Férfi kosár Ek: megvan a második körmendi siker

Vágólapra másolva!
2016.11.08. 22:14
A férfi kosárlabda Európa-kupa csoportkörének negyedik fordulójában az Egis Körmend a belga Hubo Limburg United vendégeként nyert 17 ponttal.
A belga házigazda gyenge rajtját kihasználva meglépett a Körmend. A vendégcsapat a folytatásban is ponterős támadójáték nyújtott, így a mérkőzést végig kézben tartva győzött. A vendéglátók csak a második negyedben tudták tartani a körmendiek által diktált tempót, de erőtlen védekezésük behatárolta, egyben gátat is vetett felzárkózási törekvéseiknek. A záró játékrészt ugyan elvitték, de csak hat pontot tudtak lefaragni a végére a tetemes hátrányukból.A Körmend nem érte el a 100 pontot, mint a két együttes hazai rendezésű összecsapásán, de az akkori 15 pontos különbséget most túlteljesítette.Két idegenbeli vereség után nyert Ek-csoportmeccset a Körmend, amelyre a folytatásban a csoportkör zárásaként két hazai találkozó vár még.FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
B-CSOPORT, 4. FORDULÓ

LIMBURG UNITED (belga)–EGIS KÖRMEND 75–92 (8–19, 27–29, 17–27, 23–17)
Hasselt. V:
Pérez Niz (spanyol), Karovic (bosnyák), Vovk (horvát)
LIMBURG: Vilhjalmsson 5/3, Lasisi 10/3, Lemaire 4, JANSEN 15/6, Tuttle 15/3. Cs: Swing 2, SIMONS 15/9, Mukubu 2, Desiron 7, Snyers. Edző: Brian Lynch
KÖRMEND: PETTY 6, L. SMITH 16/6, FERENCZ 8/6, LOVERIDGE 21/15, Horti B. 2. Cs: ALLEN 37/18, Németh Á., Csorvási 2, Oroszi. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–5. 6. p.: 6–13. 12. p.: 15–28. 16. p.: 27–37. 22. p.: 38–54. 28. p.: 52–72. 35. p.: 59–79. 38. p.: 63–87
MESTERMÉRLEG
Teo Cizmic:
– Keményen megharcoltak a srácok a győzelemért, nagyon sok energiát fektettünk a meccsbe, ez volt a kulcs. Fontos ez a siker a következő körbe kerülésünk szempontjából, mostantól arra összpontosítunk, hogy a hátralévő két hazai mérkőzésen ki tudjuk hozni magunkból a legtöbbet.
Legfrissebb hírek

Könnyedén nyert a Falco; a Körmend hosszabbításban verte meg a Szolnokot a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:57

Ismét kikapott otthon az Alba; könnyedén nyert vendégként a Falco és az Atomerőmű

Kosárlabda
2025.02.12. 20:52

Férfi kosár NB I: harmincnégy ponttal nyert otthon a Falco

Kosárlabda
2025.02.08. 20:03

Férfi kosárlabda NB I: nehéz kezdés után nyert Körmenden a Fehérvár

Kosárlabda
2024.12.28. 17:50

Férfi kosárlabda Ek: Hanga Ádám 13 pontot szerzett, nyert a Badalona

Kosárlabda
2024.11.13. 23:34

Az Alba Fehérvár szépen búcsúzott a kosár Európa-kupától: legyőzte az eddig hibátlan csoportelsőt

Kosárlabda
2024.11.13. 20:21

Kosárlabda: Schmera Gergely ellenállhatatlan az U21-es bajnokságban

Utánpótlássport
2024.11.07. 14:49

Ötödik csoportmeccsét is elvesztette a Szolnok a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2024.11.05. 22:25
Ezek is érdekelhetik