NBA: Somogyi Gergelyt a Cleveland Cavaliers teszteli

Vágólapra másolva!
2013.05.19. 23:13
null
Bár nagyon nem sikerült jól Somogyi Gergely első profi szezonja – szezon közben elköszöntek tőle a spanyol másodosztályú Leyma Natura Corunánál –, úgy fest, hogy az NBA-s reményei továbbra is élnek, ugyanis hamarosan Clevelandbe utazik honfitársunk, ahol a Cavaliers fogja őt tesztelni.

A tavaly a Los Angeles Lakers színeiben többek között Kobe Bryant, Dwight Howard, Steve Nash és Pau Gasol mellett NBA előszezon-mérkőzéseken is pályára kerülő Somogyi Gergely olyan jó benyomást tett az aranysárga-lilák akkori mesterére, Mike Brownra, hogy az azóta Los Angelesből menesztett szakvezető új állomáshelyén, Clevelandben is tesztelné a 222 centis centert.

A korábban a Zuglói Sasokban, illetve a Honvédban nevelkedő, majd az NCAA-ben a Santa Barbara Egyetemen pallérozódó nagyember a Cavs minicampjére kapott meghívást, ahol beküzdheti magát a clevelandiek Summer League-csapatába, majd megpróbálhatja megmászni ugyanazokat a lépcsőfokokat, mint egy éve ugyanilyenkor.

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Őrült meccsen nyert Dallasban a Kings, győztes meccsen mutatkozott be Doncic a Lakersben

Amerikai sportok
2025.02.11. 08:06

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33
Ezek is érdekelhetik