Férfi kosár Euroliga: Hangáék kikaptak Zágrábban

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.11.14. 08:57
A Hanga Ádámmal felálló Laboral Kutxa 76–67-re kikapott a Cedevita Zagreb otthonában a férfi kosárlabda Euroligában.

Hanga Ádám kezdőként kapott szerepet és 22 percet töltött pályán. Ez idő alatt négy pont (2/5 mezőnyből, 0/2 tripla), nyolc lepattanó, egy gólpassz, egy szerzett labda, illetve két kiharcolt fault került a neve mellé – negatív oldalon egy eladott labda említhető.

Nagyon jó formában lévő két csapat találkozott egymással, hiszen a horvátok egymás után két, a baszkok sorozatban három győzelemmel a hátuk mögött érkeztek meg a mérkőzésbe. Végül a Cedevita szériája folytatódott, a második félidőben a hazaiak egyértelműen jobbak voltak Hangáéknál. Pedig a nagyszerűen játszó Jaka Blazic (20/12 pont, 4 lepattanó) triplájával már tízzel ment a Laboral a második negyed derekán (21–31), ekkor úgy tűnt, hogy nem lesz gondjuk a vendégeknek.

Az Euroliga-karriercsúcsot dobó Jacob Pullen (26/9 pont), az újra dupla-duplázó Miro Bilan (17 pont, 10 lepattanó) és az ettől épphogy elmaradó James White (15/3 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz) azonban máshogy gondolta. A magasemberek szűkében lévő Cedevita így is fölényesen, 49–30-ra megnyerte a lepattanócsatát. A horvátok gyorsan fordítottak, majd a végjáték előtt, 62–52-nél már ők voltak két számjegyű előnyben, és megérdemelt győzelmet arattak.

A játéknap többi mérkőzéséről itt olvashat.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
B-CSOPORT

Cedevita Zagreb (horvát)–Laboral Kutxa Vitória (spanyol) 76–67
A Cedevita legjobb dobói: Pullen 26/9, Bilan 17, White 15/3
A Laboral Kutxa legjobb dobói: Blazic 20/12, Bourousis 14, Tillie 10

Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

A Fenerbahce simán nyert a Real Madrid ellen az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.06. 23:41

100 pontig jutott a Barcelona az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.05. 23:16

A Real újra vesztett, a címvédő PAO feszült végjátékban nyert a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.02.05. 00:04

Kikapott a Real Madrid Monacóban, a vendég Zvezda nyerte meg a forró hangulatú belgrádi derbit – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 23:48

A Milan elkapta a címvédőt, a Baskonia legyőzte a Barcát a férfi kosár Euroligában – videók

Kosárlabda
2025.01.31. 00:08

Tízpontos Fenerbahce-siker az Olympiakosz otthonában a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.01.24. 23:49
Ezek is érdekelhetik