Férfi kosár Euroliga: átvette a vezetést a Barca, ismét hátrányban a Panathinaikosz

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.30. 23:14
Kis híján elszórakozta előnyét a Maccabi (Fotó: Imago Images)
Mindkét görög csapat kikapott a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének 3. mérkőzésén: az Olympiakosz hazai környezetben szenvedett vereséget a Barcelona ellen, míg a Panathinaikosz a Maccabi Tel-Aviv otthonában (egészen pontosan semleges helyszínen, Belgrádban) maradt alul.

 

MACCABI TEL-AVIV–PANATHINAIKOSZ 85–83

Remek első negyedének köszönhetően hamar elhúzott görög ellenfelétől a Maccabi, főleg a Bonzie Colson, Lorenzo Brown, Josh Nebo trió volt elemében. Az izraelieket üldöző Panathinaikosz a 25 pontot szóró Kendrick Nunn vezérletével az utosó negyedben támadt fel, s Matthias lessort büntetőjével ki is egyenlített. Ekkor már  44 másodperc volt csak hátra, de a görögök nem tudták kiharcolni a ráadást – két másodperccel a vége előtt Brown két büntetőt is elsüllyesztett, megszerezve a győzelmet csapatának.

OLYMPIAKOSZ–BARCELONA 80–82

Fordulatos meccset játszottak a felek Pireuszban, hol a görögök, hol pedig a katalánok felé billent a mérleg nyelve. A találkozón egyébként jobbára a védekezés dominált, így négy negyed után 71–71-ről jöhetett a ráadás. Az öt perc elején az Olympiakosz ragadta magához a kezdeményezést, s három ponttal elhúzott, de a Barca Tomas Satoransky triplájával egyenlített, majd Jabari Parker büntetőivel a meccset is megnyerte – visszavéve a pályaelőnyt a görögöktől.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
RÁJÁTSZÁS, NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Panathinaikosz (görög) 85–83 (23–11, 23–26, 21–19, 18–27)
Az összesített állás: 2–1 a Maccabi javára
Olympiakosz Pireusz (görög)–Barcelona (spanyol) 80–82 (13–13, 24–19, 14–25, 20–14, 9–11) – hosszabbítás után
Az összesített állás: 2–1 a Barcelona javára
A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

 

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
4 órája

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43

A Paris fontos meccset nyert meg a Milan ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.18. 22:50

Lamine Yamal: Mi vagyunk jelenleg a BL legnagyobb esélyesei

Bajnokok Ligája
2025.03.18. 17:35

Legalább két hónapra kidőlt a Barcelona középpályása – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.03.18. 14:29

La Liga: kijelölték az elmaradt Barca-meccs új időpontját, a klub fellebbez – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.17. 14:01
Ezek is érdekelhetik