Sportrádió: „Hangának mindig prioritás volt, hogy a hazáját képviselje”

Vágólapra másolva!
2023.09.09. 21:24
null
Hanga Ádám a válogatottban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A korábbi 76-szoros válogatott Lóránt Péter és testvére, a Hanga Ádám pályafutását segítő Lóránt András kosárlabda-játékosügynökök voltak Szabó Szilárd vendégei a Hazafutásban.

 

Július közepén jelentette be a Crvena zvezda, hogy két évre szóló megállapodást kötöttHanga Ádámmal, a magyar válogatott kosárlabdázójával. Az igazolás, valamint a FIBA és az Euroliga között létrejövő megállapodás után úgy tűnik, hogy Hanga többször léphet majd pályára a válogatottban. Szabó Szilárd erről is kérdezte Lóránt Andrást, a játékos ügynökét.

„Az Ádám, amikor tudott, mindig jött a válogatottba. Karrierje során topprioritás volt mindig a számára, hogy Magyarországot, a hazáját képviselje. 2017-ben majdnem elment egy barcelonai szerződés, egy hetet készült velem a romániai Eb-re, pedig nem vagyok jó edző” – mondta Lóránt András.

Hanga ügynöke a 2022-es Európa-bajnokságról említett fel egy esetet, amely mutatja, mennyit jelent a játékosnak a válogatott: „Tavaly a playoff alatt már fájt a combja. Ott ültünk a franciák elleni mérkőzésen, amikor ránéztem, és csak ennyit mondott: »Bandi, tudom mit fogsz mondani. Ha holnap játszom, és ez beszakad, akkor nem fogok a szuperkupán játszani.« Annyit mondtam, hogy »Ádi, tudod jól, nagyon régóta dolgozunk együtt«.”

Hanga játszott, a lábában pedig két kisebb szakadást állapítottak meg ezt követően, és két hónapra kidőlt.

A TELJES ADÁST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

Hanga Ádám a következő idényre is marad a Badalonánál

Kosárlabda
2025.03.24. 17:12

Hanga Ádám 19 pontot dobott a spanyol bajnokságban

Kosárlabda
2025.03.23. 14:56

Hanga Ádám: Már nem tudok eleget adni a válogatottnak

Kosárlabda
2025.01.22. 17:10

Kosárlabda: Hanga Ádám visszavonul a magyar válogatottól

Kosárlabda
2025.01.22. 11:50

Hanga Ádám nélkül a mieink Izland ellen – megvan a keret az Eb-selejtezőkre

Kosárlabda
2025.01.10. 15:32

A családra és a döntéseire a legbüszkébb – interjú Magyarország legjobb kosárlabdázójával, Hanga Ádámmal

Képes Sport
2024.12.21. 11:00

Videó: Hanga Ádám rendkívüli mozdulattal, dudaszó után szerzett kosarat

Kosárlabda
2024.11.26. 12:55

Férfi kosárlabda Ek: Hanga Ádám 13 pontot szerzett, nyert a Badalona

Kosárlabda
2024.11.13. 23:34
Ezek is érdekelhetik