Kihirdették férfi kosárválogatottunk novemberi Eb-selejtezős keretét

K. B./MTIK. B./MTI
Vágólapra másolva!
2024.11.04. 13:17
Nate Reuvers (C) of Valencia basket in action during the BKT
Nate Reuvers is bekerült a válogatott keretébe (Fotó: Getty Images)
Gasper Okorn, a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn kihirdette keretét a Törökország elleni két Európa-bajnoki selejtezőre.

A szövetség hétfőn Facebook-oldalán közölte, hogy a szlovén szakember 13 játékost hívott meg, köztük a júniusban honosított Nate Reuverst, a Valencia centerét. 

A magyar válogatott a selejtező februári első két körében előbb Izlandon öt ponttal, majd hazai pályán Olaszországtól 21 ponttal kapott ki. A harmadik körben, november 22-én Törökországban szerepel a csapat, mely három nappal később hazai pályán is megküzd a török együttessel. 

A selejtezőcsoportból – melynek utolsó két fordulóját februárban rendezik – az első három helyezett jut ki a jövő évi kontinensviadalra. 

A FÉRFI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Benke Szilárd, Bognár Kristóf, Filipovity Márkó, Golomán György, Hanga Ádám, Keller Ákos, Lukács Norbert, Meleg Gergő, Perl Zoltán, Pongó Marcell, Nate Reuvers, Váradi Benedek, Vojvoda Dávid


 

Legfrissebb hírek

Gasper Okorn: Szívesen levezényelném a generációváltást

Kosárlabda
2025.02.25. 07:00

Kiköszörülték a csorbát – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2025.02.20. 23:23

Férfi kosarasaink legyőzték Izlandot, még él a remény az Eb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.02.20. 19:49

Férfi kosárlabda: Lukács Norbert ott lesz a válogatott keretében Izland ellen

Kosárlabda
2025.02.19. 22:51

Férfi kosár: Mócsán Bálint jóleső gesztusban részesült

Kosárlabda
2025.01.14. 09:19

Hanga Ádám nélkül a mieink Izland ellen – megvan a keret az Eb-selejtezőkre

Kosárlabda
2025.01.10. 15:32

Gasper Okorn: Keménységben előrelépett a kosárválogatott

Kosárlabda
2024.11.27. 07:34

Férfi kosár Eb-selejtező: Igyekszünk meglepetést okozni – Gasper Okorn

Kosárlabda
2024.11.24. 18:02
Ezek is érdekelhetik