Férfi kosár vb-selejtező: Maronka Zsombor is bekerült a magyar keretbe

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.04. 18:33
null
Maronka Zsombor is kerettag (Fotó: Joventut Badalona)
Maronka Zsombor is szerepel a világbajnoki selejtezők előtt álló magyar férfi kosárlabda-válogatott csütörtökön kihirdetett keretében.

„Itt lesz velünk Maronka Zsombor és Mócsán Bálint is. Nagyon örülök, hogy belátták, a magyar válogatottban szerepelni nem csupán erkölcsileg megtiszteltetés, hanem a karrier szempontjából is meghatározó dolog, így most már ők is teljes mértékben a válogatott rendelkezésére állnak” – idézi Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányt a magyar szövetség honlapja.

A 19 éves Maronka a spanyol Joventut Badalona, a 24 éves Mócsán pedig a Körmend együttesét erősíti. Utóbbi a térdműtétje miatt a közös edzésmunkához még nem tud csatlakozni, de Ivkovics szerint hamarosan ő is pályára léphet a válogatottban.

A csapat két hét múlva Kecskeméten kezdi a felkészülést, majd az európai világbajnoki selejtezősorozat E-csoportjában november 26-án Portugáliával találkozik idegenben, 29-én pedig az olimpiai ezüstérmes Franciaországot fogadja Kaposváron. A csoportból – amelynek negyedik tagja Montenegró – az első három helyezett jut tovább.

A szövetségi kapitány elmondta, a kecskeméti felkészülésnek vendégei is lesznek, ugyanis a legtehetségesebb 2004-es és 2005-ös születésű kosarasok közül öten-hatan együtt dolgozhatnak néhány napig a legjobbakkal.

„A játékosokat a Nemzeti Kosárlabda Akadémia mellett működő Módszertani Központ javaslata alapján hívtuk meg, ők az U18-as válogatott új szövetségi edzőjével együtt érkeznek” – mondta Ivkovics.

A MAGYAR FÉRFI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Allen Rosco (Niigata Albirex, japán), Benke Szilárd (Falco KC Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Filipovity Márko (Obradorio CAB, spanyol), Golomán György (Falco KC Szombathely), Karahodzics Kemal (Kecskemét), Keller Ákos (Falco KC Szombathely), Lukács Norbert (Alba Fehérvár), Maronka Zsombor (Joventut Badalona, spanyol), Perl Zoltán (Falco KC Szomathely), Pongó Marcell (Alba Fehérvár), Somogyi Ádám (Falco KC Szombathely), Szabó Zsolt (Alba Fehérvár), Váradi Benedek (Falco KC Szombathely), Vojvoda Dávid (Alba Fehérvár)

Legfrissebb hírek

Gasper Okorn: Tovább kell jutnunk a világbajnoki előselejtezőből!

Kosárlabda
2025.04.10. 10:43

Még nem kaptak elég időt – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2025.04.03. 00:34

Kosárlabda: folytathatják munkájukat a szövetségi kapitányok

Kosárlabda
2025.04.02. 16:38

Kiderült, kivel találkoznak a mieink a férfi kosár vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.03.14. 15:20

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Keller Ákos szépen búcsúzott

Kosárlabda
2025.02.26. 06:32

Gasper Okorn: Szívesen levezényelném a generációváltást

Kosárlabda
2025.02.25. 07:00

Hiába az olaszok elleni bravúr, a magyar férfi kosárlabda-válogatott nem jutott ki az Eb-re

Kosárlabda
2025.02.23. 22:20
Ezek is érdekelhetik