Hív Berlin! – Győri Ferenc jegyzete

Persze, hogy rögtön a két évvel ezelőtti, spanyolok elleni soproni meccs villant be vasárnap délután, amikor két ponttal vezettek az argentinok női kosárlabda-válogatottunkkal szemben, és egytámadásnyi időnk maradt egyenlíteni, hogy kijuthassunk az idei világbajnokságra. Nem létezik, hogy megint mi húzzuk a rövidebbet! Csapatunk végig küzdött, hajtott, minden idegszálával a győzelemre összpontosított, és az egyik élharcosnak, Takács-Kiss Virágnak sikerült kiegyenlítenie, s bár a plusz egy büntetőt elhibázta, a hosszabbításban már nem hagytunk kétséget afelől, ki nyer. 

Aztán következett három olyan mérkőzés az isztambuli selejtezőtornán, amelyen nem a számunkra kedvező eredmény született. Senki sem segített be tehát nekünk, hiába voltunk folyamatosan egy hajszálra tőle, önerőből kellett megoldanunk a kvalifikációt, mégpedig a házigazda törökök ellen, akik az egymás elleni összecsapásunk előtt már biztosan révbe értek. Éppen mint Spanyolország 2024-ben nálunk. De a végkifejlet ezúttal nekünk kedvezett: a teherrel mit sem törődve, az első félidőben bámulatosan triplázva, bátor és magabiztos produkcióval győztünk. Egyértelmű: rászolgáltunk arra, hogy 28 évvel a legutóbbi szereplésünket követően ismét vébén mutathassuk meg a tudásunkat. 

Végigsorolhatnánk most az egész csapatot, beleértve a rutinos játékosokat, a Győrrel a bajnokságban elképesztő mélységeket megélő, Isztambulban a gondot sutba dobó Dubei Debórát; első számú klasszisunkat, Juhász Dorkát, aki korábban nem szerepelt világversenyen a mieinkkel; az új csapatkapitányt, Takács-Kisst, aki 2024-ben kétszer is az utolsó pillanatban maradt le a párizsi olimpiáról, pláne hátvédsorunk húzóembereit, Dombai Rékát és Lelik Rékát, a személyes történeteknél és sorsoknál azonban fontosabb a kollektív öröm és élmény. Hogy sikerült két nagy pofonból felállni (a másik az volt, hogy nem jutottunk ki a tavalyi Európa-bajnokságra), és egy honi léptékkel mérve nagy generáció felteheti a koronát a pályafutására. Az a döntés sem öregedett rosszul, hogy Völgyi Péter folytathatta a munkát nemzeti együttesünk élén a legutóbbi kvalifikációs fiaskó után, mert az előselejtezőt is figyelembe véve a világbajnoki selejtezősorozatból kihozta a maximumot. 

Úgyhogy irány Németország, ahogyan a 2000-es évek kultfilmjének címe mondja, Berlin calling, vagyis hív Berlin! És ott minden győzelemnek felhőtlenül lehet majd örülni, hiszen végre megmutathatjuk magunkat a szűk elitben, a legjobb 16-ban. Talán ez a mérföldkő ismét fel­ívelő pályára állítja itthon a sportágat, különös tekintettel a női szakágra. Arra az útra, amelyre nemrég, a 2023-as Európa-bajnokság negyedik helyével már rálépett egyszer.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!