Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

– Kezdjük a gratulációval, hiszen áprilisban az év játékosának, azaz a 2025–2026-os évad legjobbjának választották az Euroligában!
– Köszönöm. Bevallom, nem számítottam rá, addig semmiképpen, amíg ki nem jelölték a három lehetséges befutót, köztük engem – válaszolta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúban Juhász Dorka, a Minnesota Lynx és a magyar válogatott 26 esztendős középjátékosa. – Még ezután sem mertem álmodni az MVP-címről, bár nyilván örültem, hogy sikeres idényt futottam, és annak is, milyen nagy fegyvertény a top háromba bekerülni, illetve egy polcra kerülni Emma Meessemannal… Amúgy én arra számítottam, hogy a belga klasszis kapja meg a díjat megint, sorozatban negyedszer, mert azért neki sem volt gyenge idénye. Ügynököm, Patonay Ádám mondogatta előtte többször is, van egy jó érzése, hogy én kapom, én meg mindig azt válaszoltam, ne viccelődj már ezzel.

– Ezek szerint váratlanul érte a díj?
– Meglepődtem, őszintén! A lelkem mélyén persze a jelöléstől kezdve nem hagytak békén a belső hangok, amelyek azt suttogták, jó lenne nyerni. Úgy érzem, kiteljesedtem a Galatasarayban, jó évadom volt, a csapatnak is, óriási elismerés ez a díj. Amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni. Sokat dolgoztam az előző évben, és nehéz döntéseket kellett meghoznom – kihagytam a WNBA-idényt is. A díjat Zaragozában, a döntő napján kaptam meg, s mivel az elődöntőben megsérültem, így sokat javított a hangulatomon, hogy ilyen formában is elismerték a munkámat.

– Hogyan tekint vissza erre a hatos döntőre annak tükrében, hogy a fináléban, amelyben kikaptak a Fenerbahcétól, nem játszhatott?
– Az elődöntőig minden jól alakult, aztán jött egy rossz lépés és kontaktus nélkül középlábrándulást szenvedtem. Szerencsére azóta kiderült, nincs szalagszakadás, ettől féltünk, mert ez esetben hosszabb ideig kerültem volna parkolópályára, és műtétre is szükség lett volna. Már a rehabilitációt végzem, nincs konkrét visszatérési időpont, néhány hétre még szükségem lesz, jó esetben május végén vagy június első heteiben játszhatok. A lényeg, hogy lépésről lépésre haladjak.

– Milyen volt az Euroliga döntője kívülről? Kínlódás volt úgy nézni, hogy nem játszhatott?
– Nehéz ügy, úgy éreztem, elég jó a csapat, lehet sanszunk győzni, mert ezúttal verhető volt a Fener. Két fáradt csapat mérkőzött meg egymással, s bár volt lehetőség a sikerre, a végére elfogytunk. Szerettem volna és tudtam is volna segíteni, de ugye a sportban nincs értelme a „mi lett volna, ha…” felvetésnek. Büszkék lehetünk így is magunkra, egy tavaly nyáron összerakott csapattal a selejtezőből a döntőig meneteltünk. El kellett fogadnom, hogy még nem jött el az ideje az Euroliga-győzelemnek, de remélem, lesz még lehetőségem finálét játszani. A bajnokságban is a második helyen végeztünk, úgyhogy ezüstidény lett, de tanulni kell a történtekből.

– Két hete, még sérülten érkezett meg Minnesotába. Utána mi történt?
– Sok minden változott 2024 óta, új a csapat, sokan elmentek, hárman maradtak a 2024-es együttesből, és a szakmai stáb is frissült. Kedvesen fogadtak, vártak vissza, és bíztak abban, hogy az idényrajtra felépülök, de ezt el kellett halasztani. Érzem a támogatást, kitűnő orvosok foglalkoznak velem, s nem siettetnek. Más a közeg, de ez a liga sajátossága, gyorsan változik minden. A csapattal utazom a sérülés ellenére, támogatom a lányokat, és igyekszem mielőbb megismerni az újakat. Hatan vagyunk a keretben európaiak, segítek nekik, mert többen újoncok, rengeteg kérdéssel fordulnak hozzám.

– Milyen az idei csapat?
– Az első meccsen egy ponttal kikaptunk az Atlantától, a másodikon négypontos győzelmet arattunk a Phoenix ellen. Hiányos a keretünk, de pozitív dolgokat tapasztaltam. Olivia Miles személyében tehetséges újonc irányítóval kezdünk, akit a játékosbörze második helyén választott ki a klub. Nehéz még felmérni a valós erőviszonyokat, de Phoenixben nyerni nagy fegyvertény. Harcias és melós csapatunk lesz, s ami mindig is jellemző volt a Lynxre, a védekezés az identitásunk alapja. Jelenleg még mindenki a feladataival barátkozik, a csapatkohézió kialakulásához idő kell, ráadásul a szabályok is megváltoztak, hosszabbak a meccsek, szokni kell, hogy sok a büntető, jobban védik a bírók a támadójátékost. Még mindenkinek fel kell mérnie, mennyire lehet keménynek lenni.

– Idehaza óriási meglepetésre a Pécs lett a bajnok, miután kisöpörte a DVTK-t a fináléban.
– Anyukám révén megkaptam a részletes elemzést a meccsekről, én sajnos csak utólag tudtam belenézni a találkozókba. Az európai idényrajt előtt néhány edzésen részt vettem Pécsen, s már akkor éreztem, jó lesz a csapat, pedig a külföldiek még nem voltak ott. Örülök, hogy így alakult a finálé, innen is gratulálok a lányoknak.