Kosárlabda: Hanga Ádám a Király-kupában is bizonyíthat

Vágólapra másolva!
2014.01.26. 23:29
Hanga Ádám csapata, a Laboral Kutxa Vitoria kikapott vasárnap a spanyol férfi kosárlabda-bajnokságban, ennek ellenére részt vehet két hét múlva a Király Kupa küzdelmeiben.

A sorozat honlapja szerint a magyar légiós – akinek játékjogát 2011-ben lefoglalta az NBA-s San Antonio Spurs – 11 perc alatt négy pontig jutott a Fuenlabrada otthonában 74–73-ra, egy utolsó másodperces kosárral elvesztett mérkőzés során. Az Euroligában a legjobb 16 között szereplő Vitória 9 győzelemmel és 8 vereséggel a hetedik helyen áll a spanyol bajnokságban, s a Király Kupa februári küzdelmeiben az első nyolc csapat vehet majd részt.

„A Valencia ellen játszunk majd a legjobb négybe kerülésért Málagában. Ez a harmadik szezonom Spanyolországban, és már nagyon vártam, hogy egyszer ott lehessek a kupadöntőn” – nyilatkozta a 24 éves játékos az MTI-nek.

Hanga kifejtette, az ősszel több sérültjük volt, ő is csak november vége óta játszik. Az Euroligában bejutottak a legjobb 16-ba, és most a kupában is ott vagyunk a legjobbak között – a szezon elején ezek voltak az alapelvárások a klubnál, valamint a rájátszásba kerülés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik