Dávid Kornél soha nem adja fel

– Kezdjük az új csapatával. Mi szólt a Tau Cerámica mellett?
– Spanyolország.
– Ön nyert. Ezzel aztán tényleg nem vetekedhetett a másik európai sztárgárda, az olasz Siena. A földrajzi fekvés döntött?
– Nem csak az. Hanem a tervek, az elképzelések is. Remek gárda hírében áll a Montepaschi, ám a Tauról konkrétan hallottam: Euroligát akar nyerni. Ennek érdekében kiemelkedően erős keretet igykeznek kialakítani a klub vezetői, az edzőn pedig már eddig sem múlott semmi. A horvát Dusko Ivanovic meglehetősen szigorú ember hírében áll, állítólag egész Európa retteg tőle. Azt mondják, katonás rendet követel, de legyen, állok elébe.
– Mondja csak, előnyös szerződést kötött a spanyolokkal?
– Nincs okom a panaszra, jobb kondíciókkal játszom majd Vitoriában, mint amilyennel Kaunasban szerepeltem.
– Más kérdés, hogy kap-e annyi lehetőséget, mint a Zalgirisban, ahol minden tekintetben sztárként kezelték, hogy mást ne mondjunk, kirobbanthatatlan tagja volt a kezdő ötösnek.
– Elárulom, biztos vagyok benne, hogy nem fogok annyit játszani, mint Kaunasban vagy korábban a francia csapatomban, a Strasbourgban. Úgy kalkulálok, hogy meccsenként hozzávetőleg tizenöt-húsz perc jut majd nekem.
– Kezdőként?
– Azt nem lehet tudni, főleg nem egy volt jugoszláv edzőnél. Szerintem Ivanovic úgy számol, hogy lesz tíz csaknem azonos tudású kosarasa, akiket a mérkőzések alakulásától függően forgat majd a pályán. Valahogy úgy, ahogy azt egy másik edzőlegenda, Bozsidar Maljkovics teszi Málagában.

Még két évet szeretnék külföldön tölteni

– Ezek szerint búcsút inthet a csillogásnak, a reflektorfénynek. Nem bánja?
– Nem. Volt részem benne.
– Éppen azért kérdem.
– Nézze, úgy tervezem, hogy két évet szeretnék még külföldön eltölteni, aztán irány Magyarország. Akkor kezdi majd el az iskolát a lányom, Dominika, és elhatároztam, csak addig vállalom a légióséletet.
– Apropó, a család követi önt Spanyolországba?
– Ezt még nem tudom. Egyelőre nem ismerek semmi konkrétumot, fogalmam sincs, hogy mennyit leszünk Vitoriában, és mennyit másutt, márpedig ezt jó lenne tudni, mielőtt döntünk. Az bizonyos, hogy a feleségem és a lányom szívesebben maradna itthon, de hát ezzel így vagyok én is.
– Csak hát a kötelezettségek…
– Ahogy mondja.
– Amelyek néhány napja Bostonba szólították. Aláírja azt a felvetést, hogy soha nem volt még ilyen jó esélye arra, hogy szerződést kapjon az amerikai profiligában?
– Tapasztalatból tudom, az NBA-ben sohasem lehet sejteni, mit hoz a jövő. Sok minden szól mellettem, hiszen szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy remek idény van mögöttem, no és az is igaz, hogy ennyi külföldi még nem szerepelt a tengerentúlon. Ugyanakkor negatívumként említhető, hogy már harminckét esztendős vagyok, és az előző évadban nem szerepeltem a ligában.

Nem erőltetem már annyira az NBA-lehetőséget, mint néhány éve

– Nem tudok elszakadni a gondolattól: hihetetlen, hogy zsebében egy kitűnő szerződéssel egy másikért küzd.
– Ezt én nem így fogom fel. Kijöttem és edzek egy jót. Úgy vagyok vele, hogy otthon sem pihennék, s ez azért mégiscsak más. Kaptam egy lehetőséget, s megpróbálok élni vele. Mi ebben olyan furcsa?
– Ez idő tájt lehetne a családjával is…
– Szerencsére voltunk már nyaralni, nem is olyan régen Floridában töltöttünk el egy hetet, és reményeim szerint még megyünk is valahova. Hangsúlyozom, összesen tíz napról van szó, ennyi idő alatt fogom kipróbálni magam, számomra igazán furcsa, hogy ezen mindenki megdöbben. Egyébként higgye el, közel sem erőltetem már annyira az NBA-lehetőséget, mint néhány éve. Viszont ez egy új helyzet. Úgy vagyok vele, van egy biztos szerződésem, idegeskednem nem kell, aztán, ha összejön a bostoni lehetőség, akkor belevágok.
– A lelkesedéséből ítélve álkérdés csupán: szíve szerint Boston vagy Vitoria?
– Ha a Celticsnél garantált szerződést kínálnak, akkor az előbbi. De csakis garantált szerződés esetén.
– Beszéljünk egy kicsit a sokat emlegetett NBA-nyugdíjról. Sokak szerint azért harcol ennyire az újabb amerikai szerződésért, mert ha összejön, esélye lesz arra, hogy egy bizonyos kor fölött havi életjáradékhoz jusson. Ennyire előrelátó?
– Az vagyok. Muszáj annak lennem. Sok kicsiből áll össze az egész, és nekem gondolnom kell arra az időre is, amikor már nem fogok kosárlabdázni.
– Hétfőtől tehát rajt.
– Így van. Most tizennyolcan vagyunk, azután, hogy elküldtek hat embert. Szerintem további karcsúsításra lehet számítani, úgy tizennégyen-tizenöten maradunk. Hétfőn a Cleveland lesz az ellenfél, aztán sorra jönnek a többiek.
– Mondja csak, nem lesz rettenetesen csalódott, ha az ön talpára is útilaput kötnek?
– Írja le nyugodtan: engem nem fognak elküldeni!