Kosár: Hanga felemás szezon után a válogatottban bizonyítana

Vágólapra másolva!
2014.06.11. 11:35
A sérülésektől nehezített szezon után az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőkön bizonyítana Hanga Ádám, a spanyol Laboral Kutxa Vitoria magyar kosárlabdázója.

Szerdai sajtótájékoztatóján a 25 éves játékos elmondta, amióta tavaly júliusban megérkezett a baszk csapathoz, térdproblémái miatt hat hónapot csak rehabilitációval és kerékpározással töltött.

„Két éve szenvedek a térdemmel, amelyben csontödéma keletkezett, és miután decemberben pályára léptem az első meccsemen, még többször is jelentkezett a fájdalom. A Kutxában amúgy egy spanyol kiscsapattól érkezett magyar kosarasként visszaszorítottabb volt a helyzetem, és sokszor inkább védőfeladatokat kaptam” – jelentette ki a légiós.

Hanga júliusban az NBA-s San Antonio Spurs – amely 2011-ben lefoglalta a játékjogát – vendége lesz, és ha az ottani vizsgálatok, illetve a további szakvélemények alapján lehetséges, szeretne pályára lépni augusztusban a válogatottban. Jelenleg pihen, mivel a múlt héten Spanyolországban plazmainjekciót kapott a térdébe.

„Az önbizalmamnak is jót tenne a válogatott, amelynél ráadásul vezéregyéniségként számítanak rám” – tette hozzá.

Az MTI kérdésére Hanga kifejtette, ha a következő idénye úgy alakul, ahogy szeretné, nagy lépést tehet fő célja, az NBA-szerződés felé.

A Vitoriával az Euroligában is szerepelt bedobó a hét elején – immár harmadik alkalommal – tábort tartott 1995 és 1998 között született korosztályos válogatott tehetségeknek Pasaréten, ennek kapcsán Lóránt András menedzser közölte:

„Itt volt a Vitoria, illetve a svéd válogatott másodedzője is, remek két napot töltöttünk a fiatalokkal, remélhetőleg jövőre még több napon át folytathatjuk ezt a hagyományt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik