NBA: Somogyival nem számol a Cleveland Cavaliers

Vágólapra másolva!
2013.07.09. 23:43
Somogyi Gergely nem került be az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban szereplő Cleveland Cavaliers Summer League-keretébe.

Egy hónappal ezelőtt jött a magyar kosárszurkolók számára kellemes hír, mely szerint a 222 centis Somogyi Gergely a tavalyi nyár után idén is esélyt kap egy NBA-s klubtól, nevezetesen az igen tehetséges játékosokat felvonultató Cleveland Cavalierstől arra, hogy bekerüljön a világ legmagasabban jegyezett ligájába.

A korábban szintén Mike Brown edzette Los Angeles Lakersnél egészen az utolsó rostáig jutó Somogyi, aki egy éve még hivatalos NBA előszezon-mérkőzéseken is játszhatott Kobe Bryant, Dwight Howard, Pau Gasol és Steve Nash mellett, most sajnos csak kevesebb lépcsőt mászhatott meg Clevelandben.

A minicampen, melyre hetekkel ezelőtt hívták meg Mike Brown invitálására, már nem tudta kiharcolni, hogy a Cavaliers 11 fős Summer League keretébe bekerüljön.

A további részletekről itt olvashat!

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Őrült meccsen nyert Dallasban a Kings, győztes meccsen mutatkozott be Doncic a Lakersben

Amerikai sportok
2025.02.11. 08:06

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33
Ezek is érdekelhetik