Gyász: elhunyt Cselkó Tibor Európa-bajnok kosárlabdázó

Greminger János, Mezőfi Tibor, Tóth László, Zsíros Tibor, Bánhegyi László, Hódy János, Hódy László, Bogár Pál, Papp Péter, Simon János, Czinkán Tibor, Bencze János, Cselkó Tibor, Dallos János. A szövetségi kapitány, Páder János vezetésével ez a 14 játékos aratta a magyar kosárlabdázás máig legnagyobb sikerét: aranyérmet szerzett az 1955. június 7. és 19. között Budapesten rendezett Európa-bajnokságon.

Amikor a sporttörténeti diadal 70. évfordulójára, a nyáron cikksorozatot írtam a Nemzeti Sport szombati, Képes Sport-mellékletében, az Aranycsapat tagjai közül már csak az 1956-os forradalom leverése után Angliában letelepedő Cselkó Tibort és a Budapesten elő Dallos Jánost faggathattam a történtekről, valamint a keretből az Eb rajtja előtt két héttel, fertőző májgyulladása miatt kimaradó Judik Zoltánt.

Ám a Londonban lakó, magát évtizedek óta golfozással karban tartó, még 90 fölött is gyakran hazajáró, Budapesten lakást is vevő Cselkó Tiborral sehogyan sem tudtam felvenni a kapcsolatot. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége májusi küldöttközgyűlésére – amelyen a 70 évvel ezelőtti diadal főszereplőit is köszöntötték – felesége segítségével küldött nyúlfarknyi videóüzenetet, ahogyan neje, az 1956-ban Eb-ezüstérmes kosárlabdázó, Bárány Katalin elmondta: az utóbbi két évben megromlott egészségi állapota miatt már nem vállalta az utazást.

Aztán szerda este hasonlóan rövid üzenetet kaptam feleségétől és fiától: „Sajnálattal tudatjuk, hogy Cselkó Tibor november 14-én békésen elhunyt otthonában, ahol szerető feleségével, Katalinnal együtt élvezhette az életét. Üdv, Cselko Katalin és Gyuri.”

A kurta gyászhír letaglózó és megrendítő – de szűken mért szavaiban is benne van, ami olyannyira jellemző volt „Csuleszre”. Azt hiszem, rá tényleg igaz, hogy élvezte az életét – mind a 94 évét.

A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, a válogatott kosárlabdázó Borbély Pál szinte elragadtatással írta róla: „Zseniális, sokoldalú, különböző sportágakhoz értő, jó táncos, ügyesen festő, sármos egyéniség. Nem véletlen, hogy Angliában is a társaság kedvencévé vált.” Nos, Cselkó Tibor nem csupán a társaság kedvencévé vált Angliában, hanem csaknem olyan sikeres kosárlabda-karriert futott be, mint előtte Magyarországon.

Az 1931. május 8-án született „Csulesz” becenevű fiút minden Budapest XI. kerületéhez kötötte: a Dombóvári úti családi házban nevelkedett, a Villányi úton álló ciszterci gimnáziumba járt féltestvérével – a később dalszövegíróként, műfordítóként, íróként híressé váló – Bradányi Ivánnal, innen vezetett az útja a Műszaki Egyetemre és a MAFC csapatába. Bár adottságai alapján lehetett volna belőle atléta, vívó vagy futballista is.

„A 100 métert 12 másodpercen belül futottam, magasugrásban 180 centit vittem, távolugrásban hat méter fölé jutottam, de a cisztereknél a testnevelő tanáraim, Farkas Pál és Csanádi Árpád a vívás, illetve a labdarúgás felé irányítottak. Ám a MAFC kosarasai is az iskolánkban tartották az edzéseiket, Eszéki Rezső edző és Vadászi Ede csapatkapitány pedig rábeszélt, hogy maradjak ott az egyik tréningjükön. Na, azt az első edzést sohasem felejtem el, olyan izomlázam lett, hogy az ágyból alig tudtam kimászni. Ilyen helyre többet nem megyek – döntöttem el” – elevenítette fel Cselkó Tibor a kezdeteket Gyímesi János Ti, 55-ösök című, 2005-ben megjelent könyvében.

Szerencsére Eszéki és Vadászi a nyakára járt, s nem hagyta, hogy a 196 centis magasságához képest ügyes, ruganyos és gyors legény feladja. A MAFC II. csapatához került, majd miután 1950-ben leérettségizett, felvették a Műszaki Egyetem építész karára.

A MAFC-nál Eszéki Rezső után Csányi Zoltán lett az edzője, majd Szabó János, az utolérhetetlen Dzsoni bácsi. A Honvéddal óriási küzdelmet vívó MAFC kezdő ötösében is biztos helye lett, Bokor György, Telegdy György, Tímár Geng István és Tímár Geng Attila mellett. Bekerült a válogatott keretébe is, játszott az 1952-es helsinki olimpián legjobb 16 közé jutó nemzeti csapatban, s már alapembere volt az 1953-ban Moszkvában Európa-bajnoki ezüstérmes együttesnek. Miután 1954-ben már diplomásnak mondhatta magát, finoman szólva is meglepő, hogy éppen az 1954-es budapesti főiskolai világbajnokságon nem volt ott. Illetve ott volt, csak a lelátón.

„Az 1954-es főiskolai vébén én, a főiskolás, csak nézőként vettem részt – olvashatjuk visszaemlékezését Gyímesi János könyvében. – Akkor már kezdett kínossá válni az a »táborbeli« szokás, hogy minden szabályt áthágva (a szocialista országok – a szerző) a legjobbjaiknak adták meg a versenylehetőséget. Az angolok rendeztek egy kis műsort is a szovjetek elleni meccsükön. Éreztették, hogy ők, a kis főiskolások a szovjet óriások ellen csak viccből játszanak. Önkosarakat dobtak. Ekkor ismerkedtem meg Harry Harringtonnal, a vezetőjükkel, aki később sokat segített a londoni első lépéseimnél.”

De az 1954-es váratlan mellőzés után az 1955-ös budapesti Európa-bajnokságra már januártól készülő keretbe visszakerült, játszott a felkészülési mérkőzéseken, s aztán a június 7-től 19-ig zajló tornán is. A válogatott mind a 10 találkozóján szerepet kapott, a törököknek 10, a lengyeleknek 11, a bolgároknak 11, a románoknak 10 pontot dobott.

„A válogatottban többnyire az volt a szerepem, hogy a gyorsaságomat kihasználva lerohanásból kosarat dobjak. Élveztem a labdaszerzést, váratlanul robbantam be lendületből a palánk alá, sokszor leugrottam a nálam magasabbakat. Greminger János és Zsíros Tibor voltak közöttünk a világklasszisok, mi pedig kiegészítettük őket” – értékelte a saját Eb-teljesítményét szerényen.

Mivel a sportvezetőség határozott ígérete ellenére az 1955-ben Európa-bajnok férfi kosárlabda-válogatottat nem vették számításba az 1956-os melbourne-i olimpiára utazó küldöttség kialakításánál, a levert forradalom után Cselkó Tibor sem látta a jövőjét itthon, s feleségével együtt disszidált.

A neje szintén a sportág kiemelkedő alakja: Bárány Katalin a néhány hónappal korábban, 1956. június 2. és 10. között Prágában rendezett Európa-bajnokságon ezüstérmes női kosárlabda-válogatott centere volt.

„1954-ben házasodtunk meg, Kati nővérének udvarlója hozott minket össze. Többször együtt utazott túrára a női és a férfiválogatott, szegény Katit többnyire visszafordították az állomásról, nem engedték, hogy egy házaspár együtt utazzon, mert féltek, hogy disszidálunk” – írta le a forradalom előtti állapotokat Cselkó Tibor, amelynek leverését követően tényleg disszidáltak. Hogy miért?

„Gyűlt-gyűlt a keserűség, a sok bosszúság. Édesapám 1938 óta vezetője volt egy postagalamb-szövetségnek, és visszavonták a tartási engedélyét. Elvették a feleségemék Kacsa utcai pékműhelyét, szüleivel együtt éltünk a kétszobás lakásunkban. A kosárlabdázás, mint egzisztencia, elég bizonytalannak tűnt. Amikor kimentünk Angliába, én rögtön játszani kezdtem. Harry Harrington emlékezett rám és felkarolt. Nagyon sokat köszönhetek neki. Vett nekem kosarascipőt és segített állást találni. Én pedig játszottam a csapatukban. Nagyon jó közösség volt, hasonló a MAFC-hoz. (…) Fájó szívvel búcsúztam tőlük, amikor baráti támogatásukkal az YMCA London csapatába mentem át. Ott aztán hét éven keresztül bajnokok, háromszor kupagyőztesek voltunk, megbíztak a válogatott vezetésével is.”

Gondolhatjuk, hogy az 1955-ös budapesti Eb-n résztvevő 18 csapatból a 12. helyen végző Anglia mekkora örömmel fogadta az aranyérmes egyik meghatározó játékosát.

„1956 után Londonban edzősködtem is, az YMCA játékosedzője is voltam. A hatvanas évek elején három idényen keresztül nálunk játszott (a szintén Európa-bajnok és szintén távozó) Bánhegyi László is… Megkértek, legyek a válogatott edzője, 1957 és 1958 között a legjobbakkal dolgoztam, de megoldhatatlan feladatot jelentett, mert a játékosok amatőrök voltak, a távolságok miatt a két év alatt egyszer sem sikerült összehoznom a teljes keretet.”

Egyszer pedig majdnem meggondolta magát, s visszatért Magyarországra.

„1957-ben Brüsszelben még pályára léptem a Műegyetem csapatában. Kihozták a szerelésemet és kérték, hogy játsszak. Játszottam is, de haza már nem mentem. Visszautaztam Londonba és ott is maradtam. Munkát kaptam egy tervező irodában, megszülettek a gyerekeink is, György és Andrea. Nincs okom a panaszra, rengeteg barátom van, magyarok, angolok egyaránt” – mondta egy 1995-ben adott interjúban.

Építészmérnökként dolgozott a nyugdíjba vonulásáig, a neje ékszerüzletet vezetett, a fia családjából három, a lányától egy leányunokája született.

Távoztával az Aranycsapat tagjai közül már tizenhárman játszanak az égi kosárlabdapályán.