Férfi kosár NB I: a Jászberény megegyezett a vezetőedzővel

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 11:10
null
Ruják Bence (jobbra) is hosszabbított (Fotó: Fehér Gábor/Fejér megyei Hírlap)
Megszületett a megállapodás, Miljan Csurovics marad a Jászberényi KSE vezetőedzője – adta hírül hivatalos honlapján az NB I-es férfi kosárlabdacsapat.

 

Aleksza Brbaklics és Ruják Bence szintén aláírta a következő idényre szóló szerződését, maradnak, visszatér a csapat egy korábbi játékosa, Czirbus József, és folynak a tárgyalások légiósok szerződtetéséről is – derült ki a jkse.hu hétfői híréből.

Petőfi Áron két fiatal kosaras, Katona Bence (MAFC) és Füzi Róbert (Veszprém) szerződtetéséről is beszámolt – az ő igazolásuk azért is fontos volt, mert az U-23-as szabályt a következő idényben már alkalmazzák, azaz az élvonalbeli bajnokság alapszakaszában a mérkőzések első félidejében legalább egy, 23 évnél fiatalabb magyarnak végig a pályán kell lennie.

Legfrissebb hírek

Magabiztosan nyert a címvédő Falco

Kosárlabda
2024.12.22. 19:41

Hat vereség után győztek a pécsiek a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2024.12.13. 20:21

A Falco és a Paks is megőrizte hibátlan mérlegét a férfi kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2024.10.09. 20:03

Budapesten is megőrizte veretlenségét az NKA Pécs

Kosárlabda
2024.10.08. 21:45

Férfi kosár NB I: simán nyert a Falco; három pályán is hazai győzelem született

Kosárlabda
2024.10.05. 22:11

Férfi kosár NB I: az Atomerőmű SE szoros meccsen nyert a Fehérvár ellen

Kosárlabda
2024.10.04. 20:24

Harmadik meccsét is megnyerte a férfi kosár NB I-ben a Szolnok, de ezt sem könnyedén

Kosárlabda
2024.10.03. 20:37

Férfi kosárlabda NB I: az Alba Fehérvár könnyedén verte meg a Körmendet

Kosárlabda
2024.10.01. 20:14
Ezek is érdekelhetik