„Abba akartam hagyni a kosárlabdázást” – Kiss Lenke az 1984-es olimpiai bojkottról
A klubérdek és a válogatott érdek fontosságának a változásáról
„Nagy büszkeség volt, hogy az ember a hazáját képviselhette ezeken a nemzetközi mérkőzéseken. Nem tudom, hogy ennek ma miért nincs ekkora súlya, mert amikor kimegyünk és megszólal a magyar himnusz, az az érzés semmihez nem hasonlítható – fogalmazott a műsor elején Kiss Lenke. – A helyzet megváltozott, a klubok kerültek előtérbe, és most a klubérdekek fontosabbak a válogatott érdekeinél, és ez nem segíti a nemzeti csapatokat.”
„Számunkra megtiszteltetés volt a címeres mezben szerepelni (...) – így Kovács Péter. – Ahogy az angol mondja, »money makes the world go round«, tehát a pénz vezérli a világot. A klub adja a fizetést, így a klub érdeke az első. Arra mondjuk nem gondolnak, hogy valaki azért kaphat profi szerződés mondjuk a PSG-től, hogy 150-szer szerepelt a magyar válogatottban, s közben ilyen és ilyen eredményeket ért el.”
A kijutás után tudták meg, hogy nem mehetnek az olimpiára
„Az 1984-es olimpiára szerintem a valaha volt legjobb női válogatottunk ment volna ki. Fölmentünk januárban az edzőtáborban, leültetett minket Kirlik László mester, s elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy ez történt a Boksayval (Boksay Zsuzsa 1983 decemberében sérült meg – a szerk.), s hogy az esélyeink nagyon komolyan csökkentek. Én akkor csapatkapitánya voltam a válogatottnak, s bennem megfogalmazódott, hogy Zsuzső nélkül is megcsináljuk. (...) Amikor Magyarországon megszületett a döntés arről, hogy nem utazik a magyar válogatott, akkor mi élet-halál harcot játszottunk Jugoszláviával Havannában. (...) Vége volt a tornának, és a kanadaiakkal egy liftbe szálltunk be, s nagy boldogan mondtuk, hogy »viszontlátásra Los Angelesben«, mire ők visszakérdeztek, hogy »biztos?«” – emlékezett vissza Kiss, hozzátéve, hogy a hírzárlat miatt csak másnap hajnalban, a havannai reptéren jutott el hozzájuk a szomorú hír.
„Én személy szerint nagyon összetörtem, abban a pillanatban abba akartam hagyni a kosárlabdázást, s mindezt nagyon nehezen viseltem. (...) Az olimpia alatt Tatán voltunk, az osztrák tévében láttuk időnként az eredményeket, és ott zokogtunk esténként, amikor láttuk, hogyan alakul az olimpiai döntő” – idézte fel 1984 nyarát Kiss Lenke.
Az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy mégis kiutazhatnak
„Én örök optimistaként az utolsó pillanatig biztam benne, amíg el nem indult a repülő a magyar küldöttséggel, mert játékvezetők és sportvezetők azért résztvettek az olimpián. (...) Utána jött egy hatalmas letargia, s amit nagyon bánok, hogy utána képtelen voltam összeszedni magam és a csapatot is Moszkvában ezen a tornán (Barátság Játékok – a szerk.)” – mondta Kiss.
„Hogy mit mondtunk, amikor megtudtuk, azt most nem mondanám el. Az ízes magyar nyelv szépségeit felvonultattuk, de nem tehettünk mást, beletörődtünk” – így Kovács Péter.
A teljes beszélgetést itt tekintheti meg:
