Struccok helyett futballcsapat

– Ha megkérdezem öntől, hogy hívják azt a kopasz embert, aki az egyik kukkolós műsorból átment a másikba, vagy azt, hogy melyik csapat vezet a Borsodi Ligában, akkor tudja a választ?
– Ami a kérdés első felét illeti, arra azt felelem, hogy igyekszem kulturáltan eltölteni a szabadidőmet, így nem vagyok kíváncsi a modern idők szórakoztatóiparára, azt viszont pontosan tudom, hogy a bajnokságban a Ferencváros áll az első helyen – felelte Németh László. – Ebből ne vonjon le senki következtetést, afféle átlagszurkoló lettem, vagy még annál is rosszabb. Nem járok meccsre, olykor-olykor elolvasom az újságokat, mi történt a sportágban, igyekszem képben lenni, de nem viszem túlzásba. Az a helyzet, hogy számomra a futball lezárt ügy.
– Érthető, ha megcsömörlött a sportágtól, aki annyi pénzt vesztett, mint ön!
– Mielőtt a pénzről beszélnénk, rögtön tisztázzunk valamit: szó sincs megcsömörlésről, hiszen rajongok a futballért, legalábbis ami a külföldi meccseket illeti. Ki nem hagynék egy-egy fontos angol, német vagy éppen spanyol bajnoki találkozót, számomra óriási élményt nyújtanak ezek a meccsek.
– Hm… Pedig ön néhány éve egy magyar csapat által lett ismert, sikeres üzletember.
– Ha arra céloz, hogy hálátlan lettem a sportághoz, ne felejtse el azt sem, amit az imént mondott. Merthogy valóban rengeteg pénzt öltem bele a futballba, így, ha most úgymond kívülállóként figyelem inkább a magyar labdarúgást, azon nem kell csodálkozni. Egyébként magam is futballoztam annak idején, gyerekként a Fradival és szülővárosom csapatával, a Videotonnal szimpatizáltam, de soha sem lett belőlem fanatikus szurkoló.

Melósruhában az árokban

– Valamiért mégiscsak belekerült a labdarúgás világába, bár sokan talán nem is emlékeznek, hol és mikor.
– E történet kapcsán fontos tudni, hogy a cégem 1985-ben alakult, és ott akkoriban nyolcan dolgoztunk, éjt nappallá téve, kezdetleges szerszámokkal, igazi kőkorszaki szakiként. Nem szégyellem, magam is melósruhát húztam, árkokban másztam, azaz szó sem volt nyakkendős, megnyerő modorú üzletemberekről. Ám ennek meglett az eredménye, hiszen egyre sikeresebbek lettünk, és öt évvel később már én lettem a cég kizárólagos tulajdonosa. Akkoriban költöztünk ki a családdal Agárdra, és megszerettem azt a helyet. Azt már meg nem mondom, hogyan kerültem kapcsolatba a helyi futballcsapat vezetőivel, de egyszercsak elkezdtem szponzorálni őket kisebb-nagyobb összegekkel, ilyen-olyan támogatással. Ne felejtse el senki, hogy az a csapat akkor a megye első osztályában szerepelt, és bizony azt magam sem hittem volna, hogy néhány év múlva már a mai kornak megfelelő Bajnokok Ligája-szereplésről álmodozhatok.
– Úgy érti, hogy az ön által támogatott a Gázszer FC eljuthatott volna a Bajnokok Ligájába? Nem túlzás ez?
– Mindjárt elmondom, hogyan is gondoltam én ezt az egészet. Szóval a csapattal a megye egyben kezdtük, és akkoriban megismerkedtem Hartyáni Gáborral, akit kiváló szakembernek tartok. A kapcsolatunk meghatározó momentum volt, a klub vezetőivel rábíztuk a csapatot, és egyik bajnokságot nyertük a másik után. Négy év alatt meg sem álltunk az első osztályig. Menet közben szponzorból klubtulajdonos lettem, és a saját, illetve a cégem pénzét áldoztam a futballra.
– Mennyit bukott?
– Hm… Több száz millió forintot.
– Úgy, mintha betette volna ezt az összeget egy ladikba, aztán huss, irány a Földközi-tenger…
– Azért nem egészen. Én eljátszottam a gondolattal, hogy a csapatom a nemzetközi kupában elindulhat. Természetesen mindig is a földön jártam, akik ismernek, azok pontosan tudják, nem beszélek a levegőbe soha. Úgy gondoltam mindezt, hogy megnyerjük a bajnokságot, aztán hazai vagy külföldi támogatókkal megerősödve egy valóban erős csapattal vágunk neki a kupasorozatnak. Most már beszélhetek róla, mert régen volt: akkoriban rengeteg üzletemberrel tárgyaltam, többek között a Bayer Le-verkusen képviselőivel is. Sok mindenről szó volt, hogy fiókcsapat leszünk, hogy felkarolnak bennünket, de az egészből végül semmi nem lett. Sajnos semmi…

Ez igazán drága hobbi volt

– Gondolom, ezerszer megkérdezték öntől: megbánta-e az egészet?
–Valóban sokan nyaggattak ezzel, de én mindenkinek ugyanazt mondtam: nincs mit megbánnom. Úgy fogom föl ezt az egészet, hogy volt egy drága hobbim.
– Több száz millió forintba kerülő, drága hobbija…
– Ilyen erővel felújíthattam volna a második világháborúban szétlőtt orosz tankokat, esetleg tenyésztethettem volna struccokat a kertemben, ám engem a futball érdekelt, és amíg volt pénzem, amíg győzte a cégem mindezt, nem sajnáltam egy fillért sem. Amúgy is az én felelősségem mindez, senki nem kényszerített rá, hogy pénzt áldozzak kedvenc sportágamra. Tudja, én sohasem akartam koldulni az államtól, az önkormányzatoktól, nem szaladgáltam polgármesterekhez, ilyen-olyan funkcionáriusokhoz, hogy bajban a csapatom, kérem, segítsenek. Ez az én bizniszem volt, és az én kockázatom. Aki ilyesmire adja a fejét, no meg a pénzét, annak ezzel tisztában kell lennie. Bárki bármilyen gazdasági vállalkozással csődbe mehet, és ez alól a futball sem kivétel. Nem is értem, hogy a mostani úgynevezett szponzorok miért sírnak, miért szaladgálnak fűhöz-fához segítségért: ha elkezdték, oldják meg ők. Majdnem olyan ez, mintha vattacukrot vagy palacsintát árulnának; adják el a terméket, vagy legalábbis próbálják meg eladhatóvá tenni. Az a nagy különbség, hogy én nem a futballból, hanem a futballért éltem és dolgoztam. Manapság egyetlen ilyen embert ismerek, őt Várszegi Gábornak hívják.
– Végül is miért bukott bele a futballbizniszbe?
– Nagyon egyszerű a válaszom: tönkrement a cégem. Amíg nyereséget termeltünk, és tőkeerősek voltunk, addig jutott pénz a csapatra, nem horribilis összeg, hanem tisztességes juttatás. Azt fontos hangsúlyoznom, a Gázszer FC játékosai nem lettek milliomosok, de mindig pontosan megkapták a fizetésüket. Jöttek is az eredmények, ahogy mondtam, három év alatt három osztályban három bajnoki cím. És talán sokan emlékeznek rá: az én futballistáim az élvonalban is hét héten át álltak az első helyen. Mindenki megpróbálta a maximumot nyújtani, és nemcsak a pályán, hanem a háttérben is. Négyen vezettük a klubot, nem is értem, manapság hogyan fordulhat elő egy-egy egyesületnél tíz vagy még annál is több vezető. Jól szervezett és kellően takarékos klub volt a Gázszer, nem herdáltuk a javainkat, és ha akkor el tudom adni a csapatot, akkor talán még ma is ott ülök az elnöki székben.
– El akarta adni a Gázszert?
– Ne értse ezt szó szerint. Úgy akartam eladni, hogy elfogadják például Székesfehérvárott, de sajnos nem sikerült. Állítom, számtalan ellenségünk volt, amikor sikeresek voltunk, irigykedtek ránk, és megpróbáltak keresztbe tenni. Én magam sem voltam túl népszerű ember. Emlékszik, hogy az MLSZ-nek is tagja voltam? Na, szóval, ott ültem a különböző üléseken, és gyakran egyedül szavaztam másként a többiekkel szemben.
– Nem az volt a baj, hogy a Gázszer hontalan csapat volt? Székesfehérvárott a Videotont szerették, és magam is számtalanszor tapasztaltam, hogy még a hazai meccseken is az ellenfélnek drukkoltak. Akasztón pedig… tényleg csak a futballbolondok ültek fel a lelátóra.
– Mondja meg, manapság melyik magyar pályán van sok néző? Persze hogy bántott minket is az érdektelenség, és a székesfehérváriak hozzáállása, de ettől függetlenül is állítom, hogy benne volt a bajnoki cím a csapatomban. Azért hangsúlyozom ezt újra, mert én másként gondolkodom, mint a modern idők vállalkozói. Lépten-nyomon olvasom: majd ha lesz pénz, lesz futball is. Hát nem! Ennek bizony fordítva kell lennie: ha lesz futball, mégpedig minőségi, élvezhető futball Magyarországon, akkor igenis megkezdődhet a tőkebeáramlás a sportágba. Miért csodálkoznak azon, hogy senki nem lát fantáziát nálunk a labdarúgásban? A sportág nem tudja eladni magát. Hagyják már ki ebből az államot, és a klubvezetők ne kiabáljanak segítségért! Amikor Demján Sándor szerepet vállalt, akkor azt mondtam, itt a nagy esély, most elkezdődhet valami. Aztán valóban úgy tűnt, előreléphet a sportág, soha nem látott hitelek és pénzek repkedtek a levegőben, ám akármennyit költöttek, és tettek bele, az olyan volt, mintha egy feneketlen kútba dobnák. Éppen ezért azt mondom, sajnos nem éltek, hanem visszaéltek Demján Sándor segítségével.
– Pontosan kikre gondol?
– Ugyan már, mindenki tudja, mi folyik a sportágban… Csak kapkodom a fejemet, amikor hatvanmilliós edzői követelésekről olvasok, ilyen-olyan perekről, ahol futballisták több tíz milliót követelnek, ugyanakkor a színvonal egyre csak süllyed. Hát ennyi pénz a földön nincs, amiről itt beszélnek magyar futball címszó alatt. Ennek egyenes következménye, hogy szép sorban becsődölnek a futballcégek, és nem is tudom, hol lesz ennek a vége.

A körön kívülre lökve

– Ön is hitt abban, hogy egyszer majd visszajöhet az a pénz, amit a futballra költött?
– Ezt nem is tagadom. Valóban hittem benne, ám belebuktam, és csak azt mondhattam magamnak, hogy drága hobbi volt ez, Lacikám.
– Nincs megoldás?
– Mire? Arra, hogy a futball nyereséges legyen? Ki kell ábrándítanom az örök optimistákat, hosszú ideig nem lesz megoldás, sem erre, sem arra. Aki pénzt költ a magyar focira, az menthetetlenül elbukja azt, talán csak a Bajnokok Ligája-szereplés jelenthet valamiféle megoldást. De ne csak gazdasági dolgokról beszéljünk, mert én a futballszakmát sem mentem fel a felelőssége alól. Nézzen végig a sportágon, hogy kik irányítják a labdarúgást évek, évtizedek óta. A nevek ugyanazok, a teljesítmény pedig évről évre lehangolóbb. Aki másként gondolkodik, azt kicsinálják, és a körön kívülre teszik. Nézhetetlenek a meccsek, néző nincs a stadionokban, és ne csodálkozzon senki, ha az emberek inkább otthon ülnek, és egy angol harmadosztályú csapatnak szurkolnak az FA-kupában, mert annak játékosai valóban megszakadnak a pályán a győzelemért. Viszont van nekem egy ötletem. Most némileg ellentmondok magamnak, hiszen arra kérem az államot, hogy segítsen a futballnak. Persze ne úgy, hogy életben tartja a haldokló klubokat, és kifizeti helyettük a markukban nevető, szánalmas teljesítménnyel is milliókat kereső játékosokat. Nem, nem… Ehelyett válasszanak ki harminc tehetséges edzőt és tizenöt orvost, őket küldjék ki mondjuk Németországba, tanuljanak ott legalább két évig, aztán jöjjenek haza, és kezdjenek el dolgozni. De… Rájuk az utánpótlást bízzák, és így nyolc-tíz év múlva talán újra lesz nézhető és eladható futball Magyarországon.
– Azt tudjuk, hogy tönkrement a cége, azt viszont nem, hogy ön most szegény ember lett-e?
– Úgy fogalmaznám meg a helyzetemet, hogy ma már nem engedhetném meg magamnak egy Armani öltöny megvásárlását. Igaz, amikor megtehettem volna, akkor sem vettem ilyet, így ez csak egy példa a jelenemre… Tönkrement a cégem, és azóta úgynevezett családi gazdálkodó vagyok. Azt is mondhatnám, hogy ingem-gatyám ráment az üzleti életre, a futballra, de mindig is pozitív gondolkodású ember voltam, így most is egész jól elvagyok a bőrömben. Az a helyzet, hogy ötven fölött már ritkán akarja megváltani a világot az ember.
– Azért csak megkérdezem, ha találna egy zsák pénzt a kukoricásban, újra nekivágna?
– Hogy én még egyszer futballra költsem a pénzem? Tudja mit, lehet…A Gázszer FC ekkor visszalépett az NB I-es bajnokságtól, és 2000 tavaszán a csapatot működtető kft. átadta élvonalbeli jogát az NB I B-s PMFC-nek. A Pécs az évad végén a hetedik helyet szerezte meg az első osztályban.