Három nagy és a kakukktojás

SAHIN TÓTH RÓBERTSAHIN TÓTH RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.04.08. 22:16
Címkék
Túlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt esztendőkben megrendezett férfi Magyar Kupa négyes döntők kapcsán elsőként a falusi búcsúk felejthetetlen jelmondata ugrana be az embernek.

Ami igaz, az igaz, nem feltétlenül helytálló a "ha megnyerte, hadd vigye!" felkiáltás, amennyiben arra gondolunk, hogy a házigazda milyen gyakorisággal tartotta otthon a trófeát. Az utolsó tíz esztendőt górcső alá véve, a Körmend 1994-es és 1998-as sikere mellett csak a Szolnok tavalyelőtti diadala támasztja alá, hogy igazán megérte Final Fourt rendezni (a gazdasági oldalt most hagyjuk…), a további esetekben valamely "vendégcsapat" kaparintotta meg az aranyat. Tavaly például az Atomerőmű, mely egylet ezúttal kénytelen kihagyni a sorozat hajráját, tudniillik az MK eddigi legnagyobb meglepetést szolgáltatva a Dombóvár már a nyolcaddöntőben elütötte a továbbjutástól. Esztendeje Debrecenben a helyi Vadkakasok gárdája szembesült azzal, amivel két évvel korábban a Kaposvár, nevezetesen, hogy a paksiakat kevéssé zavarja, hogy hová kell menniük az elsőségért. Mészárosék az elmúlt három évben ott voltak a fináléban, ezúttal bizonyosan másoké lesz a főszerep.
Hogy kié, egyelőre nem sejthető. Elsőként a sorban feltétlenül az Albacompot illik említeni, s nem csak a vendéglátás miatt. A fehérváriak ragyogó teljesítménnyel söpörték be az alapszakasz első helyét, s noha az egyik vezér, az amerikai Walker kiesése érzékenyen érintette a csapatot, a négyes döntő megnyerésére talán a legnagyobb esélyük Boroséknak lehet. Nem lesz könnyű dolguk, ezt rögvest hozzátehetjük, hiszen két nap alatt két "kihívóval" kelle(ene) elbánniuk: előbb a Debrecen, majd a Kaposvár vagy a Dombóvár lehet a rivális. Az előbbi annak ellenére nagyon feni a kését, hogy Ráthonyi Tamás edző saját statisztikája szerint a hajdúságiak még sohasem tudták legyőzni Fehérváron az Albát. Lee és Green, a Vadkakasok két amerikaija nincs tökéletes állapotban, a csapatnál ennek ellenére optimisták, s amondók, pénteken elcsíphető a házigazda. ----
A másik elődöntő papíron kisebb csatát ígér, bár a hagyományos Kaposvár–Dombóvár ellentét kétségkívül jelent némi pikantériát. A somogyiaknál Sanders és Dzunics is bevetésre kész, elvben tehát teljes a csapat, kérdés: mit hoz ki a keretből Kmézics Zorán? S akkor a Dombóvárról, amely bizonyos értelemben kakukktojás (a kupában a bajnokság első három helyezettje mellett a 14., vagyis az utolsó jutott be a négy közé), de bevallottan nagy dobásra készül.

Tv: az M2 pénteken 17.25-től élőben közvetíti az Albacomp–Debrecen elődöntőt, szombaton 17.55-től pedig az MK döntőjét

A PROGRAM

NESTLÉ KITKAT FÉRFI MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTÔ, SZÉKESFEHÉRVÁR. Április 9., elődöntő: Albacomp–Debreceni Vadkakasok, 17.30; Kaposvári KK–Gunaras KC Dombóvár, 19.30. Április 10.: a harmadik helyért, 15.30; döntő, 18 ---- 2003, DEBRECEN
Atomerőmű SE–Debreceni Vadkakasok 91–68

2002, SZOLNOK
Mol Szolnok–Atomerőmű SE 91–82

2001, KAPOSVÁR
Atomerőmű SE–Kaposvári Klíma-Vill Purina KK 94–82

2000, SOPRON
Albacomp-UPC–Matáv Pécs 74–56

1999, KÖRMEND
Albacomp-SZÜV–Marc-Körmend 92–87

1998, KÖRMEND
Marc-Körmend–Falco-Lépték 81–69

1997, SALGÓTARJÁN
Marc-Körmend–Danone-Honvéd 82–72

1996, BUDAPEST
ZTE-Goldsun–Danone-Honvéd 68–67

1995, BUDAPEST
Marc-Körmend–Szolnoki Olaj KK 95–90

1994, KÖRMEND
Körmendi KC–Szolnoki Olajbányász 68–67
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik