Kosárlabda: Szolnokon minden adott a minőségi utánpótlás-neveléshez

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.23. 20:46
null
Az elmúlt évtizedekhez hasonlóan Szolnok továbbra is a hazai kosárlabdasport egyik legfontosabb fellegvára. Pór Péterrel, a helyi sportági akadémia szakmai igazgatójával beszélgettünk a Tisza-parti utánpótlás jelenlegi helyzetéről.

A kiemelt akadémiák árnyékában működő Szolnoki Kosárlabda Akadémiának nincs könnyű dolga, ha szeretné felvenni a versenyt az államilag kiemelt intézményekkel, azonban az alföldi klub csapatai évről évre ezen igyekeznek. Ebben az évadban például a szolnoki kadétcsapat teljesít a legjobban, amely az országos döntőbe jutásért, vagyis a legjobb nyolc közé jutásért küzd a korosztályos bajnokság rájátszásában. Pór Péter szakmai igazgatót arról kérdeztük, mégis hogyan tudják tartani a lépést a papíron magasabban jegyzett egyesületekkel?

„Immár hat éve annak, hogy 2018-ban nyertük az akadémiai címet az akkreditálási folyamat végén, és elindulhatott a képzésünk a jelenlegi formájában – kezdte Pór Péter szakmai igazgató az Utánpótlássportnak. – Azt tudni kell, hogy az akadémiánk a gyakorlatban a hét szakosztályt magában foglaló Szolnoki Sportcentrum keretei között működik, és a korosztályos csapataink Szolnoki Kosárlabda Akadémia néven szerepelnek. Nekünk az a fő küldetésünk, hogy az élvonalban szereplő felnőtt- és U20-as csapatnak, a Szolnoki Olajbányásznak neveljünk ki olyan fiatal játékosokat, akik a „nagyok” között is képesek megállni a helyüket. Azt gondolom, ez a folyamat jól halad, mivel az első csapat keretében rendre akad öt-hat helyi kötődésű reménységünk, s mindez azért is örömteli, mert így a kötelező „fiatalperceket” a szolnoki fiatalok kaphatják meg.

Továbbá jó látni, hogy ezek a fiatalok nem csak a már lefutott meccseken jutnak szóhoz, hanem adott esetben komolyabb feladat is hárul rájuk. Ilyen például Pallai Tamás, de rajta kívül is akad még két-három kifejezetten ígéretes srác.”

A szakvezető hozzátette, a mennyiséget és a minőséget tekintve is jól állnak Szolnokon.

„Azt gondolom, azzal, hogy minden korosztályban – gondolok itt az U18-as, az U16-os, az U14-es, az U12-es és az U11-es bajnokságra – két csapatot is ki tudunk állítani, a létszámra nem panaszkodhatunk. Rengeteg gyerek kosarazik nálunk, összesen több mint háromszázan, a legkisebbektől kezdve egészen a juniorkorosztályig bezárólag. Az mindenképpen büszkeséggel tölt el minket, hogy ebben az évadban az A-csapatunk a juniorok, a kadétok, illetve a serdülők között is az országos főtáblán, tehát a legjobbak között szerepel.”

Pór Péter Fotó: Dömötör Csaba/Nemzeti Sport

Pór hangsúlyozta, hogy a nevelőmunkájuk nemcsak a játékosok fejlesztésére fókuszál, hanem az edzőiket is szeretnénk folyamatosan képezni.

„Nagy energiát fektetünk abba, hogy az utánpótlásedzőink minden téren felkészültek legyenek, hiszen ez elengedhetetlen a minőségi munkához. Ráadásul a modern kosárlabdasport odáig jutott, hogy legalább akkora figyelmet kell szentelnünk a fizikai felkészítésre, mint a kosárlabda specifikus technikai és taktikai részre.

Kiemelte, hogy az U15-ös és U18-as korosztály közötti legígéretesebb fiúknak – összesen tíz-tizenkét főnek – pár évvel ezelőtt úgynevezett „tehetségcsoportot” indítottak.

„Mindez rendszeres egyéni képzéseket takar, a fiatalok technikai és a taktikai repertoárjának tökéletesítésén dolgozunk. Próbálunk minél nagyobb figyelmet fordítani az egyéni fejlesztésre. A Szolnoki Sportcentrum klubvezetése pedig minden feltételt biztosít a nevelőmunkánkhoz, amiért nagyon hálásak vagyunk. Nyilván, egyre nehezebb felvenni a versenyt a kiemelt akadémiákkal, és a magasabban jegyzett klubok hívása nagy vonzóerő a fiataloknak, de

(Kiemelt képen: a Szolnok U12-es csapata Forrás: Szolnoki Sportcentrum)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: újabb hatodik hely csapatban a junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: Bátori Lilianna csak élvezni szeretné a felnőtt Eb-t

Utánpótlássport
2 órája

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
12 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
Tegnap, 20:09

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
Tegnap, 17:02

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 13:32

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59
Ezek is érdekelhetik