Egyelőre csupán 15 percig játszik jól a Szolnoki Olaj egy meccsen

Vágólapra másolva!
2007.11.01. 21:59
A bajnoki címvédő két győzelemmel kezdte az idei bajnokságot, ám már a MAFC-cal szemben hazai pályán és a Hódmezővásárhelyen született idegenbeli sikerek is nehezebben születtek meg, mint azt a rajongók várták.
Pór Péter
Pór Péter
Pór Péter
Pór Péter

A Sopron elleni otthoni vereségre viszont senki nem számított. A negyedik fordulóban Dombóváron is kikapott az Olaj, s bár messze még a vége, de a botladozás okaira megpróbáltunk fényt deríteni.

Mindebben segítségünkre volt a csapat szakvezetője, a szolnokiakat tavaly bajnoki és Magyar Kupa-győzelemre vezető Pór Péter.

A Nemzeti Sport pénteki számából megtudhatják, mik azok az okok, amelyek a bajnoki címvédő eddigi ötvenszázalékos teljesítményéhez vezettek, milyen nehézségekkel kell szembenézniük a Tisza-partiaknak az idei szezonban abban a bajnokságban, amelyben borzasztóan megerősödtek a vetélytársak, s a melyben senki nem akar behódolni a piros-feketéknek csupán azért, mert ők a bajnoki címvédők.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: a Szolnok hosszabbításra mentette a meccset, de ott kikapott

Kosárlabda
2024.10.16. 20:27

Harmadik meccsét is megnyerte a férfi kosár NB I-ben a Szolnok, de ezt sem könnyedén

Kosárlabda
2024.10.03. 20:37

Kosárlabda: Szolnokon minden adott a minőségi utánpótlás-neveléshez

Utánpótlássport
2024.03.23. 20:46

Férfi kosár NB I: Egyre jobban nézünk ki – Révész Ádám

Kosárlabda
2023.10.09. 06:42

Férfi kosár NB I: Rajkovics lett a Szolnok vezetőedzője

Kosárlabda
2023.06.28. 19:32

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok szerezte meg az 5. helyet

Kosárlabda
2023.05.19. 19:59

Férfi kosár NB I: előnybe került a Szolnok az ötödik helyért

Kosárlabda
2023.05.16. 20:13

Férfi kosár NB I: Sikeres jövő vár az Olajra – Gasper Potocnik

Kosárlabda
2023.04.30. 10:02
Ezek is érdekelhetik