Hanga Ádám elköszönt a Crvena zvezdától

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 14:08
Hanga Ádám elbúcsúzott (Fotó: Getty Images)
Elköszönt a Crvena zvezdától az elmúlt idényt a szerb kosárlabdacsapatnál töltő Hanga Ádám.


A 35 éves Hanga Ádám a közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy csupán egy év volt, de életre szóló tapasztalattal és emlékekkel lett gazdagabb.

„Köszönöm, Belgrád! A családom sosem volt boldogabb, minden egyes percét megéltük és élveztük ennek a kalandnak. Köszönöm, Crvena zvezda! Megtiszteltetés volt a nagy múltú piros-fehér mezt viselni. Ahogy ezt sokszor elmondtam, ebben a klubban van valami igazán különleges, amit egész Európa irigyelhet. Azt a szenvedélyes szeretetet, amivel a szurkolók támogatják ezt a sportot, talán a világon máshol meg sem lehet találni” – fejtette ki a válogatott játékos, aki a „hvala”, azaz köszönöm szóval zárta bejegyzését.

Hanga az elmúlt idényben megnyerte a Zvezdával a szerb bajnokságot, a regionális ABA Ligát és a Szerb Kupát is. Ugyanakkor április 16. óta harcképtelen, mivel egy edzés során kézközépcsonttörést szenvedett.

Júniusban a spanyol sajtó arról írt, hogy a 200 centis magyar játékos iránt – aki 2017-ben elnyerte az Euroliga legjobb védője-díjat – élénken érdeklődik az élvonal 10. helyén zárt Joventut Badalona. Hanga jól ismeri a spanyol bajnokságot, mivel korábban játszott a Manresában (2011–2012), a Baskoniában (2015–2017), a Barcelonában (2017–2021) és a Real Madridban (2021–2023) is.

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó fordulóban is győzött, az Euroliga alapszakaszának élén zárt az Olympiakosz

Kosárlabda
2025.04.10. 23:17

Gasper Okorn: Tovább kell jutnunk a világbajnoki előselejtezőből!

Kosárlabda
2025.04.10. 10:43

A PVSK sem tudta megállítani a címvédőt, a Falco 120 pont fölé jutott Pécsett a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.09. 21:01

Ilyet sem látni minden évben: már az alapszakasz végén megvédte bajnoki címét a Crvena zvezda

Minden más foci
2025.04.06. 21:40

Kikapott a Milan, eldőlt, melyik tíz csapat jut tovább a férfi kosár Euroliga alapszakaszából

Kosárlabda
2025.04.04. 23:29

Nem a hibátlan alapszakasz, a bajnoki cím a legfontosabb cél a Falcónál

Kosárlabda
2025.04.04. 07:56

A Maccabi remek hajrával fordított a Bayern ellen; a Paris száz pont fölé jutva kapott ki a Real Madridtól

Kosárlabda
2025.04.03. 23:01

Kosárlabda: Hanga Ádám és Juhász Dorka is dupla duplát ért el

Kosárlabda
2025.03.31. 01:20
Ezek is érdekelhetik