Hanga Ádám Európa-kupát szeretne nyerni a Badalonával

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 10:59
Hanga Ádám (Fotó: Koncz Márton)
A nyáron a spanyol Badalonába szerződő Hanga Ádám immár új együttesében készül az idényre, s elmondása szerint a keretre jellemző fiatalos lendület és a régi csapattársak miatt is nagyszerűen érzi magát.

– Hogy érzi magát újra Barcelonában, ahol már nem korábbi klubjával, hanem a Joventut Badalonával készül a következő idényre?
– Remekül, hiszen ismerős, kedvelt városban vagyok − mondta a Nemzeti Sportnak a 35 éves Hanga Ádám, aki a nyáron a szerb Crvezna zvezdától a spanyol Joventut Badalonába szerződött, és két hete már új klubjával tréningezik. − Napi egy edzésünk van, ami elég is, reggel tízkor kondizással és erőnlétfejlesztő gyakorlatokkal kezdünk, ami néha egy órán át is eltart, aztán a labdás edzés következik.

Fotó: Juventut Badalona

– Hol lakik?
– Elég messze a Badalona csarnokától, huszonöt percet autózom, de iskolakezdés után valószínűleg negyvenöt perc is lesz az út. Ezt választottuk, mert ugyanarra a környékre költöztünk vissza, ahol akkor laktunk, amikor Barcelonában játszottam. Ez a város másik oldala. Választani kellett, hogy a gyerekek iskolájához vagy a csarnokhoz közelebb költözünk, előbbire szavazott a családi tanács. Ugyanabba az iskolába járnak a gyerekek, ahová három éve jártak, így könnyebb lesz újra beilleszkedniük, és a logisztika is egyszerűbb.

– Augusztus közepén kezdték a munkát, milyenek az eddigi tapasztalatai?
– Azt kell mondanom, minden rendben van, sok a rutinos és a fiatal játékos, ez jó egyveleg. Félig-meddig új az edző, a spanyol Daniel Miret, aki az előző évad közben vette át az irányítást. Ambiciózus, a Badalonában nevelkedett, ami itt fontos, a klubhűség, az az érzet, hogy a játékosok és a stáb egy részének kötődése legyen a klubhoz.

– A keretben önnek is akad néhány ismerőse.
– Igen, alkothatnánk egy kis ex-Barcelona-csoportot a horvát Ante Tomiccsal, a spanyol Pau Ribasszal és az ukrán Artem Pusztovijjal, akikkel együtt játszottunk. A többiek fiatalok és lendületesek, nekünk kell igazodnunk az ő tempójukhoz, remélem, bírjuk majd erővel.

– Mi a helyzet a korábbi NBA-s Ricky Rubióval?
– Nincs velünk, a pletykákat én is olvastam, hogy visszatér ide, a nevelőklubjába, de nem jelent meg edzésen, és nem tájékoztattak minket arról, hogy csatlakozik-e hozzánk.

– Mi a legnagyobb különbség az előző csapataihoz képest azon kívül, hogy a Badalona nem európai sztárgárda, mint a Real Madrid, a Barcelona vagy a Zvezda?
– Mindegyik egyesület más, de az alapok ugyanazok. Nagy intenzitás jellemzi a foglalkozásokat, a fiatalok megadják az alapot, de jó a hangulat. Persze sok idő kell a csapattá éréshez, de eddig biztató, amit tapasztaltam. Pénteken elkezdődnek a felkészülési meccsek is, először az Andorrával, majd a Valenciával játszunk.

– És utána tényleg mennek Kínába?
– Igen, egy minitúrára, egy hetet töltünk ott, két edzőmeccsen lépünk pályára. Ez nem feltétlenül szakmai jellegű, inkább brandépítésnek tekinthető. Én háromgyerekes apaként nem szívesen utazom ennyit, de mivel Kínában még nem voltam, és az ország nem szerepelt a kívánságlistámon, kíváncsian várom.

– Mennyire nehéz úgy felkészülnie az idényre, hogy 2015 óta először fordul elő, hogy nem az Euroligában szerepel?
– Teljesen más célokért küzd a csapatom, mint az előzőek, de az ULEB Európa-kupa-szereplés motivál, a második számú sorozatban sosem játszottam, így szeretném megnyerni. Ám a mezőny roppant erős. A spanyol bajnokságban egyértelműen az a cél, hogy rájátszást érő helyen zárjuk az alapszakaszt. A fő különbség, hogy nem trófeákért küzdök, ez más lesz, mint az előző nyolc évben, de ez is egy feladat. Más a szerepköröm is, aminek része, hogy a fiatalokat mentoráljam.

– Melyik posztról?
– Hármas, azaz sok év után ismét a saját pozíciómban játszom, eddig legalábbis, de várjuk ki a végét, az előző évadokat is így kezdtem, végül mégis irányítót játszottam.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik