A Körmend és az Atomerőmű is 100 pont fölé jutott, a Falco egy ponttal maradt el tőle a férfi kosár NB I-ben

Az első félidő végig szoros csatát hozott, a nagyszünetre a Kaposvár mehetett hétpontos előnnyel. A harmadik negyedben átvette a vezetést a Körmend, de eltávolodni ellenfelétől csak a záró játékrész során tudott hét pontra, ám a hazaiak ezt követően még egyenlítettek. A vendégek aztán 86–86 után egy 13–2-es rohanással eldöntötték a találkozót, és győzelmet arattak idegenben. 95–106
A mérkőzés hajrája
A Falco egyenletes teljesítményt nyújtott, közel azonos pontot ért el a negyedekben, míg a DEAC csak egy játékrész során tudott partner lenni, így 37 ponttal kikapott Szombathelyen (99–62). Az Atomerőmű nagyon bekezdett, 38 pontig jutott az első negyedben – 30–9 is volt az állás. A ZTE a második játékrészben mutatott életjeleket legalább a védekezés terén, de nem tudta megszorongatni a paksiakat, akik 39 pontos győzelmet arattak (115–76).
A Szedeáknak két és fél negyeden át minden esélye megvolt a győzelemre, ezt követően viszont az Alba ellépett 10 ponttal, és már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet (76–90). Az Oroszlány 20 percen át volt pariban a Sopronnal, de a harmadik negyedben a vendégek már 19 ponttal is vezettek – ezután az OSE 10 ponton belülre már nem tudott kerülni, alulmaradt hazai pályán (86–96).
FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
5. FORDULÓ
KOMETA-KVGY KAPOSVÁRI KK–EGIS KÖRMEND 95–106 (26–27, 32–24, 15–26, 22–29)
Kaposvár, 1500 néző. V: Mészáros, Goda, Németh P.
KAPOSVÁR: Trammell 20/6, Simon B. 3/3, Szőke Bálint 3, Walker 14, Kis R. 3/3. Csere: FILIPOVITY P. 22/3, Wilson 15/3, Paár 9/3, Tarján, Roszics 6/6, Puska. Edző: Dzunics Braniszlav
KÖRMEND: MOORE 26/9, Hansen 9, Kiss B. 6, AVERY 22/9, IVOSEV 22. Csere: FERENCZ 18/12, Kiss M. 3/3, Herczeg. Edző: Kocsis Tamás
Az eredmény alakulása. 2. perc: 2–7. 5. p.: 8–12. 9. p.: 24–20. 13. p.: 31–33. 18. p.: 49–46. 25. p.: 65–70. 32. p.: 77–83. 35. p.: 86–86. 39. p.: 92–103
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: – A második félidőben mutatott játéka alapján megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a Körmend. Nem tudtuk végrehajtani azokat a feladatokat, amelyeket a meccs előtt kulcsfontosságúnak tartottunk – elsősorban a védekezést és a lepattanózást, de támadásban is sokszor pontatlanok voltunk.
Kocsis Tamás: – Elismerésem a játékosaimnak, mert elképesztő, amit ismét véghez vittek. Nehéz szavakkal leírni azt az energiát, koncentrációt és akaratot, amit beletettek a mérkőzésbe a győzelem érdekében. A heti felkészülésünk nem volt egyszerű – kevesen voltunk edzésen, és csak az utolsó napon tudtunk teljes csapattal, öt az öt ellen gyakorolni.
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–DEAC 99–62 (25–13, 25–22, 26–14, 23–13)
Szombathely, 2820 néző. V: Benczur, Rácz, Kaposi
FALCO: VÁRADI 14/12, PERL 12, NOVAKOVICS 13/3, WÓJCIK 13/6, Belo 13. Csere: TANOH DEZ 12/3, Whelan 6, Keller Á. 5/3, Sz. Jovanovics 4, Verasztó 3, Bognár 2, Herger 2. Edző: Milos Konakov
DEAC: TYUS 15/9, Mócsán 7/3, Wade 3, Kovács Á. 2, Osztojics 11. Csere: VARGA F. 9/3, Hőgye 6/6, Szubotics 5/3, Neuwirth 4, Gáspár M., Gál. Edző: Pethő Ákos
Az eredmény alakulása. 5. perc: 13–7. 10. p.: 25–13. 15. p.: 33–22. 20. p.: 50–35. 25. p.: 63–47. 30. p.: 76–49. 35. p.: 85–52. 40. p.: 99–62
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Ez volt az első olyan mérkőzés, amelyre teljes kerettel állhattunk ki, és a pénteki volt az első olyan edzés, amelyiken mindenki egészséges volt. Ez meg is látszott a meccsen, noha kemény mérkőzést vívtunk, végig megvolt a kellő energiánk. Nagy élmény volt újra hazai pályán játszani, örülök a győzelemnek, de tudjuk, hogy sok bajnoki van még hátra. Tudjuk azt is, hogy a bajnokság nem sprintverseny, hanem maratoni.
Pethő Ákos: – Jól sikerült a heti munkánk, de már az első két perc után megbüntette a Falco a hibáinkat. Folyamatosan nőtt a különbség, annak viszont örülök, hogy fiatal játékosaink akkor sem adták fel, amikor már eldőlt a mérkőzés.
ATOMERŐMŰ SE–ZALAKERÁMIA ZTE KK 115–76 (38–20, 17–15, 34–16, 26–25)
Paks, 900 néző. V: Nagy V., Söjtöry, Nyilas
PAKS: BLUIETT 21/18, HICKS 16/3, EDOSOMWAN 15, Eilingsfeld 6/6, BENKE 19/3. Csere: Géringer 4, EDWIN 20/6, Révész 8, Krivacsevics 4, Cohill 2, Nagy D. Edző: Alekszandar Joncsevszki
ZALAEGERSZEG: HUNTER 7/3, Kucsora, HELLEMS 7, VARENCE 11, Tóth Á. 4. Csere: SCHERER 13/9, Szalay 2, Takács Milán 5, JOHNSON 24, Mokánszki 3/3, Csizmadia, Csátaljay. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása. 4. perc: 19–7. 8. p.: 34–14. 14. p.: 48–26. 18. p.: 51–33. 24. p.: 68–46. 28. p.: 80–47. 34. p.: 103–64. 38. p.: 113–70
MESTERMÉRLEG
Alekszandar Joncsevszki: – Mindenekelőtt elismerésem a csapatnak és a szurkolóinknak, hogy támogattak minket az egész meccsen. Az első perctől kezdve megértette mindenki a mérkőzés fontosságát és azt, hogy milyen energiával kell játszanunk. Gyakorlatilag végig kontrolláltuk a meccset, így volt lehetőségem a fiatalokat is beállítani. Az első félidőben csak öt eladott labdánk volt, ez kulcsfontosságúnak bizonyult.
Sebastjan Krasovec: – Pontosan az ellenkezőjét csináltuk annak, amit kellett volna. A mérkőzés elején már könnyű kosarakat engedtünk a Paksnak. Egy ilyen remek csapatnak ez önbizalmat ad, ami megbosszulja magát. Az első negyedben harmincnyolc pontot kaptunk, ezután már csak az eredmény után futottunk.
SZTE-SZEDEÁK–ALBA FEHÉRVÁR 76–90 (22–23, 23–17, 15–30, 16–20)
Szeged, 1200 néző. V: Praksch, Minár, Téczely
SZEGED: KERPEL-FRONIUS G. 12, VULIKICS 15/9, Cseh 12/3, DRENOVAC 22/3, Anda 8. Csere: Kiss-Leizer 4, Polányi 3/3, Papp B., Vilmányi, Kiss V., Mészáros T. Edző: Simándi Árpád
FEHÉRVÁR: PONGÓ MARCELL 13/6, Takács Martin 1, BIGELOW 22/12, Stuckman 7/3, Omenaka 7. Csere: VOJVODA 15/3, Filipovics 11, Joseph 8/3, Philmore 6, Németh Á. Edző: Lluís Riera
Az eredmény alakulása. 3 perc: 4–3. 5. p.: 6–9. 8. p.: 18–13. 12. p.: 25–25. 15. p.: 32–35. 18. p.: 41–35. 22. p.: 50–46. 25. p.: 54–57. 28. p.: 56–63. 32. p.: 66–74. 35. p.: 69–82. 38. p.: 74–85
MESTERMÉRLEG
Simándi Árpád: – A sok sérült miatt nehéz helyzetben vagyunk. Amíg erővel bírtuk, tartottuk a lépést a topcsapat Albával. Különösen a harmadik negyedben volt problémánk a védekezéssel, ekkor nem sikerült féken tartanunk a fehérváriak dobóit.
Lluis Riera: – Fontos győzelmet arattunk az agresszíven és keményen játszó Szeged ellen. Azért nyertünk, mert a második félidőben felgyorsítottuk a játékunkat, ezen kívül tizennégy gólpasszt is jegyeztünk.
MVM-OSE LIONS–SOPRON KC 86–96 (22–22, 24–29, 17–26, 23–19)
Oroszlány, 1133 néző. V: Makrai, Popgyákunik, Major
OROSZLÁNY: Randolph 12/6, DAVIS 20/6, Doss Jr. 14/3, Sövegjártó, Csuti 7. Csere: Balsay 4, SEJFIC 19/3, Takács Zs. 8/3, Ruják 2, Peringer. Edző: Forray Gábor
SOPRON: THOMPSON 18/6, Meszlényi 1, Hajdu 7, MANJGAFIC 27/9, Flasár Z. 7. Csere: NELSON 20/12, Csendes 3/3, Struger 3, Kovács B. 6/6, Takács K. 2, Kucsera 2. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–0. 5. p.: 8–12. 9. p.: 18–17. 11. p.: 25–22. 18. p.: 39–45. 20. p.: 46–49. 22. p.: 48–55. 27. p.: 51–70. 33. p.: 68–79. 35. p.: 77–89. 39. p.: 80–91
Kipontozódott: Meszlényi (36. p.)
Kiállítva: Forray Gábor (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor: – Jobb, keményebb és harcosabb volt a Sopron. Próbálkoztunk ugyan, ezúttal azonban nem éreztem a csapatomon az igazi elszántságot. Sok második esélyt adtunk ellenfelünknek, ami megpecsételte a sorsunkat. A harmadik negyedben dőlt el a mérkőzés, akkor olyan hátrányt szedtünk össze, amit már nem tudtunk ledolgozni. Elnézést kérek a kiállításomért, de egy csúnya szó sem hagyta el a számat. A velem szemben alkalmazott stílust nem tudom elfogadni.
Gasper Potocnik: – Ahogyan számítottunk rá, kemény mérkőzés volt, sosem könnyű Oroszlányban nyerni. Mindkét csapat mindent megtett a győzelemért, a harmadik negyedben azonban sokkal jobban tudtunk fókuszálni, jobb és okosabb döntéseket hoztunk, néhány tripla is behullott, ez volt a töréspont. Ezután jól tudtuk kontrollálni a mérkőzést. Talán a lepattanókban, kizárásokban jobbak is lehettünk volna, de nem könnyű a gyors Oroszlány ellen játszani.
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Endo Plus Service-Honvéd 85–68
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–NKA Universitas Pécs 77–72
| AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA | M | Gy | V | L–K | Relatív | P |
| 1. Szolnok | 5 | 5 | – | 456–372 | 1.000 | 10 |
| 2. Szombathely | 5 | 4 | 1 | 432–383 | 0.900 | 9 |
| 3. Sopron | 5 | 4 | 1 | 453–412 | 0.900 | 9 |
| 4. Honvéd | 5 | 3 | 2 | 427–399 | 0.800 | 8 |
| 5. Fehérvár | 5 | 3 | 2 | 485–460 | 0.800 | 8 |
| 6. Paks | 5 | 2 | 3 | 472–446 | 0.700 | 7 |
| 7. Kaposvár | 5 | 2 | 3 | 467–469 | 0.700 | 7 |
| 8. Oroszlány | 5 | 2 | 3 | 428–440 | 0.700 | 7 |
| 9. Körmend | 5 | 2 | 3 | 449–480 | 0.700 | 7 |
| 10. Kecskemét | 5 | 2 | 3 | 412–452 | 0.700 | 7 |
| 11. Szeged | 5 | 2 | 3 | 367–414 | 0.700 | 7 |
| 12. Debrecen | 5 | 2 | 3 | 396–453 | 0.700 | 7 |
| 13. Pécs | 5 | 1 | 4 | 404–428 | 0.600 | 6 |
| 14. Zalaegerszeg | 5 | 1 | 4 | 416–456 | 0.600 | 6 |
| Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, amíg azonban nem játszik mindegyik csapat egymással, a tabellában a pontkülönbség dönt. | ||||||

Kocsis Tamás: Most pedagógusnak kell lenni

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok simán megverte a Szegedet






