Csirke Ferenc: Nem filozofálunk, meddig nyújtjuk a sorozatunkat

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.10.14. 06:47
Csirke Ferenc (Fotó: Dömötör Csaba)
Az élvonalban eddig veretlen pécsi NKA edzője úgy véli, megél a városban egymás mellett két első osztályú klub.

– Kezdjük messzebbről: tavaly októberben menesztették a Paks kispadjáról. Elveszettnek érezte magát az eredménytelenség miatt, vagy rögtön előre tekintett?
– Nem éreztem magam elveszettnek, bár lehet, a lelkem mélyén az azelőtti idény viszontagságai miatt ez jobban megviselt – mondta a Nemzeti Sportnak az évadot négy győzelemmel nyitó NKA Universitas Pécs edzője, Csirke Ferenc. – Folyamatosan hárman-négyen hiányoztak ilyen-olyan betegségek, valószínűtlen sérülések miatt. Annyi meccset nyertünk, amennyi húsz éve mindig elég volt a playoffhoz, tavaly nem, aztán a 2023-as őszi idénykezdet kicsit megtört. Szerettem volna jó csapatot csinálni Pakson, ha Szanadze, Eilingsfeld és Ihring bevethető, akkor nem így rajtolunk, ez nem is kérdés. Nem éreztem magam bukott edzőnek, de nulla négyes kezdés után természetesnek tekinthető az edzőcsere.

– Mi a titok az NKA-nál? Hol keressük a remek 2024-es év okait?
– Az a néhány nap, amelyre át kellett vennem a csapatot, meggyőzött arról, hülye lennék, ha kihagynám a lehetőséget – az emberi tulajdonságokat és az edzésmunkát is tekintve. Az akadémia felépítését ismertem, két évig dolgoztam a lányoknál, tavaly november óta az U20-as srácokat irányítottam, de a felnőttcsapattal nem voltam kapcsolatban. Sokat segített a csapatkapitány Kovács Peti, aztán hamar meg- győztek a fiúk, hogy jó edzősködni náluk. A bajnoki hatodik hely lehetett volna tizedik is eggyel több vereséggel, de egymásért küzdő, jó társaság alakult ki. Próbáltunk ilyet összerakni az aktuális idényre is, Peti befejezte a karrierjét, de Aleksza Brbaklics hozzá hasonló karakter, és a két légiós cseréje is bevált.

– Nagyjából egyben maradt tehát a keret, de vajon erősödött is?
– Érdekes meccs lenne, ha összecsapnának a keretek, és mindenki játszhatna mindkét oldalon. Fahrudin Manjgafic és Vaszilije Bacsovics között nagy a differencia, emiatt más lett a szerkezetünk, Bacsovics tipikus ötös, Manj­gafic szeretett inkább kintről dobni, nem volt sok leválása, viszont egyaránt szenzációs emberek, győzni akarnak és nem is szeretném őket összehasonlítani. Megváltozott a játékunk, stabilabb lett a védekezésünk, amit az első négy meccsen is bizonyítottunk, s ebből sok gyors indításos kosarat szereztünk. Az is fontos különbség, hogy számíthatok Meleg Gergőre, aki korábban gerinc-, majd lábujjsérüléssel bajlódott.

– Mivel több a csapata a többinél? Azért akad néhány gárda, amely az NKA állományánál veretesebbet tud felvonultatni…
– Nem teljesen értek egyet, az Alba, a Paks, a Falco és néha-néha a Szolnok megmutatja ezt, de a másik tíz csapat nagyjából egyforma, mindig a hazai felet mondanám esélyesnek az egymás elleni mérkőzésein. Nem volt rossz a sorsolásunk, a céljainkért meg kellett vernünk a két hasonló képességű ellenfelet. Most mindenki nagyon várja a következő meccset, de más riválisokkal találkoztunk, mint a PVSK, hiába áll nulla néggyel, erőviszonyokról még nem beszélhetünk.

– Mit találtak ki védekezésben, hogy hetven ponton tartották a szombati rangadón a fehérváriakat?
– Minimálisat változtattunk az elzárás-leválás védésein, tudtuk, hogy hatalmas tűzerővel nézünk szembe, ezért nehéz hárompontosokra kellett kényszerítenünk az Albát, csak három-négy tiszta dobása volt. Nichols és Vojvoda kettő kettői után oda kellett érnünk a kiosztásokra, s bár Filipovity és Horne gyengébben célzott a szokottnál, de ott voltunk rajtuk mindig. Emellett a második negyedben mínusz 13-ról kapaszkodtunk vissza a nagyszünetig. A második félidőben már nincsen faultprobléma, lehet szorítani még egy kicsit a védekezésen – amit Brbaklics és Kerpel-Fronius Gáspár produkál meccsek óta, az tanítanivaló.

– Ha eddig nem is figyeltek önökre, az Alba legyőzésére már biztosan mindenki felkapja a fejét. Nyújtható még néhány mérkőzésen át a veretlenség?
– Mindig a következő feladatra koncentrálunk. Szeretnénk a végén a nyolc közé jutni, azon nem filozofálunk, meddig nyújtjuk a sorozatunkat, mert egy vereség után sem szabad összeesni, csinálni kell tovább és visszatalálni a győztes útra. Meglátjuk, bízom benne, hogy sikerül folytatni a szériát, de mind­egyik mérkőzés nehéz, nem lehet tutira menni.

– Pénteken a Lauber-csarnokba mennek, hogy összecsapjanak a másik helyi erősséggel, a PVSK-val. Trenírozza már magát erre az érzelmileg több szempontból is meglehetősen intenzívnek ígérkező találkozóra?
– Fogalmam sincs, milyen lesz visszamenni a Lauberbe a PVSK ellen játszani egy másik pécsi csapat edzőjeként, nem tudom elképzelni. A meccs közben sem akarok ezzel foglalkozni, talán lesz egy olyan idegenbeli találkozó, amelyen nem utál a szurkolók nagy többsége, ez mindenképp pozitív. Jóban vagyok a PVSK játékosaival, nem kellene ebből senkinek eszeveszett nagy háborút kreálni – akármelyik csapat nyer, nagy következtetések nem vonhatók le belőle. A két klub simán megél egymás mellett, egyik sem vesz el a másiktól. A barátaim kilencven százaléka PVSK-drukker, ugyanúgy nyaralok velük, szekáljuk egymást, és nem szurkolnak az akadémiának, csak nekem. Az én részemről biztos nem változik semmi.

– Átalakultak a célkitűzések, vagy csak egy van: bejutni a rájátszásba?
– Persze, nem hinném, hogy indokolná bármi, hogy a Falco babérjaira törjünk. Hála istennek ezt a csapat is tudja, az Alba elleni meccs után nem a döntőbe jutásról beszéltek a fiúk. Ha elkerülnek minket a sérülések, tényleg lehetnek olyan reményeink, hogy megismételjük a legutóbbi szereplést.

    
  1. Szombathely

4

4

370–288

1.000

8

  2. Atomerőmű

4

4

374–302

1.000

8

  3. NKA Pécs

4

4

325–292

1.000

8

  4. Szolnok

4

4

311–282

1.000

8

  5. Zalaegerszeg

4

3

1

393–323

0.875

7

  6. Debrecen

3

2

1

238–214

0.833

5

  7. Oroszlány

4

2

2

321–299

0.750

6

  8. Fehérvár

3

1

2

269–257

0.667

4

  9. Sopron

4

1

3

306–343

0.625

5

10. Körmend

4

1

3

334–377

0.625

5

11. Szeged

4

1

3

297–343

0.625

5

12. Pécsi VSK

4

4

291–363

0.500

4

13. Honvéd

4

4

290–363

0.500

4

14. Kecskemét

4

4

268–341

0.500

4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik