A szünet után fordított a DVTK, és legyőzte a Schiót a női kosárlabda Euroligában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.16. 21:47
Kányási Veronika 17 ponttal vette ki a részét a DVTK győzelméből (Fotó: FIBA)
Remek második félidőt produkált a DVTK, és hazai pályán 70–63-ra legyőzte az olasz Famila Schiót a női kosárlabda Euroliga szerdai játéknapján. A miskolciak egy-egy győzelemmel és vereséggel várják a folytatást.

A piros-fehér szurkolók alighanem jobb rajtot vártak kedvenceiktől, akik a nyitó negyedben tízpontos hátrányban is voltak.

A szövetségi kapitányként is dolgozó Völgyi Péter tanítványai megrázták magukat, 11–0-ás rohammal rukkoltak ki, és főként a válogatott Kányási Veronika révén a 15. percben már ők vezettek 23–22-re. A nagyszünetre megint fordítottak az olaszok, akiknek soraiban a WNBA-döntőben érdekelt Juhász Dorka (Minnesota Lynx) egyelőre nem léphetett pályára (29–32).

A fordulás után, 33–32-nél harmadszor volt a magyaroknál az előny, sőt nyolc ponttal is megléptek a diósgyőriek, akkor a montenegrói Milica Jovanovics is remekelt. Újabb fordulatként azonban az utolsó negyedre három pontra olvadt a különbség, a túloldalon főként a franciákkal olimpiai ezüstérmes Janelle Salaun jeleskedett.

A záró szakaszban Kányási 10. pontját követően kilenc pontra nőtt a távolság, majd miután megint négyre csökkent, az amerikai Kaila Charles pillanatai következtek – máris 59–49 állt az eredményjelzőn, és innen a Völgyi-csapat már nem engedte ki a kezéből a meccset.

(MTI)

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
2. FORDULÓ
A-CSOPORT
DVTK HUN-THERM–BERETTA FAMILA SCHIO 70–63 (15–22, 14–10, 16–10, 25–21)
Miskolc, 2000 néző. V: Obertova (szlovák), Köyici (török), Vavrova (cseh)
DVTK: Aho T., CHARLES 9, Lelik 7, JOVANOVICS 17/6, Grigalauskyte 6. Csere: Gulbe 4, KÁNYÁSI 17/9, TADIC 10, Miklós M. Edző: Völgyi Péter
SCHIO: VERONA 12/6, Panzera 4/3, KEYS 16/6, Andre 4, SALAÜN 19/6. Csere: Laksa 2, Bestango, Zanardi 4, Crippa, Sottana 2. Edző: Georgiosz Dikaiulakosz
Az eredmény alakulása. 1. perc: 3–0. 3. p.: 3–10. 5. p.: 4–12. 6. p.: 6–16. 7. p.: 10–16. 10. p.: 12–22. 13. p.: 23–22. 15. p.: 23–27. 19. p.: 27–30. 22. p.: 33–32. 26. p.: 41–34. 29. p.: 45–37. 32. p.: 51–42. 35. p.: 53–49. 36. p.: 59–49. 38. p.: 62–51
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Az első negyedben extrán dobott a Schio, de ez nem bizonytalanított el minket, tettük a dolgunkat, hittünk benne, hogy vissza tudunk jönni a meccsbe. Ez sikerült még a végjáték előtt, és összességében magabiztosan zártuk az estét, remek hangulatban, olyan légkörben, ami már nagyon hiányzott. Erős együttest sikerült legyőznünk csapatmunkával.
Georgiosz Dikaiulakosz: – Jól kezdtünk az első negyedet, a második játékrészben az előnyünkből sikerült valamennyit megtartani. Viszont a meccs második felére a hazai együttes harciasan jött ki, jobban kontrollálta a játékot, ekkor támadásban és védekezésben is sok hibát követtünk el. Fontos lecke volt ez a meccs a jövőre nézve.
Tudósított: BERECZ CSABA

A csoport másik mérkőzése (Perfumerias Avenida–Basket Landes) csütörtökön lesz.

KORÁBBAN
D-CSOPORT
USK Praha (cseh)–Serco Uni Győr 82–68 (17–10, 28–24, 25–16, 12–18)


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik