Pécsen került lépéselőnybe a könnyedén nyerő Szolnoki Olaj

Vágólapra másolva!
2008.05.06. 20:07
Nagyon sokba kerülhet a Pécsnek a 15 pontos vezetésről elbukott tiszaligeti mérkőzés: Sztojan Ivkovics csapata ugyanis ma hazai pályán vesztette el pályaelőnyét a címvédő Szolnok ellen, méghozzá meglepően nagy különbséggel.
Sabaliauskas kinti dobásaival győzelemre vezérelte a Pécs ellen a Szolnokot
Fotó: Laufer Péter
Sabaliauskas kinti dobásaival győzelemre vezérelte a Pécs ellen a Szolnokot
Sabaliauskas kinti dobásaival győzelemre vezérelte a Pécs ellen a Szolnokot
Fotó: Laufer Péter
Sabaliauskas kinti dobásaival győzelemre vezérelte a Pécs ellen a Szolnokot
A harmadik percben Dénes zsákolása után 5–2-re ment a hazai csapat, és a szurkolók ekkor még nem tudhatták, hogy ennél nagyobb előnyben már nem is lesznek kedvenceik a negyeddöntő harmadik mérkőzésén…

A szoros első negyed végén Cziczás egy triplával szerzett ötpontos előnyt az Olajnak, amely a második játékrészben tovább tudta növelni a fórt.

Góbi hármasa után már tíz ponttal is vezetett a Szolnok, de innen még egy kicsit vissza tudott kapaszkodni a Pécs: az Ivkovics-gárda végül látótávolságon belül, hétpontos hátrányban vonulhatott a nagyszünetre.

A harmadik negyedben előbb Alekszics vívott egy kis dobópárbajt Sabaliauskasszal és Hollinsszal, majd a házigazdáknak rövidesen ismét a "szokásos" tízpontos hátrányból kellett felzárkózniuk.

Ez ekkor még sikerült, de az utolsó negyed kiütést hozott: a 7/12-es triplamutatót produkáló Sabaliauskas halálos pontossággal küldte helyükre a hármasokat, ráadásul Hollins és Cziczás személyében társai is akadtak, míg a pécsieknél Dragan Alekszics legfeljebb magára (na meg esetleg Williamsre) számíthatott.

A mezőnyből fantasztikusan, 61 százalékkal dobó szolnokiak végül meglepően nagy különbséggel, 104–79-re győzték le a Pécset, és hazai pályán, a Tiszaligetben biztosíthatják be a négy közé jutást.

Alighanem most sirathatják igazán a pécsiek a második mérkőzésen kihasználatlanul hagyott, óriási lehetőséget...

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I

NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
PVSK-EXPO CENTER PÉCS–SZOLNOKI OLAJ 79–104 (25–30, 17–19, 20–22, 17–33)
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 2–1 a Szolnok javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik