Férfi kosár vb-selejtező: Már kisebbet ugrok, de jobban értek a kosárlabdához – Hanga

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 20:31
Szombathelyen a magyar férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának 7. fordulójában 88–78-ra kikapott Litvániától. A mérkőzés után a nemzeti csapatban öt év után újra pályára lépő Hanga Ádámmal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Hanga Ádám szerint óriási élmény volt ezen a találkozón pályára lépni.

„Köszönjük a közönségnek, rendkívül jó hangulatot teremtett. Szerettem volna győztes mérkőzéssel visszatérni, azonban a litván válogatott nyilván nagyobb erőt képvisel, mint mi. A belső embereikkel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, sokkal fizikálisabbak, sokkal nagyobbak, sokkal több kilók. Az Eb-n viszont csak ilyen csapatokkal fogunk találkozni, úgyhogy erre valamilyen megoldást ki kell találnunk. Nyilván szenvedni fogunk, mindig benne lesz az, hogy lepattanócsatát veszítünk, de a csapatot dicséret illeti, a szívét-lelkét kitette a pályára, ahogy a közönség is. Harmincnyolc percig tulajdonképpen pariban voltunk egy olyan litván válogatottal, amely éremesélyes lehet ezen az Eb-n.”

Videónkban beszél arról, hogy mekkora erőt lehet meríteni ebből a mérkőzésből a kontinenstornára, de az is szóba kerül: mennyit változott Hanga azóta, hogy legutóbb öt évvel ezelőtt tétmeccset játszott a válogatottban.

„VILÁGKLASSZISOK ELLEN BIZONYÍTOTTUK, MIRE VAGYUNK KÉPESEK”

KOSÁRLABDA
Férfi világbajnoki selejtező, második szakasz
K-csoport, 7. forduló
Magyarország–Litvánia 78–88
(21–20, 17–22, 27–27, 13–19)

Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Könnyedén nyert Olaszországban az éllovas Olympiakosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.28. 23:03

Meglepetés Kecskeméten, megszerezte harmadik győzelmét a sereghajtó a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.28. 19:57

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15
Ezek is érdekelhetik