento 32, 13-ra rontotta győzelem, vereség mutatóját. A Kingsből Bibby 30 egységgel szezoncsúcsot ért el, míg Webber – 24 ponttal, 19 lepattanóval és 10 assziszttal – tripladuplát könyvelhetett el. Ebben az idényben harmadszor, mindent egybevetve pedig már 17. alkalommal.Paul Pierce nem szokott ilyen sokoldalú lenni (általában "csak” a pontgyártással foglalkozik): ő az Orlandóval szemben tripladuplázott először pályafutása során. A Boston hátvédje azért vállalt többet a szokásosnál, mert ezúttal sem volt mellette a térdét kificamító Antoine Walker, a Celtics másik frontembere. "Antoine kidőlt a sorból, nincs mese, most az ő reszortját is nekem kell elvégeznem” – összegzett Pierce, aki 45 percet töltött a FleetCenter parkettjén, és ez idő alatt 27 pont, valamint egyaránt 13 lepattanó és gólpassz került a neve mellé. A floridaiaknak is volt egy hiányzójuk, mégpedig a pontlistát vezető Tracy McGrady, aki nélkül a Magic csak vergődött ezúttal – tekintve, hogy 91–83-ra elbukta a mérkőzést.A játéknap harmadik tripladuplázója a clipperses Elton Brand volt, aki 17 pont, 14 lepattanó és 10 assziszt formájában nyújtott átlagon felüli teljesítményt Indianapolisban. Mindazonáltal ez a produkció is kevésnek bizonyult a keleti legjobb, a Pacers legyőzéséhez, amely 108–101-re hozta a kötelezőt.A Phoenix és a Houston ugyanakkor képtelen volt érvényre juttatni a papírformát, előbbi New Yorkban, utóbbi pedig Chicagóban maradt alul. A ligaelső Dallas szintén vesztett, botlása mégsem megy meglepetésszámba, mert fölülmúlója, az utóbbi időben remeklő Portland a liga második legveszélyesebb "túrázója” (15, 9). A Blazersnek ez volt megszakítás nélkül a negyedik diadala. És még valami: a 7/10-es mezőnymutatóval 19 pontig jutó Scottie Pippen a pályán töltött percek tekintetében – az NBA-ben 16. játékosként – átlépte a 40 ezres határt (40 010).NBA, alapszakasz, 89. játéknap

Boston Celtics–Orlando Magic 91–83 (21–15, 21–17, 17–24, 32–27). Legjobb dobók: P. Pierce 27, Battie 12, McCarty 11, ill. Sasser 26, D. Armstrong 12, M. Miller 11
Chicago Bulls–Houston Rockets 100–98 (26–28, 23–29, 32–20, 19–21). Ld: J. Rose 29, Marshall 17, Fizer 12, ill. Francis 26, Mobley 19, Jao Ming 14, Posey 13
Dallas Mavericks–Portland TrailBlazers 93–100 (31–19, 22–22, 13–27, 27–32). Ld: Finley 27, LaFrentz 19, Nash 15, Nowitzki, Van Exel 13-13, ill. Pippen 19, Wells 18, D. Anderson 17, Randolph 16, Patterson 12
Indiana Pacers–Los Angeles Clippers 108–101 (32–29, 26–29, 25–20, 25–23). Ld: J. O’Neal 21, Artest, A. Harrington 17-17, B. Miller, Strickland 13-13, R. Miller 11, ill. Maggette 25, E. Brand 17, Odom 14, Q. Richardson 11
New York Knicks–Phoenix Suns 106–98 (37–27, 27–21, 25–21, 17–29). Ld: Sprewell, K. Thomas 28-28, Houston 16, O. Harrington 11, ill. Marbury 31, Marion 24, S. Williams, Jacobsen 14-14
Toronto Raptors–Sacramento Kings 101–97 (27–21, 23–26, 24–27, 27–23). Ld: V. Carter 22, Peterson 17, Lenard 13, J. Williams 12, ill. Bibby 30, Webber 24, Clark 11

A csúcson jártak

A játéknap legjobb pontszerzője: Stephon Marbury (Phoenix) 31; …legjobb lepattanózója: Chris Webber (Sacramento) 19; …legjobb lepattanózója az ellenfél palánkja alatt: Elton Brand (LA Clippers) 7; …legjobb lepattanózója a saját palánk alatt: Chris Webber (Sacramento) 14; …legjobb gólpasszadója: Jamaal Tinsley (Indiana) 15; …legjobb tripladobója: Derek Anderson (Portland) 4; …legjobb dobásblokkolója: Jermaine O’Neal (Indiana) 8; …legjobb labdaszerzője: Ron Artest (Indiana), Stephon Marbury (Phoenix), Jeryl Sasser (Orlando), Bonzi Wells (Portland) 4-4; …legjobb százalékos mezőnymutatója: 53 (35/66, Boston); …legmagasabb nézőszáma: 22 052 (Chicago–Houston); …leghosszabb mérkőzése: Dallas– Portland (2 óra 33 perc)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik