Férfi kosárlabda NB I: Ivkovics ismét csak szakmai igazgató Kecskeméten

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 09:25
Ivkovics Sztojan (Fotó: Árvai Károly)
Ismét csak szakmai igazgatóként dolgozik a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét férfi kosárlabdacsapatánál Ivkovics Sztojan.

Az NB I 13. helyén végzett klub tájékoztatása szerint az elmúlt idényben az alföldieket vezetőedzőként is irányító szakemberé a kerettel kapcsolatos teljes felelősség a következő kiírásban is. Mellette három edző dolgozik majd a csapat felkészítésében: Hegedűs Gergely az erőnléti munka levezénylése mellett a magas poszton bevethető játékosok egyéni felkészítésével foglalkozik, Dusan Markovics feladata a mezőnyjátékosok egyéni felkészítése lesz, a stáb legújabb tagja, Németh Levente pedig Körmendről érkezik, ahol másodedző volt, és Kecskeméten scouting edző lesz.

A játékoskeret kapcsán az 58 éves Ivkovics Sztojan elmondta, továbbra is Wittmann Krisztián a csapatkapitány. Biztosan nem marad Kucsera Dániel, Tóth Balázs, Marko Lukovics, Rastko Dramicanin és Shannon Bogues. Az új idényre a magyar játékosokkal hosszabb távú megállapodásra törekednek, a külföldiek kapcsán pedig azt tartják szem előtt, hogy minél jobban beilleszthetők legyenek a tervezett játékrendszerbe.

Ivkovics – aki december óta dolgozott vezetőedzőként – bő tíz éven át, tavaly decemberig a férfi válogatott szövetségi kapitánya volt, amelyet egymás után kétszer kivezetett az Európa-bajnokságra.

 

Legfrissebb hírek

Szombaton kezdődik a negyeddöntő és a playout a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
18 órája

Férfi kosár NB I: ráhúz még egy idényt a 39 esztendős körmendi triplagyáros

Kosárlabda
Tegnap, 7:11

Az utolsó fordulóban is győzött, az Euroliga alapszakaszának élén zárt az Olympiakosz

Kosárlabda
2025.04.10. 23:17

Gasper Okorn: Tovább kell jutnunk a világbajnoki előselejtezőből!

Kosárlabda
2025.04.10. 10:43

A PVSK sem tudta megállítani a címvédőt, a Falco 120 pont fölé jutott Pécsett a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.09. 21:01

Férfi kosár NB I: magabiztos pécsi győzelem a Kecskemét ellen

Kosárlabda
2025.04.06. 19:57

Kikapott a Milan, eldőlt, melyik tíz csapat jut tovább a férfi kosár Euroliga alapszakaszából

Kosárlabda
2025.04.04. 23:29

Nem a hibátlan alapszakasz, a bajnoki cím a legfontosabb cél a Falcónál

Kosárlabda
2025.04.04. 07:56
Ezek is érdekelhetik