Férfi kosár NB I: az anyagi nehézségek ellenére elindul az SZTE-Szedeák

Vágólapra másolva!
2023.09.12. 16:23
null
Fotó: Török János/Délmagyarország
Az anyagi nehézségek ellenére vállalta az indulást a férfi kosárlabda NB I 2023–2024-es idényében az SZTE-Szedeák.

 

Három héttel a bajnoki rajt előtt Kardos Péter klubelnök a klub honlapjának elmondta, 2010-es feljutásuk óta a 14 élvonalbeli csapat közül mindig is az egyik legalacsonyabb költségvetéssel rendelkeztek.

„A körülmények hozzászoktattak bennünket a nehéz helyzetekhez, de erre rátett egy lapáttal a Naturtex visszalépése. Komolyan felvetődött az is, hogy beadjuk-e a nevezésünket az első osztályba, és nem az lenne-e a felelősségteljes magatartás, ha visszalépünk az élvonaltól. Fogalmazzunk úgy, hogy jelenleg lokalizáltuk a tüzet, de a tűz nem aludt el. Ezt az évet biztosan végig fogjuk csinálni, de ha nem tudunk jelentősebb előrelépést elérni a finanszírozásunkban, akkor ez a kérdés jövőre már nem kérdésként fog felmerülni” – jelentette ki Kardos Péter, hozzátéve, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy 2024 nyarán is rendelkezzenek az induláshoz szükséges forrásokkal.

A klubvezető közölte, anyagi lehetőségeikből adódóan mindig keresik azokat a játékosokat, akik a korábbi csapataikban nem kaptak elég lehetőséget, viszont ők úgy gondolják, hogy több van bennük. A nyáron több tehetséges kosarast igazoltak, így a csapat magyar állományával elégedettek lehetnek. Ami a légiósokat illeti, úgy vélte, a költségvetési korlátok között lavírozva kell azokat megtalálniuk, akik jól működhetnek együtt, és a csapat hasznára lehetnek. Erre a De'Quon Lake, Noah Locke, Ryan Woolridge trió képes lehet a következő évadban.

Kardos Péter közölte, az 1955-ben Budapesten Európa-bajnok magyar válogatott egyik szegedi tagjára emlékezve visszavonultatják Hódy László dresszét.

„Szeretnénk méltó módon megőrizni az emlékét, így a Szegedi Postásban viselt mezét örökre visszavonultatjuk. Hódy László tiszteletére többé senki sem játszhat a Szedeák felnőttcsapatában ötös számmal, a szerelése pedig felkerül az Újszegedi Sportcsarnok mennyezetére, mindenkinek példát mutatva és egyben emlékeztetve a régi dicsőségre” – fűzte hozzá.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: Nikola Lazics szakmai igazgatóként tért vissza Szegedre – hivatalos

Kosárlabda
2025.03.19. 16:40

A Körmend fölényes győzelmet aratott Kecskeméten a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.14. 20:29

Egy félidőn át bírta a Szeged a Fehérvár tempóját a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.05. 20:03

Ismét kikapott otthon az Alba; könnyedén nyert vendégként a Falco és az Atomerőmű

Kosárlabda
2025.02.12. 20:52

Ez a vendégek napja volt, egyik hazai csapatnak sem termett babér a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2024.12.30. 20:16

Egy pont döntött a Szeged javára a férfi kosár NB I pénteki meccsén

Kosárlabda
2024.11.08. 20:51

Száz pont fölé jutott a Paks a Pécs ellen

Kosárlabda
2024.10.30. 20:47

Remek kezdésének köszönhetően a Sopron legyőzte a Szegedet

Kosárlabda
2024.10.25. 21:05
Ezek is érdekelhetik