Férfi kosárlabda NB I: kinevezték az Alba Fehérvár új vezetőedzőjét

2026.05.20. 21:44
null
Zlatko Jovanovics a Honvédtól érkezett az Albához (Fotó: Facebook, Alba Fehérvár)
Az EPS-Honvédtól távozott Zlatko Jovanovics lett a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Alba Fehérvár vezetőedzője.

A székesfehérvári klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a szerb-bosnyák kettős állampolgárságú tréner szerződése egy plusz egy évre szól. Az Alba a múlt héten jelentette be, hogy nem lépteti életbe az Oliver Vidin vezetőedző megállapodásában szereplő, újabb egy idényre szóló opciót, így a szerb szakvezető távozik.

Jovanovics az elmúlt három idényben irányította a Honvédot, amely legutóbb ötödik lett a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig a legjobb négy közé jutott.

„Nagyon tehetséges és fiatal edzőt találtunk Jovanovics személyében, aki a Honvédnál bizonyította, hogy kisebb költségvetésből is nagyon erős, mindenkire veszélyes csapatot képes építeni. Bízunk benne, hogy az Albánál is nagyon sikeres időszakot tölt majd” – mondta Simon Balázs ügyvezető.

 

Legfrissebb hírek

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
Tegnap, 20:05

Bognár Kristóf: Böki a csőrünket a vereségsorozat

Kosárlabda
Tegnap, 12:51

Zlatko Jovanovic három idény után távozik a Honvéd kosárcsapatától

Kosárlabda
2026.05.18. 20:40

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
2026.05.18. 14:10

A Paks 113 pontot dobott, ki is egyenlített a férfi kosár NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
2026.05.17. 20:24

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Férfi kosár NB I: továbbra is szenved a Pécs és a Körmend

Kosárlabda
2026.05.16. 20:41
Ezek is érdekelhetik