Kisujjában van a szakma – Sergio Scariolo negyedszer nyert Eb-t Spanyolországgal

Bal kezével a férfi kosárlabda Európa-bajnokság győztesének járó trófeát tartotta, jobbjának négy ujját az ég felé emelte – az ikonikus fotó a minapi berlini finálé után készült a győztes spanyol válogatott szövetségi kapitányáról. A póz és Sergio Scariolo üzenete világos: Spanyolország 2009, 2011 és 2015 után negyedszer lett a kontinens legjobbja, rendre a most 61 éves olasz irányításával. Noha a La Roja a világbajnoki cím védője, a 41. Eb előtt nem sorolták a győzelemre esélyesek közé: a tokiói olimpia után a Gasol fivérek, Pau és Marc, valamint Sergio Rodrí­guez lemondták a válogatottságot, Ricky Rubio és Sergio Llull megsérült, s ha ez nem lett volna elég, Lorenzo Brown turbósebességű honosítása megosztotta az öltözőt. Noha a spanyolok már a hetvenes években spanyolosítottak amerikaiakat abban a reményben, hogy Clifford Luyk és Wayne Brabender bevetésével esélyük lehet az egyeduralkodó szovjetek legyőzésére, a közelmúltban pedig Serge Ibaka és Nikola Mirotic kapott spanyol útlevelet, Brown honosítása kiverte a biztosítékot. A csapatkapitány Rudy Fernández például azt kifogásolta, hogy Brownnak – ellentétben az említett játékosokkal – sohasem volt kapcsolata a spanyol kosárlabdázással. Scariolo azonban nem véletlenül szánta a honosított játékosnak járó kvótát Ibaka helyett Brownnak, a Toronto Raptorsnál ugyanis dolgozott a dobóhátvéddel, s tisztában volt az erényeivel.

A 2022-ES FÉRFI KOSÁRLABDA EB GYŐZTESE: SPANYOLORSZÁG

Nem mintha nem lenne honnan merítenie a La Roja trénerének. A nyáron a spanyol utánpótlás-válogatottak összesen nyolc vb-n és Eb-n vettek részt, valamennyin döntőt vívtak, és hármat (fiú U18-as és U20-as Eb, valamint a lány U20-as Eb) meg is nyertek. „Ezeket az érmeket nem egyetlen éjszaka alatt hordtuk össze, sok év kemény munkája van benne. De ne gondolja senki, hogy most már automatikusan így alakul a folytatás” – kommentált Scariolo, aki két kapitányi ciklusa alatt (2009–2012 és 2015 óta) egymaga nyolc éremhez segítette a férfiválogatottat. Ebből ötöt – a négy arany mellett egy bronzot – az Európa-bajnokságokról vittek haza, ezzel Scariolo a kontinenstornák második legeredményesebb edzője, megelőzve a szerb professzort, Dusan Ivkovicsot. Igaz, a legendás szovjet kapitánytól, a 11 Eb-éremig, közte nyolc aranyig jutó Alekszandr Gomelszkijtől még fényévnyire van, de még gyarapíthatja a gyűjteményét, hiszen a spanyol szövetséggel kötött szerződése 2024-ig szól, s a megfiatalított válogatott jó eséllyel Párizsban érhet a csúcsra. „A ge­­ne­rációváltás fontos állomása az Eb-győzelem, de ez csak sivatagi vándorlásunk első oázisa volt. Nem tudni, mekkora homoktenger vár még ránk, s mikor találunk legközelebb oázist. E brutális versengésben a berlini arany olyan bravúr, mint a 2015–2016-os Premier League-idényben a Leicester elsősége, vagy a dán futballválogatott 1992-es Eb-sikere volt” – adott helyzetelemzést. Scariolo készen áll az új kihívásokra, túl a hatvanon, világ- és Európa-bajnoki aranyérem, NBA-, olasz és spanyol bajnoki címekkel a háta mögött sem foglalkoztatja a visszavonulás. „Eszembe sem jutott. Szeretem a kosárlabdát, megvan bennem a szenvedély és az energia, naprakész vagyok” – mondta.

Az alkalmazkodás Scariolo egyik védjegye. Apja, Cesare az egyik legrégebben lakott horvát városból, Zadarból származott, s mint sok délszláv, bolondult a kosárlabdázásért. Sergio már Bresciában született, ahol még lehetett fogni a jugoszláv tv adását; apa s fia együtt ragadt a képernyőre a közvetítések idején. Igaz, az ifjabbik Scariolo először úszott, futballozott, ám amikor a család a lombard város egy másik kerületébe költözött, végre a kosárlabdázást is kipróbálhatta, s középiskolásként már a helyi klubcsapat vezéregyéniségének számított. Tizenhét évesen egy lépésre volt attól, hogy felvigyék a felnőttkeretbe, ám elszakadt az Achillese. „Tudtam, hogy itt a játékoskarrierem vége. Tovább kellett lépnem, elvégeztem életem első edzői tanfolyamát” – idézte fel a váltás körülményeit. A Basket Brescia utánpótlásánál kezdett dolgozni, s mindössze két év elteltével Riccardo Sales, a felnőttek vezetőedzője a stábjába hívta.

„Akkoriban még nem volt olyan fontos szerepe a segédedzőnek, mint manapság” – mondta. Gyorsan tanult, 22 éves korára Sales első számú segítője lett. Ekkor bízták rá az olasz hadsereg-válogatott irányítását; első vezetőedzői megbízása teljes sikerrel zárult, 1985-ben megnyerték a katonai olimpiát.

Felfigyelt rá a Scavolini Pesaro, amely két évre szóló másodedzői állással kínálta meg. Giancarlo Sacco segítője lett, s már 1985-ben részese lehetett az Olasz Kupa megnyerésének. Sacco menesztése után a legendás tréner, Valerio Bianchi érkezett, s vele 1988-ban bajnok lett a Pesaro. A „Próféta” azonban 1989-ben visszatért a Virtus Romához, a Pesaro vezetősége pedig Scariolóra bízta a csapatot. A 28 éves tréner tele volt ambícióval, a névadó szponzor, a konyhabútorokat gyártó világcég pedig szárnyakat adott a vágyainak: rögtön az első idényben bajnokságot nyert, 1991-ben pedig az akkor legrangosabb FIBA-sorozatban, a BEK-ben a párizsi négyes döntőig menetelt csapatával. „Őrület volt! Pesaro százezres város, mégis olyan gigászokkal versenyeztünk, mint a Toni Kukoc vezette Jugoplastika, a Barcelona és a Maccabi Tel-Aviv” – idézte fel az első nagy nemzetközi megméretést. Noha negyedikek lettek, az ellenfelek elismerték a munkáját. A Maccabi edzője, Zvi Serf azt mondta: „A többi olasz edzővel ellentétben, akinek a tekintélyen és a szigorú fegyelmen alapult kapcsolata a játékosaival, ő a személyes viszonyra helyezte a hangsúlyt, sokat beszélgetett a kosarasaival. A két amerikai, Darren Daye és Darwin Cook szerződtetésével felgyorsította az addig a szigorú védekezésre és a támadóidő kijátszására törekvő olasz stílust.”

Scariolo azzal is úttörővé vált, hogy megbízta ügyei intézésével a két amerikai játékosát is képviselő Warren LeGarie-t, aki esélyt látva arra, hogy az edzők világára is kiterjesztheti működését, kapott a lehetőségen. Abban az időben még nem volt jellemző, hogy a trénereknek ügynökük legyen, de Scariolo azt mondta, „utálok pénzről, feltételekről, szerződésekről egyezkedni”. Eredményeinek híre a tengerentúlra is eljutott, a Toronto Raptors akkori menedzsere, Masai Ujiri és a vezérigazgató, Bob Webster személyesen repülte át az óceánt, hogy rávegye az akkor már Spanyolországban dolgozó trénert: másodedzőként csatlakozzon Nick Nurse stábjához. Noha ez „lefokozást” jelentett, az ajánlatra nem lehetett nemet mondani. „Az első néhány hónap kemény volt, s nem elsősorban az asszisztensi szerepkör miatt, hiszen Nurse tisztelt engem, hanem az új ország, az új környezet miatt. Igaz, azért szerződtem az NBA-be, hogy kilépjek a komfortzónámból” – emlékezett. Főszerepet játszott abban, hogy Marc Gasol – aki a spanyol válogatottban a keze alatt játszott – tíz év után elhagyja a Memphist, és csatlakozzon a Raptorshoz. Ezzel az utolsó puzzle is a helyére került, a Toronto történetében először NBA-bajnok lett. A Covid miatt zaklatott 2002–2021-es idényben egy meccs erejéig vezetőedzővé is előlépett, ugyanis Nurse és öt másik segítője megbukott az egészségügyi protokollon. Scariolo spanyol kapitányként éppen a lengyelek elleni Eb-selejtezőn dirigálta a La Roját, s bár Floridába visszatérve karanténba került, épp a mérkőzés előtt szabadult, s a Raptors a dirigálásával 122–111-re legyőzte a Houstont. A találkozó végén a dobóhátvéd Kyle Lowry megkaparintotta a meccslabdát, és Scariolónak adta. „Kyle mindig figyel a részletekre, amelyek egy csapatot családdá tesznek. Tekintélyes a labdagyűjteményem otthon, de ez különleges darab” – árulta el a tréner. Három évet töltött a tengerentúlon, s noha a szerződése lejártakor érzelmes üzenettel búcsúzott, eszében sem volt maradni. „Nekem egyértelmű, hogy az NBA nem hajlandó európai trénert vezetőedzőként befogadni. Ezt tudomásul kell venni, nincs értelme küzdeni ellene” – nyilatkozta a málagai rádiónak.

Az andalúz kikötőváros Scariolo szíve csücske. Először 1986-ban járt ott, szurkolóként kísérte el az olasz válogatottat a vb csoportmeccseire. Akkor még aligha sejtette, hogy a málagai kapcsolat megváltoztatja az életét. Öt évig edzette az Unicaját, abban az időben szeretett bele a korábbi Európa-bajnok, olimpiai ötödik kosarasba, a nála tíz évvel fiatalabb Blanca Aresbe, akitől két gyermeke született. Carlota teniszezik, Alessandro a szülei nyomdokába lépve 2019-ben tagja volt az U18-as Európa-bajnok spanyol válogatottnak, manapság az arkansasi Ouachita Tigers egyetemi csapatában kosárlabdázik. A házaspár együtt vezeti a férj leukémiában elhunyt édesapjának nevét viselő Cesare Scariolo Alapítványt, amelynek célja, hogy a rákbetegségben szenvedő gyerekeken és családjukon segítsen.

A Marbellában letelepedő Scariolo szabadidejében konditerembe jár, paddle-t játszik vagy golfozik, s amikor a település elcsendesedik, szívesen sétál feleségével a történelmi belvárosban és a kikötőben. Sok romantikázásra az Eb után nem volt ideje, hiszen tavaly júniusban hároméves szerződést írt alá a Virtus Segafredo Bolognához. Rögtön az első idényében megnyerték a második számú kontinentális sorozatot, az ULEB Európa-kupát, s ezzel 15 év után kvalifikáltak a topbajnokságba, az Euroligába. Ez a siker – életében először – megoldhatatlannak tűnő feladat elé állítja Scariolót: november 11-én a Virtus Euroliga-meccset játszik az Emporio Armani Milanónal, s ugyanezen a napon a spanyol válogatottnak az olaszokkal kell vb-selejtezőt vívnia. „Remélem, idén kétszer lesz november tizenegyedike” – viccelődött a tréner, hozzátéve: bízik benne, hogy az érintettek találnak megoldást a problémára.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október elsejei lapszámában jelent meg.)